Kulcsár István blogja

Kómában van Johan Friso holland királyi herceg, akit síbaleset ért Ausztriában. Egyik napilapunk híre szerint „a herceg Erzsébet holland királynő második fia”. Erzsébet királynő második fiát azonban Andrásnak hívják. Mármint Erzsébet brit királynőnek. A holland uralkodó a Beatrix névre hallgat.

Szultánok ma már nemigen vannak a világon. Hirtelkenében csak a brunei szultán jut eszembe. Egfik napilapunk viszont még Egyiptomban is felfedezett egyet: Faruk szultánt. Nem Faruk királyt (mert azt már régen elzavarták), hanem szultánt. Az ember azt hinné: korrektorhiba csupán, hiszen családnév lehet, és akkor Faruk Szultán az, akiről szó van. De nem. Amikor a cikkben másodszor fordul elő a neve, már azt olvashatjuk, hogy „a szultán azonban megígérte…” Én mégis azt hiszem, hogy a szóban forgó úrnak, aki az elnökválasztást felügyelő bizottságot fogja vezetni, nem a címe (vagy ha úgy tetszik: foglalkozása) ez, hanem a vezetékneve.

Örülhetnek a vasutasok – véli egyik napilapunk. Hogy miért? Azért, mert egy készülő törvény értelmében „családtagjaik megtarthatnák utazási díjkedvezményüket, miközben a BKV dolgozóinak pereputtyától ezt elvették”. Nos, én abban sem vagyok bizonyos, hogy a MÁV dolgozóinak rokonsága a hír hallatán a fenekét veri örömében a vagon aljához, az iránt azonban semmi kétségem, hogy ha BKV-munkatárs családtagja volnék, felháborodnék, és kikérném magamnak az újság minősítését. A pereputty ugyanis szerintem – de az értelmező szótár szerint is – rosszalló, gúnyos kifejezés, amire a közlekedési dolgozók családja semmiképpen sem szolgált rá.

Egyik rádiónk déli híradásában arról számolt be a riporter, miről vitatkoztak a Fővárosi Közgyűlésben a honatyák. Csakhogy ők nem a hon, csupán a város atyái. A honatya nem a közgyűlési, hanem a parlamenti képviselő.

Azelőtt a magyarul beszélők még különbséget tettek hivatásos és nem hivatásos gépkocsivezető között. Az elsőt sofőr-nek nevezték, a másodikat  úrvezetőnek. Az átkosban, amikor az úr teljesen pejoratív felhangot kapott, és már az utcai illemhelyek felirata is „férfiak”-ra változott „urak” helyett, az úrvezető kikopott, és mindenki, aki autót vezetett, egy időre gépkocsivezető lett. Legújabban viszont sofőr lett mindenki, aki városi járművet vezet, nemcsak az autó-, az autóbusz- és a trolibusz-, hanem még a villamosvezető is. (És persze ne feledkezzünk meg a pilótá-ról sem, amely már jó ideje nem a légi jármű irányítójának elnevezése – őt hivatalosan repülőgép-vezető-nek illik titulálni – hanem a volán, elsősorban a kamion volánja mellett ülő hivatásos sofőré.)

Valaha az iskolában úgy tanultuk, hogy a vonatkozó névmás, ha emberre utal: aki, ha állatra (kivéve a lovat), tárgyra, elvont fogalomra: amely (élő, kissé pongyola beszédben esetleg: ami). Az utóbbi időben azonban már a párt, a társaskör, a bank, a házaspár,  a család  is aki, sőt, mind gyakrabban nem emberek csoportjára, vagy embereket foglalkoztató intézményekre utalva is ezzel a vonatkozó névmással találkozunk, szóban és írásban, élő beszédben és a médiában egyaránt.  A változó nyelvgyakorlattal szembemenni nem lehet, pontosabban: nem helyes, nem érdemes, hát törődjünk bele, hogy nyelvünkből hamarosan kivész az amely. De azért emlékezzünk rá, hogy valaha a vezetőség-re és az egyesület-re is amely-lyel utaltunk! És lehet, hogy ezért vaskalapossággal vádolnak majd, de én továbbra is megkülönböztetem az aki-t és az amely-t.

