Archive for szeptember 2011
2011. szeptember 23. péntek, 11:16
„Júniusban ismeretlenek ellopták D. L. festőművészt szinte teljes életművét” – írja egy riport bevezetőjében egy heti magazinunk. A továbbiakból kiderül, hogy több mint húsz az ellopott festmények száma. Ha ez igaz, (hogy tudniillik a szinte teljes életműről van szó), akkor valljuk be: nem valami nagy ez az életmű.
2011. szeptember 23. péntek, 11:09
Egyik rádiónk déli híradásából: „A palesztin elnök ma felvételét kéri az ENSZ-be.” Vagyis Mahmud Abbász arra számít, hogy ő lesz a világszervezet egyik tagállama?
2011. szeptember 19. hétfő, 12:18
A német főváros most újraválasztott polgármestere – hallhattuk egyik rádiónk tudósítójától a déli híradásban – „távolról a legnépszerűbb politikus Berlinben.” És közelről?
2011. szeptember 19. hétfő, 10:51
„Ingyen kapjuk a harci helikoptereket az Egyesült Államoktól” – tudatja a nyájas olvasókkal egyik napilapunk online kiadása. A szóban forgó gépek Bell UH-1N mintájúak, azaz szállító helikopterek. Ezeknek, bár kétségtelenül katonai járművek, legfeljebb annyi közük van a harci helikopterekhez, mint mondjuk a Malév Boeing 737-es utasszállító repülőgépeinek a Gripen vadászgépekhez. Ami katonai, az még nem harci, mint ahogyan – ez is gyakori hiba – magában még nem is hadászati. Ezek abszolút különböző fogalmak
2011. szeptember 19. hétfő, 09:31
Mészáros Mártát méltatja 80. születésnapja alkalmából egyik napilapunk. Életrajzát ismertetve a szerző ezt írja: „Kapóra jön, hogy a Gorkij Intézet szovjet ösztöndíjat hirdet”. Gorkij Intézet ugyan létezett Moszkvában, de annak semmi köze sem volt a filmművészethez, ott írókat képeztek. A filmművészetet Moszkvában a GIK nevű főiskolán oktatták, M. M. oda kívánt bejutni és be is jutott. Magyarországon volt Gorkij középiskola, amelyben M. M. érettségizett, de az nem hirdetett szovjet ösztöndíjat. Arra a magyar állam küldte ki az arra érdemesítetteket.
2011. szeptember 18. vasárnap, 10:30
Képíró Sándor a második világháború után Ausztráliába menekült, onnan tért haza 1996-ban – állítja egyik gazdasági hetilapunk. Nem egészen. Az újvidéki „hideg napokban” való részvételéért bíróság elé állított volt csendőrtiszt történetesen a világ ellenkező végébe, Argentinába emigrált, és onnan tért haza.
2011. szeptember 15. csütörtök, 14:40
A németországi Cologne-ban kabalalakatokat helyeztek ki egy hídra – értesülhet a nyájas olvasó egyik napilapunk képaláírásából. Ezennel értesítem a szerkesztőséget, hogy a szóban forgó városnak magyarul (egyébként németül is) Köln a neve. Ilyen alapon az újság cologne-i vízről, cologne-i dómról, londresi földalattiról, de akár cluji töltöttkáposztáról is értekezhet.
2011. szeptember 15. csütörtök, 14:33
Nem is bulvárlap, hanem egy úgynevezett szeriőz napilap online kiadásában olvasható a cím: „Tetemeket találtak az autóban”. Az olvasó ereiben megfagy a vér. Aztán elolvassa az első mondatot: „Nyolcvanhat fürjtetemet találtak a pézügyőrök egy szerb férfi autójában a tompai átkelőnél.” Hát persze, a fürjé is tetem.
2011. szeptember 15. csütörtök, 14:27
„A vád ügyésze közölte, hogy fellebbez a bíróság ítélete ellen” – közli olvasóval egyik, magát szolid újságnak tekintő napilapunk. Igaz, Argentínában történt a fellebbezés. Ám megkockáztatom: a védelemnek ott is csak fölöttébb ritkán van ügyésze.
