Kulcsár István blogja

Kereskedelmi tévé riportja a 2012-őt köszöntő siófoki futásról. „A versenyt a tűzoltók teljes menetfelszerelésben futották végig.” A tűzoltóknak van fecskendőjük, létrájuk, sisakjuk, szekercéjük, gázálarcuk stb., de menetelni – a katonáktól eltérően – nem szoktak.

Václav Havel gyászszertartása idején egész Csehországban félreverték a harangokat – állította egyik közszolgálati televíziónk híradója. Ki van zárva! A harangokat árvíz, tűzvész esetén verik félre figyelmeztetésként, riasztásként. És az egészen másként hangzik (mert akkor másképpen húzzák a harang kötelét), mint a lélekharang, ami valakinek az elhunyta alkalmából szól.

„Túl nagy jelentőséget nyilvánítanak az ajándékoknak…” – magyarázza egyik kereskedelmi televíziónk riportere. Jelentőséget legfeljebb tulajdonítani lehet az ajándékoknak, a nyilvánítás egészen más.

Tudósítások a különféle tv-csatornákoin a Parlament előtti tüntetésről. Szinte valamennyiben elhangzik, hogy a tüntetőket (ellenszegülőket, képviselőket stb.) a rendőrök rabomobilba ültették, és elvitték a helyszínről. A rabomobil speciális, rabok szállítására kiképzett vagy átalakított, rácsos ablakú vagy ablaktalan gépjármű. Ezzel szemben – mint láthattuk – az előállítandókat személygépkocsin vagy minibuszban szálltották el a helyszínről.

Egyik kereskedelmi tévénk riporterétől még azt is hallottam, hogy „míg idekint rabosít a rendőrség…”. A rabosításnál a delikvenst elölről, két oldalról lefényképezik, ujjlenyomatot vesznek tőle stb. Ezt a Kossuth Lajos téren, „tábori” viszonyok között élég keserves élett volna megejteni. Nevezetteket (lásd mint fent) gépkocsba ültették és bevitték a Gyorskocsi utcába. Az sem kellemes, de még nem rabosítás.

Hogyan tölti a karácsonyt a fegyházban Marinko? – erről tudósítja olvasóit egyik heti magazinunk, amely következetesen így is emlegeti „riportalanyát”. Mondanám, hogy nevezettnek Magda a becsületes, mármint a családi neve, de tartok tőle, hogy egy többszörös rablógyilkosnak még a neve sem becsületes. Keresztnevén, Marinkónak pedig nyilván csak a cimborái emlegetik. Meg ez a magazin.

„Tíz lóval ügettek végig Szeged utcáin” – magyarázta el egyik közszolgálati televíziónk híradójának riportere egy állatvédő csoport akcióját. Csak a vak nem látta, hogy a lovasok  lassú lépésben haladtak. Még szerencse, hogy a riporter nem gallopról vagy vágtáról beszélt.

Ezt adja egyik hírügynökségünk a boszniai látogatáson tartózkodó magyar köztársasági elnök szájába: „Ha ugyanis Boszniában megszűnik a béke, az pillanatokon belül eszkalálódik…” Vajon van-e annál kívánatosabb, mint hogy a béke eszkalálódjon?

„Un rosszabb lesz az apjánál” – vélekedik egyik napilapunk. De jóban vagytok vele, drága kollégáim, hogy így emlegetitek! Legközelebb majd Nicolas-t vagy Barackot fogja minősíteni ez az újság? Merthogy az új észak-koreai vezetőnek, Kim Dzsong Unnak az Un nem a családi, hanem az utóneve (given name), pontosabban az utónevének is csak része. Ilyen alapon például Mao hajdani kínai elnököt Tungként lehetne emlegetni.

Egyik napilapunk szerint „ezt tanulta Kim Dzsong Il Irak inváziójából: egy rakétákkal és atomfegyverekkel felszerelt államot megtámadni felettébb kockázatos”. Valóban? Hát Iraknak volt atomfegyvere?

„Leégett az Oroszország távol-keleti részén fekvő Krasznojarszk egyik repülőtere” – írja egyik napilapunk. Szomorú esemény, amelynek szomorú jellegén az sem változtat, hogy Krasznojarszk Oroszország távol-keleti részétől több ezer kilométernyire nyugatra fekszik.

„Péntek óta a csíkszeredai meccsen történtektől hangos a bukaresti sajtó” – olvasható egyik újságunk tudósításának felcímében. Valóban érdekes és időszerű lett volna erről olvasni a lap szombati, vagy – egye-fene! – hétfői számában. Ez azonban a napilap keddi számában jelent meg. Ez a táviró feltalálása előtti kor sajtójának frissessége.