Egy népszerű történelmi folyóiratunk tudós szerkesztője szerint a Szovjetunióban Sztálint az emberek „főnöknek”nevezték egymás között. Meglepő lett volna oroszok között az effajta amerikaias elnevezés. A vezért sohasem így, hanem „Gazdának” (hozjajin) emlegették.

Lovas expedíciót indít Magyarországról Kazahsztánba egy alapítvány, mégpedig – mint a karpatmedenc.hu honlapra hivatkozva egyik hírügynökségünk beszámol róla – a Bag–Románia–Grúzia–Azerbajdzsán–Asztana útvonalon. Miután a térképet megvizsgálva feltűnt, hogy Románia nem határos Grúziával, mint ahogyan Azerbajdzsán sem határos Kazahsztánnal, rákattintottam a megadott linkre, de azt nem tudtam előcsalogatni. Az ok: a honlap címe nem ez, hanem karpatmedence.hu. Aki aztán ott kutat utána, azt is megtudhatja, hogy Románia valóban nem határos Grúziával, illetve Azerbajdzsán sem Kazahsztánnal. A köztük lévő utat között a lovasok hajón teszik meg a Fekete-, illetve a Kaszpi-tengeren át.

Hír egyik napilapunkban hírügynökségi jelzéssel. Címe: „Újabb csúcson a kőolaj ára.” Az első mondat: „A kőolaj ára pénteken újabb kilenchavi csúcsra emelkedett, mivel a piacokon tartanak attól, hoigy tovább fokozódik a feszültség Irán és a Nyugat között.” A továbbiakból megtudjuk, hogy az aggodalmak azután erősödtek fel, hogy az iszlám ország az utóbbi négy hónapban felgyorsította nukleáris programját. Most már csak arra lennék kíváncsi: mennyibe kerül ezek után a világpiacon egy hordó olaj? Ez ugyanis a napilap – nyilván meghúzott  hírügynökségi – jelentéséből nem derül ki.

Egyik napilapunk beszámolót közöl Budapest és Tirana főpolgármesterének találkozójáról. Nem csekély meglepetéssel olvasom, hogy „szívélyes kézfogással köszöntötte egymást a két városvezető.” Ez rendkívül fontos, külön kiemelendő mozzanat. Hiszen az olvasó eddig abban a hitben leledzhetett, hogy ha két úriember találkozik, természetesen nem adnak kezet egymásnak.

Az istálló, úgy látszik, büdös egyik hírügynökségünknek. Ezt abból gondolom, hogy a szentpétervári Konyusennaja (Lóistálló) téri nagygyűlésről, amelynek egyik szónoka – a jelentés szerint –„Garry” (vagy Harry, vagy Garri, nem igaz?) Kaszparov volt, úgy számolt be, hogy azt a Lovarda téren tartották. Erősen pontatlan, viszont vitathatatlan, hogy szebben hangzik.  (Lovarda tér – Manyezsnaja ploscsagy – egyébként létezik, de sajnos Moszkvában.)

Egyik hetilapunk hasábjain egy publicista felteszi a kérdést: „Maga írta-e kisdoktoriját az elnök, vagy ugyanolyan jogosulatlan használója a címnek, mint bármelyik közönséges álnőgyógyász, hogy Rejtő Jenő hősét, a fizikai Nobel-díjat sajátos körülmények között elnyert Gorcsev Ivánt ne említsük?” Nem az elnök és nem is a szerző, hanem Gorcsev Iván védelmében: a fiatalember „sajátos körülmények között” (t. i. makaón) valóban elnyerte a fizikai Nobel-díjat (egész pon tosan: annak összegét) egy tudóstól, de sohasem használta a „Nobel-díjas” címet. Sem jogosultan, sem jogosulatlanul.