2011. szeptember 13. kedd, 09:11
„Megosztottak a szakszervezetek” – állítja négyhasábos címében egyik napilapunk. Biztosan így van, ha a szerkesztőség ezt állítja, mindamellett a cikkben, amely négy szakszervezeti tömörülés közös tüntetéséről szól, egyetlen szó sem esik erről, mégcsak célzás, utalás sincs a megosztottságra.
2011. szeptember 12. hétfő, 18:44
„Zsebre dolgozó plasztikai sebészt leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy előkészített akcióban” – számol be az eseményről egyik napilapunk. Hogy tévedés ne essék: ez nem állami kórházban, hanem a sebész magánklinikáján történt. Hát mire dolgozott volna az istenadta, ha nem (saját) zsebre? A vámosok nem ezt kifogásolták nála, hanem azt, hogy nem adott számlát a pacienseinek és hogy adót csalt.
2011. szeptember 11. vasárnap, 18:41
A biztos tények: 1. A kisfiút délelőtt az iskolában társai bántották. 2. A kisfiú délután otthon egyedül volt. Tűz keletkezett. A kisfiú megégett. Riport erről az egyik kereskedelmi televízió esti híradójában. A riporter felvezetésképpen tényként közli szó szerint a következőket: A kisfiú „azért gyújtotta fel magát, mert az osztálytársai bántották”. Az anya (ugyanebben a riportban) képtelenségnek nevezi ezt a verziót. A rendőrség érdemben nem kíván nyilatkozni, az iskolaigazgató egyáltalán nem hajlandó a nyilatkozatra. Kérdésem: minek az alapján, hogyan meri a riporter kategorikusan azt állítani, amit állít?
2011. szeptember 11. vasárnap, 16:46
Egyik hírügynökségünk olyan fényképet tett közzé, amely az aláírás szerint a budapesti mormon templomban készült. Ez azonban tévedés. Mindenekelőtt azért, mert a mormon templomokban nem engedik a fényképezést, de még inkább azért, mert az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházának Magyarországon nincsen temploma. Az egyház élesen megkülönbözteti a templomot, ahol keresztelnek és más szertartásokat tartanak, s ahova gentile-okat, azaz nem egyháztagokat nem engednek be, (a közelmúltig ilyen csak alig néhány volt a világon, az elmúlt évtizedekben számuk nőni kezdett) az imaháztól, ahol prédikálnak, imádkoznak, és ahol minden érdeklődőt szívesen, sőt, szívélyesen látnak. Imaháza minden mormon gyülekezetnek van. A hírügynökség képén szereplő Hajnóczy utcai mormon hitbuzgalmi helyiség is ebbe a kategóriába tartozik: imaház.
2011. szeptember 11. vasárnap, 10:41
„Ismét az egekbe tör a svájci frank” – ez a címe egyik napilapunk cikkének. A cikk illusztrációja egy fénykép a svájci gárda tagjairól, ezzel az aláírással: „A svájci gárda tagjai játszanak. Az erős frank miatt azonban az alpesi államnak nincs sok oka az ünneplésre.” Nem hiszem, hogy a svájci gárdának túl sok köze volna a svájci frankhoz. A gárda ugyanis nem az alpesi ország, hanem a Vatikán rendészeti szolgálata, mely államnak az euró a hivatalos fizetőeszköze.
2011. szeptember 11. vasárnap, 10:27
Egyik pletykalapunk hasábjain egy kiváló labdarúgónk élettársa elmeséli, hogy párja kedvéért, akinek az a kedvence, még borslevest is megtanult főzni. A szerkesztőségben, úgy látszik, senkinek sem tűnt fel, hogy a borsból főzött leves ehetetkenül csípős lehet. Amit a labdarúgó valójában kedvel, az a céklával készülő orosz káposztaleves, amelynek borscs a neve.
2011. szeptember 10. szombat, 15:21
Hungarikumok piaca nyílik a fővárosban – újságolja lelkesen egyik napilapunk. Ezen a piacon csak magyar gazdák által termelt zöldségeket, gyümölcsöket árusítanak majd. Én is nagyon szeretem például a hazai őszibarackot. De attól, hogy az magyar gazda kertjében termett, még nem lesz hungarikum. Mint ahogyan, mondjuk, a magyar földön termett tök sem. A brokkoliról és a kiviről nem is szólva.
