Archive for október 2011

Hakuna matata!

A fenti címmel hívogatja egyik napilapunk utazási melléklete a naiv olvasót Kenyába. De csak a naivot, mert aki egy csöppet is tájékozott, az kapásból látja, milyen szamárságok vannak a cikkben. A kenyai Mombasába a szerző szerint néhány órás repülőúttal lehet eljutni. A néhány persze nem pontosan körülhatárolt fogalom, de én úgy vélem, néhány órás út a három-, a négy, na jó, az ötórás. Ezzel szemben Mombasa csaknem 6000 kilométerre van Budapesttől, és ezt a távolságot, ha leszállás nélkül repül, akkor is minimum hét óra alatt teszi meg a korszerű repülőgép. A két város között  ténylegesen közlekedő charter járatok azonban legalább egyszer leszállnak út közben. Ergo: a néhány az itt kilenc. Mombasába érkezve a szerzőt mellbe vágta a hőség, a hőmérőre pillantva arról közel 50 fokott olvasott le. A hőmérő azonban alighanem a napon állt, mivel árnyékban (vagyis ahogyan a levegő hőfokát normális körülmények között megadják) a kenyai városban a hőmérséklet a 40 fokot még a legforróbb nyárban sem éri el. Az Indiai-óceán vizének hőmérséklete a szerző szerint 34 fok volt. Ezzel szemben az Indiai-óceán vizének maximális hőmérséklete az Egyenlítőnél 28 fok. Végül a szerző, aki a jelek szerint a tenger helyett a kádban fürdött, azt is elárulja, hogy Mombasa „színes város, ahol az arabok után az indiai közösség a legnagyobb”. És én, tudatlan ember, eddig azt gyanítottam, hogy Mombasában az afrikai (feketebőrű, törzsi) közösség a legnépesebb! Hja kérem, messziről jött ember…

Kelljen megtanulni magyarul!

„Minden gyereknek kelljen megtanulni a János vitézt” – idézi egyik napilapunk az oktatási államtitkárt. Ajjaj, itt nagy baj van! Vagy az államtitkár nem tud magyarul, vagy nagyon torzítva adta vissza szavait az újság.

Húzzunk bele!

A szerkesztő belehúzott. Nem kicsit, nagyon. Egyik napilapunk közli az – eredetiben korrekt – hírügynökségi jelentést arról, hogy T. L.-t elítélték. A napilapban megjelent közleményből az olvasó megtudhatja, hogy T. L. ügyében a Fővárosi Bíróság másodfokon jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, azt is, hogy miért szabták azt ki. De hogy mi volt az elsőfokú , s immár jogerőssé lett ítélet (teszem én azt, próbára bocsátás vagy például életfogytiglani fegyház), az a nailap „változatából” nem derül ki.

Csillogó szemek, avagy a nyári mikulás

Kolontári gyerekek jártak nemrégiben vendégségben Finnországban a Mikulásnál. Erről szól egy riport egyik napilapunkban. Hogy mi a funkciója a Mikulásnak szeptemberben, abba most talán ne menjünk bele. Viszont a riportból megtudhatjuk, hogy hogyan várakoztak Ferihegyen a gyerekek: „Hét, a korai ébresztő miatt fáradt, de a várakozástól csillogó szemű gyerek…” Én a csillogó szemű-n tanítanám az újságíró iskolában, hogy mi az a közhely, amit semmiképpen sem szabad leírni. (Már a Szabad Népben és a Pajtásban is minden úttörő csillogó szemű volt.) De jó, erre is borítsunk fátíylat! Viszont aki fáradt, annak lehet tompa, homályos, stb. stb. a szeme. Ám ha mégis csillog, akkor nem a várakozástól,  hanem annak ellenére.

Lapszemle

„Mészöly Károly lapszemléje a nagy mérkőzés másnapján” – olvasható egyik napilapunk hétvégi mellékletében egy képaláírásban. A képen Mészöly egy angol újságot tart a kezében (mondjuk, hogy olvassa). Csakhogy egy lap szemlélése cselekedet, a lapszemle pedig egy újság-műfaj.

Amerikanisztikai szakcikk

Héthasábos cikk egyik napilapunk hétvégi mellékletében az amerikai republikánus párton belül az elnökjelöltség megszerzéséért folyó küzdelemről. Az esélyesek között említi a szerző „a szenátus egykori elnökét, Newt Gingrichet” is. Egye fene, a szerző nem tudja, hogy a nevezett úr a képviselőház elnöke volt. De annyit azért tudhatna, hogy a szenátus elnöke – az alkotmány értelmében – mindig az Egyesült Államok alelnöke. Szerzőnk azonban azt sem tudja, hogy az amerikai törvényhozásnak  – a Kongresszusnak – az alsóházát képviselőháznak, a felsőházát szenátusnak hívják. Különben nem írná azt, hogy „a szenátus és a kongresszus nagy öregjei…”.

Hat év?

Oroszországban ismét Putyint jelölik elnöknek. Ebből az alkalomból egyik napilapunk publicistája kijelenti, hogy „a putyini személyi hatalom most akár újabb nyolc évre intézményesülhet”. Kérdésem: honnan veszi ezt a nyolc évet? Egy elnöki mandátum ideje az orosz alkotmány szerint hat év. Ezt a tisztséget valaki egymás után csak kétszer töltheti be. Ergo: Putyin vagy hat vagy tizenkét évig lesz elnök. (Vagy: a szerző tud valamit, amit mi nem,  igaz, más sem, de nem osztja meg velünk.)

Ténygázolás

Közlekedési balesetről számol be déli híradásában egyik rádiónk. Nyíregyházán a gyalogátkelőhelyen egy gépkocsi elütött három gyereket. Közülük kettő sérülése súlyos. A tudósítás végén a hallgató arról értesülhet, hogy mind a három diák rövid vizsgálat utén elhagyta a kürházat, és hogy sérülésük 8 napon belül gyógyul. Ez csak figyelmetlenségnek súlyos, sérülésnek nem!

Baky

Eddig csak egy Bakyról hallottam: Baky László 1944-es nyilas államtitkárról. Egyik rádiónk sportkommentátora (de félek, hogy más is) azonban más módon bakizik. Szerinte Baky volt a színhelye egy sportversenynek. Pedig azt Azerbajdzsán fővárosában tartották, amelyet magyarul évszázadok óta Baku néven ismerünk. Azeri nyelven valóban Baky, de mi magyarul beszélünk, nemdebár? Ilyen alapon a tudósítás színhelye legközelebb Warszawa lesz Varsó, vagy éppenséggel Szankt-Petyerburgot mondunk majd Szentpétervár helyett.