„Lengyelország nem lesz euró 2016 előtt a jegybank elnöke szerint” – írja varsói jelentése címében egyik hírügynökségünk. Nemcsak a jegybank elnöke szerint, hanem szerintem sem. És nemcsak 2016 előtt nem lesz euró Lengyelország, hanem utána sem. Lengyelország ugyanis egy állam, az euró pedig egy valuta.

Ceausescu szelleme lebeg egy magyar hírügynökség jelentése fölött. Az orosz nyelv státusáról (mellékesen: a szövegben egyszer státus, egyszer  pedig státusz szerepel) rendezett lettországi népszavazás kapcsán kiadott orosz külügyminisztériumi közleményt ismertetve a hírügynökség egyszer „orosz ajkú letteket”, másszor „magukat orosz anyanyelvünek valló letteket” ír. Az embernek ez óhatatlanul is a „magyarul beszélő románokról” hajdan szónokló Conducatort juttatja eszébe. De Ceausescu legalább román nacionalista szempontból közlítette meg a kérdést, (amiben volt, ha sajátos is, de mégiscsak bizonyos logika), ám hogy az orosz külügyminisztérium miért használna a lett nacionalisták szájába illő kifejezést, az végképp érthetetlen. A magyarázat: az orosz külügyminisztérium nyilatkozatában nem ez áll. Ott „Lettország orosznyelvű lakosságáról”,  illetve „az oroszt saját nyelvüknek valló lett állampolgárokról” van szó. Ez nem szőrszálhasogatás, ez elvi különbség.

Bűnbe taszítaná a riói karnevál résztvevőit egyik kereskedelmi televíziónk. Esti híradójában ugyanis az hangzott el, hogy a karnevál hamvazószerdán ér véget. Márpedig hamvazószerda a húsvétot megelőző nagyböjt első napja, amikor már vétek vigadni. A karnevál (nemcsak Rio de Janeiróban, hanem másutt is)  az előző napon, a farsang utolsó napján. húshagyó kedden ér véget, ha előbb nem, akkor éjfélkor.

„A konzervatívok népszerűségét jelzi, hogy egyeten mandátumot szereztek skót választókerületekben” – írja egyik napilapunk tudósítója. Véletlenül nem éppen a népszerűtlenségüket jelzi?

„Jézus – idéz egy magazinunk egy vakbuzgó embert – nem apostolai között kereste az ördögöt, hanem egy halandó embert vélt annak.” Az idézett férfiú nyilvánvalóan tévedett. De a szerkesztőségben azért már hallhattak volna valamit harangozni arról, hogy az apostolok emberek, s mint ilyenek, halandók voltak.

Egyik napilapunkban megjelent cím szerint „Kenterbe vertük Európát”. Belevertük volna? Merthogy a kenter nem más, mint könnyű, gyors galopp, vágta, amelyben lehet– legalábbis az értelmező szótár szerint – verni valakit.

„Vajh ha annak idején Hitler nem nyilvánítja erőddé a magyar fővárost…vajon akkor is a Rajnánál parolázik-e Szerjózsa és Jimmy?” – teszi fel a kérdést egyik napilapunk publicistája. Vajh. Akkor bizonyára NSZK sem nagyon lett volna. Szerjozsa és Jimmy jó néhány száz kilométerrel keletebbre, az Elbánál parolázott.

A visegrádi országok prágai turisztikai csúcstalálkozójáról ír egyik honlapunk. Magyarországot egy helyettes államtitkár képviselte. Hát már ez is csúcstalálkozó? Ez után már csak az állam- és kormányfők szupercsúcstalálkozói következhetnek.

„Durva és aljas nemi erőszak” – áll egy heti magazinunk riportjának felcímében. Ezek valóban szükséges, elengedhetetlen jelzők. Különben az olvasó még azt hiheti, hogy a cikkben szereplő nemi erőzak is csak olyan volt, mint a nemi erőszakok többsége: szelíd és nemes szándékú.