2011. szeptember 10. szombat, 15:14
Azt olvasom egyik napilapunkban, hogy Gander az amerikai földrész legkeletibb pontja. Ez azonban, bár egy kiváló pilóta állítja egy interjúban (vagy csak az újságíró jegyezte le így a szavait?) kétszeresen is tévedés. Először azért, mert nem az amerikai kontinensen, hanem Új-Fundland szigetén fekszik. Másodszor azért, mert még annak sem a legkeletibb peremén.
2011. szeptember 10. szombat, 15:05
No azért tudok még napilapot, ahol elkelne egy jó korrektor. Például annál az újságnál, amelynek szerzője azt javasolja, hogy egy bizonyos poklitikusról „ha cognakot nem is, de valami jó kétemberes hazai pálinkát” nevezzenek el. Ha már a szerző sznob, és franciásan akarja írni, akkor cognac. Egyébkénk pedig konyak a magyar neve.
2011. szeptember 10. szombat, 10:19
Manapság, az oktatásügy reformja közepette az ember már semmin sem csodálkozik. Vagy mégis? Például amikor egyik napilapunkban arról olvas, hogy „az állam átveszi, fenntartja és irányítja az iskolákat, gimnáziumokat, illetve szakközépiskolákat”. Mi a fene! Hát a külön említett gimnázium micsoda, ha nem iskola? Az „általános” szócskát, úgy látszik, megette a szerkesztőség macskája.
2011. szeptember 10. szombat, 10:14
Elismerem, kissé szokatlan, ha egy államot (mégha egy miniállamot is) vezető herceget Alajosként emlegetünk. Ám ha atyja nevét a napilap – helyesen! – II. János Ádámként emíti, akkor a lichtensteini herceg sem Alois, hanem Alajos, mint ahogyan például nálunk a brit trónörökös sem Charles, hanem Károly, sőt, elsőszülött fia sem William, hanem Vilmos.
2011. szeptember 10. szombat, 10:09
Ahogyan Thaly Kálmán írta: Nagybercsényi Miklós sírdogál magában… Megvan rá az oka, hiszen egy hírügynökség még a nevét sem tudja helyesen, és a törökszentmiklósi Bercségi Miklós Gimnázium hat szélgenerátoráról ír. (És mellékesen szólva: a hírt a hibával együtt átvevő napilap korrektorai is jobban odafigyelhettek volna. Ha ugyan – mint már volt szerencsém megkérdőjelezni – egyáltalán dolgoznak ilyenek a szerkesztőségben.)
2011. szeptember 10. szombat, 09:51
Egyik napilapunk a Hunvald-perről szóló tudósításában „a vád koronatanúját” említi. Dehát konyörgök: koronatanúja csak a vádnak van, a védelemnek nem lehet. Így ugyanis a bűnszövetségben elkövetett bűncselekménynek azt a résztvevőjét nevezik, aki az enyhébb büntetés fejében kipakol a társaira. Ha jól tudom, onnan származik a kifejezés, hogy az ügyész a vádat a Korona (pl. a Crown vagy Szentkorona) nevében terjeszti elő.
2011. szeptember 8. csütörtök, 16:04
Václav Klaus cseh köztársasági elnök és külügyminisztere, Karel Schwarzenberg főherceg ellentéteiről számol be egyik napilapunk tudósítója. Nem tudom, hogy a hatályos cseh törvények értelmében viselhető-e hercegi, vagy pláne a főhercegi cím. Azt viszont biztosan tudom, hogy a Habsburgok törvényei szerint főherceg csak egy Habsburg (törvényes) fia, vagyis a (volt) uralkodóház tagja lehet. A külügyminiszter atyjának családi neve azonban – legjobb tudomásom szerint – nem Habsburg, hanem Schwarzenberg volt. Úgyhogy maradjunk a hercegnél.