Egyik magazinunk „bélyegsarka” bemutat egy spanyol bélyeget, amely azokat a rendőröket mutatja be, akik „a háttérben kevésbé látványos tevékenységet folytatnak, akik tudományos vizsgálatokkal, nyomok elemzésével., vallomások rögzítésével nagymértékben hozzájárulnak az erdményes munkához, az elért sikerekhez”. Ez rendben is volna. De a cím! „Szürke eminenciások”. Ez a kifejezés nem a rendőrség szorgos és oly szükséges háttérembereire illik, hanem, mondjuk, azokra a nyilvánosság előtt nemigen szereplő rendőrtisztekre, tábornokokra, akik gyakorlatilag a főkapitány főnökei, de legalábbis szinte kötelező hatállyal „súgnak” neki. Még egy bélyegrovatnál sem árt tudni, mit jelent az, hogy szürke eminenciás. (Lásd: Richelieu bíboros és XIII. Lajos.)

A rendőrségi tapasztalatok alapján írja egyik magazinunk: „A legtöbb eltűnt kiskorú intézetből szökik meg, vagy otthonról távozik ismeretlen helyre.” Hihetetlen! Én például eddig abban a hitben éltem, hogy a kiskorúak többsége nem a családi otthonból vagy intézetből szökik meg, hanem saját főbérleti lakásából.

Szakszerű magyarázat egy magazinban: „A szakértői vizsgálatok során az is kiderült, hogy még életében szerezte azokat a sérüléseket, amelyek a halálát okozták.” Naná, a halála után szerezte a halálát okozó sérüléseket!

„Egy teljes generációt irtott ki a szén-monoxid, mindenki meghalt a házban, a nagymamától az unokáig” – írja egyik magazinunk riportere. Kétégtelenül szörnyű tragédia, ám akkor is nehezen képzelhető el az a család, ahol a nagymama és az unokája egy nemzedékhez tartozott.

„Befenyített a Fitch” – olvasható az egyik napilap cikkének címében. Szerintem a szerzőt már az általános iskolában be kellett volna buktatni magyarból.

„A rádióban tölti a szentestét Vitray Tamás (80)” – pletykálja el egyik jobb sorsra érdemtelen bulvárlapunk. Melyik rádióban, könyörgök? Merthogy ugyancsak sok van belőlük manapság. Amúgy pedig kár volt öregíteni Tamás bátyát, aki alig néhány hete töltötte csak be a 78. életévét.

Egyik napilapunk képaláírásában az olvasható, hgy a budapesti orosz nagykövet Barátság Érdemrenddel tüntette ki Törőcsik Marit. Na ne! Nagykövetek nem szoktak érdemrendeket odaítélni (az többnyire az államfők privilégiuma), legfeljebb átadják a kitünetést.

Az egyik napilapunkban közölt interjúban az interjúalany elmeséli, milyen ravasz trükkel állították meg egy izraeli kibuc lakói az egyiptomi hadsereget 1947-ben. Itt csupán két dolog nem stimmel: 1. 1947-ben még nem létezett Izrael állam. 2. A palesztinai kibuc lakói legfeljebb palesztin arab fegyvereseket állíthattak meg: egyiptomiak akkor sem közel, sem távol tőlük nem voltak.

„A miniszter és kísérői később Mazari-Sarifba, majd Puli-Humriba utazott” – olvasható egyik hírügynökségünk jelentésében. Én az általános iskolában (és ha jól emlékszem, annak is még az alsó tagozatában) azt tanultam, hogy ha a mondatnak több alanya van, az állítmány is többes számba kerül.

„A gyermekbénulás – amelyben Roosevelt amerikai elnök is szenvedett – ma gyógyítható betegség” – állítja egy gazdasági hetilapunk. Téved. A betegség ellen van hatásos oltás, amivel megelőzhető, ennek köszönhetően Európában el is tűnt a gyermekbénulás. Ám ha valakit megfertőz a poliovírus (azokban az országokban, ahol a védőoltás még nem általános), azt sajnos ma sem tudják gyógyítani.

„Magyarország sorsa attól függ”, hogy hogyan dönt a kormány, illetve a parlament az Európai Unió 23 tagja által jóváhagyott tervhez való csatlakozás ügyében – hangzott el egyik kereskedelmi televízónk esti híradójában a műsorvezető szájából. Egyetértek vele. Csak azt nem értem, hogy ha a tét nem kisebb, mint hazánk sorsa, akkor miért előzte meg ezt a hírt a híradóban az a hír, amely szerint egy tolvaj feladta magát a rendőrségen. Tehát az még fontosabb, mint Magyarország sorsa?