Két ország belügyminiszterének találkozójáról beszámolva egyik heti magazinunk  „a tárcafőket” említi. Erőltetett szinonima (v. ö.  azzurik,  hálóőr, alpesi valuta) vagy egyszerűen új magyar szó?

Egyik hírügynökségünk jelentésének címe: „Postai küldeményeken talált kábítószergyanús anyagokat a MÁV”. Ugyanennek a jelentésnek az első mondata: „Postai csomagokban találtak kábítószergyanús anyagokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az elmúlt napokban”. Kérdésem: ezek után ki talált kábítószergyamús anyagokat?

A budapesti Alkotmány utcába ért a „Munkát, kenyeret” jelszóval vonuló éhségmenet – számol be az eseményről egyik hírügynökégünk, majd a továbbiakban hírül adja, hogy „a beszédeket többször félbeszakította a tömeg „Orbán, takarodj!” rigmusokkal”. Ez azonban  a legjobb esetben is csak egy rigmus lehetne, valójában azonban egyáltalán nem rigmus. Az értelmező szótár szerint a rigmus „tréfás versezet, rímes mondóka”. Hol itt a versezet, hol itt a tréfa, hol itt a rím?

„Szélsőjobboldali, hungarista és nemzetiszocialista szervezeteket” említ egyik – az említett szervezetekkel bizonyosan nem rokonszenvező – napilapunk. És? A nemzetiszocialista külön szerepel a felsorolásban. Tehát az nem szélsőjobboldali?

„Felgyújtotta magát egy tibeti női szerzetes” – írja egyik napilapunk. Persze így is lehet nevezni, hiszen beszélhetünk női orvosról, női tanítóról vagy női ápolóról is.  De azért inkább azt mondjuk, hogy orvosnő, tanítónő, ápolónő, illetve: szerzetesnő.

„Pilóta nélküli amerikai drónról” ír egyik napilapunk. Bizony, bizony, a drón már olyan, hogy nem ül rajta pilóta. Így ugyanis a felderítő, esetleg csapásmérő távirányítású robotrepülőgépeket nevezik. Ilyen például a Predator, amelyet Taszárról indítva szerbiai célpontok felderítésére vetettek be a Szerbia elleni légiháború idején. Léteznek persze pilóta irányította repülőgépek is (már a Wright testvérek is olyanokat vezettek jó száz évvel ezelőtt), de azokat nem nevezik drónoknak.

Az ortodox keresztény egyházakban a pátriárka a legmagasabb rang. Neki már nem lehet főnöke, vagy ha mégis, akkor az a mennyekben lakozik. Egyik hírügynökségünknek azonban mégiscsak sikerült előléptetnie a konstantinápolyi ökumenikus (egyetemes) pátriárkát, őszentségét I. Bartolomaioszt. Hogyan? II. Bartolomaiosszá nevezte ki.

Budapest háborús, több mint 100 napos ostromáról beszélt egyik rádiónk déli híradásának műsorvezetője. A magyar főváros körül 1944. december 24-én zárult be az ostromgyűrű, aznap este foglalták el a szovjet csapatok Zugliget egy részét, és a harcok 1945. február 12-ig tartottak. Ez testvérek között is csak 51 nap. (Az is sok volt.)

Egyik rádiónk kanadai hírforrásra hivatkozva számolt be arról, hogy Hamiltonban eljárás folyik egy olyan embercsempész banda ellen, amely magyar cigányokat csábított az észak-amerikai országba, ahol aztán  kihasználta, bezárta, embertelen körülmények között dolgoztatta őket. Hol itt az embercsempészet? A rászedett magyar romákat senki sem csempészte át illegálisan Kanada tengeri, netán zöldhatárán, hanem a Magyar Köztársaság által kiadott érvényes útlevéllel léptek Kanada területére. Joggal lehet beszélni persze emberkereskedelemről, ami nem jobb, hanem valószínűleg még rosszabb is, de más.