2011. szeptember 8. csütörtök, 15:57
„Beengednék a kamerákat a brit bírók” címmel számol be (pontosabban ismerteti egy angol lap cikkét) egyik napilapunk., Ebből megtudhatjuk, hogy hogyan vélekedik a kérdésről (t. i. hogy beengedhetők-e a kamerák a bírósági tárgyalásokra?), az igazságügyi miniszter, egy konzervatív képviselő, milyen javaslat kerül a parlment elé, milyen álláspontot foglalnak el a tévétársaságok, csak arról arról nem esik szó, mit gondolnak a kérdésről a bírók.
2011. szeptember 8. csütörtök, 15:48
„O. P. voltam” – búcsúzik el a rádióműsor végén a műsorvezető. Élete alkonyán, az általános meg nem becsülés közepette mutatkozott be úgy Szép Ernő, az író, hogy „Szép Ernő voltam”. Amit természetesen nem szó szerint értett, hanem kesernyés humorával így kívánta helyzetét jellemezni. Itt azonban a műsorvezető búcsúját valóban úgy lehet érteni hogy ő csak e műsor elhangzásáig volt O. P. Azóta bizonyára már más nevet visel.
2011. szeptember 6. kedd, 19:36
Arra kéri egyik televízónk riportere riportalanyát (történetesen egy kisváros művelődési házának vezetőjét), magyaráza el, mi a különbség a széna és a szalma között. Nem állítom, hogy kollégánk olyan ostoba, hogy maga nem tudja a választ erre a kérdésre. De nyilván úgy gondolta: nem árt megmagyarázni a széna és a szalma közötti különbséget, mert a nézők nem tudják. Az emberi tudatlanságról ugyan hosszan lehetne értekezni, de azért egészen hülyének ne nézzük a televíziónézőket!
2011. szeptember 6. kedd, 08:58
Peking fegyverek szállítását ajánlotta fel a Kadhafi-rezsimnek annak végnapjaiban – derül ki egyik napilapunk cikkéből. Hogy mi derül ki onnan még? „A kínaiak a QW-18 levegő-föld rakétát is ajánlgatták, ami azért különösen aggasztó, mert a fegyvert egy ember is tudja szállítani, azonban képes bizonyos harci repülőgépek lelövésére is.” Ezzel szemben egy levegő-föld rakétát egy ember nem tud szállítani – azt repülőgép szállítja. Továbbá: csak földi célpontok ellen használják, és még bizonyos harci gépek lelövésére sem alkalmas. A többi stimmel.
2011. szeptember 5. hétfő, 20:09
Kiválóan megértik egymást a riport hősei: két rendőr. Egyik magazinunk riporterének előadásában: „Egy húron pendülnek G. V. főtörzszászlós és Gy. Z. főtörzsőrmester”. Csibészekről, betyárokról – vagy hogy stílszerűen fejezzem ki magam – bűnszervezetbe tömörült bűnelkövetőkről mondják, hogy egy húron pendülnek.
2011. szeptember 5. hétfő, 20:02
Igen, játsz újra, például arra, hogy odafigyelsz a munkádra! Miután elnézted a heggesztést, a harkájt, továbbá azt, hogy „aki nem tud akkorát hibázni, hogy a bizalom megrendüljék iránta”, és mindezt egy napilapban röpke három hét leforgása alatt, most ezt engedted át: „játsz újra Artúr”. Természetesen nagyon nagy volt a hőség az elmúlt hetekben, és természetesen senki sem tökéletes. De ennyire azért tökéletlennek sem kell lenni!
2011. szeptember 5. hétfő, 19:48
„A muzulmán szent ünnepet, a ramadánt köszöntő kedd reggeli imák sem múltak el incidensek nélkül a hetek óta forrongó Szíriában”. Így kezdi összefoglalóját egyik napilapunk, hogy a következő bekezdésben már azt tudassa olvasóival, hogy „egy nappal korábban, hétfőn, a ramadán zárónapján legkevesebb 17 embert öltek meg Basár al-Aszad katonái”. Vagyis hétfőn volt a ramadán zárónapja, és a következő napon, kedden köszöntötték az ünnepet a hívők? Tetszik ezt érteni?