Egyik napilapunkban szó esik egy elhíresült orosz bloggerről. Először Navalnyij a neve, másodszor egy másik cikkben, de még ugyanazon az oldalon, (ahol egyik hírügynökségünk anyagában szerepel): Navalszkij. Az illető neve azonban se nem ez, se nem az, hanem Navalnij. A napilap még mindig ugyanezen az oldalon közli a hírügynökség anyagát a szlovák állampolgárságától 99 éves korában megfosztott Tamás Ilonkáról. A lap következő oldalán közölt publicisztikában (akárcsak a hírügynökség eddigi anyagaiban) azonban Tamás Aladárnéként szerepel. Szerkesztenek, korrigálnak még egyáltalán ebben az országban?

A budapesti Mikulásvillamoson utazott – mint egyik napilapunk beszámol róla – ”maga Joulupukki, azaz az igazi, lappföldi Mikulás is”. Tehát csak ő az igazi Mikulás, a többiek mind bitorlók.

Egy hírcentrum tudósítója számol be egyik rádiónkban arról, hogy Budapesten ma kezdődött meg a bírósági tárgyalása egy társaságnak, amelynek tagjait azzal gyanúsítják… Jól néznénk ki, ha Magyarországon puszta gyanú alapján állítanának bíróság elé embereket! Vádolják őket. Ugyanebben a rádióban hallottam egy másik bírósági ügyről is. amelyben annak a rendőr tiszthelyettesnek a feljebbvalóit vonják felelősségre, aki a simára kopott gumi miatt szenvedett halálos motorbalesetet. Jól néznénk ki, ha a szegény tiszthelyettes feletteseit állítanák bíróság elé! Felettese ugyanis minden rendőr, akinek magasabb rendfokozata van, az adott esetben a magyar rendőrség valamennyi zászlósa, tisztje és tábornoka. Helyesen: az elöljáróit vonják felelősségre, akiknek ő a közvetlen alárendeltje volt.

Mondat egyik napilapunk tudósításából: „Az iraki háború csúcspontján 170 ezer amerikai katona szolgált az országban, az utolsók közülük a tervek szerint még az év vége előtt hazatérnek.” Egy másik mondat ugyanabból a tudósításból: „Az Egyesült Államok 12 ezer katonája továbbra is a közel-keleti országban állomásozik majd.” A két állítás tökéletesen kizárja egymást.

Egy veszedelmes, felfegyverkezett csoport tagjait kellett őrizetbe venni. „A péntek hajnali elfogást a Terrorelhárítási Központ munkatársai vállalták.” Ezt nehéz másképpen értelmezni, mint hogy az országos főkapitány összehívta a rendőri szervek vezetőit és feltette nekik a kérdést: „Na fiúk, ki vállalja az elfogást?” Erre a TEK jelentkezett, hogy az ő munkatársaik, úgymond, vállalják.  Ahogyan azt Móricka elképzeli! A rendvédelmi szerveknél az ilyen feladatra (de egyéb akciók végrehajtására is) parancsot adnak, és aki azt nem teljesíti, az megnézheti magát. (A TEK-et egyébként a többi között éppen az ilyen feladatok végrehajtására hozták létre.) Mindennek ellenére az ember talán még nem is csodálkozna annyira az effajta naivitáson, ha az idézett mondat nem egy rendőrségi magazinban jelent volna meg.

Különféle illetékes elvtársaktól, nyilatkozóktól már régen hallom a rádiókban, hogy szakszerzet (szakszervezet) meg vállat (vállalat). Legutóbb azonban már egy egy hadarós, szótagnyelő riportertől (tehát „hivatásos beszélőtől”) hallottam a szakszerzetek-et emlegetni. Vége a világnak? Vagy csak a szép magyar beszédnek, amelyben azelőtt a Rádió járt az élen?

„Sereghajtó a főváros” címmel ismertet egyik napilapunk egy hírügynökségi jelentést, amelyben a budapesti szállodák eredményeiről van szó. Eszerint „a régióban 41 várost hasonlítottak össze, a nettó árakat és a bevételt tekintve egyaránt a 3. helyen végzett Budapest.” Nekünk legyen mondva az ilyen sereghajtás!

A múlt század 30-as éveiben – írja róla egy napilapban egy szerző – Imrédy Béla Londonba utazott és felkereste a Cityt „mégpedig azért, hogy a forintot az angol fonthoz kösse”. Vajon melyik forintot: a 19. századit vagy az 1946-ban bevezettet? Merthogy Imrédy idejében pengő volt a magyar valuta neve. A cikkben még arról is olvashatunk, hogyan járt a volt miniszterelnök a második világháború után: „Imrédyt halálra ítélték. Nem fogják elhinni: a vád ellene antiszemitizmus volt.” Hát persze, hogy nem hisszük el, hiszen Imrédy Béla filoszemitizmusa közmondásos volt.