Archive for augusztus 2011
2011. augusztus 28. vasárnap, 08:19
Felmérést végeztek egyik újságunk olvasottságáról. Mint egyik gazdasági napilapunk hírül adja, megállapították, hogy az újság olvasóinak 57 százaléka gazdaságilag aktív, 66 százalékuk pedig ABC státusú. Ismertem ABC élelmiszer-kereskedelmi hálózatot, hallgattam-néztem az ABC rádió-televízió (American Broadcasting Company) műsorait, de hogy az ABC státus mi fán terem, arról fogalmam sincs. Tartok tőle, hogy másnak sem nagyon. Talán azok tartoznak ebbe a státusba, akik ismerik az ábécét? Egy újság olvasóinál ez mindenesetre hasznos lehet.
2011. augusztus 27. szombat, 10:40
Lavrentyij Berijáról, a szovjet titkosrendőrség hajdani főnökéről közöl cikket egyik napilapunk. Szerzője szerint Beriját Sztálin halála után félreállították. Hát…így is lehet mondani. Tudniillik rövid úton letartóztatták, azután pedig – mint a cikkből is kiderül – kivégezték.
A napilap cikkében szerepel az az állítás is, miszerint „Szergej Kremljov Berija naplójának három kötetes, orosz nyelvű kiadására készül, amelynek egyes részletei már nyilvánosak”. A szerző némileg elkésett ezzel a közléssel. A Kremljov által közreadott Berija-napló (az a bizonyos háromkötetes) teljes terjedelmében már hosszú hónapokkal ezelőtt megjelent Moszkvában, sőt, jó ideje már itt, Budapesten a polcomon is megtalálható.
2011. augusztus 27. szombat, 10:21
Egyik rádiónk női műsorában beszélt a műsorvezető egy erdélyi származású asszonyról, aki Szaúdiban él. És aki nyilván – teszem hozzá én – például Fülöpre jár nyaralni.
2011. augusztus 27. szombat, 10:13
Egy 22 soros mondatra bukkantam, de nem valamely szupermodern, szuperavantgárd írónk könyvében, (némelyikük képes ilyen gazságra), hanem egyik hírügynökségünk jelentésében. Mármint egyik napilapunkban, ahol normális hasábba tördelve volt ennyi. Ez a Guinness-féle rekordok könyvéért kiált.
2011. augusztus 26. péntek, 09:02
Kadhafi nyomára immár a brit légvédelem speciális egysége (SAS) is igyekszik rábukkanni – állítja egyik napilapunk. A szerkesztőnek érdemes lett volna elgondolkodnia azon, hogy ugyan mivégett lehetne szüksége (az odahaza, a saját országukban tevékenykedő) légvédelemnek különleges egységre. A SAS (Special Air Service) természetesen a légierő kommandósainak alakulata.
2011. augusztus 25. csütörtök, 09:36
Egy úgynevezett „kispublicista”, egyik napilapunk rendszeres levélírója írja: „Van egy szólás, miszerint a népet nem lehet leváltani.” Valóban van egy ilyen szólás. Bertolt Brecht szólta.
2011. augusztus 24. szerda, 08:09
Egyik napilapunk vezércikkéből: „…az az ember, aki nem tud akkorát hibázni, hogy a bizalom megrendüljék iránta”. De vajon nem rendül-e meg az olvasó bizalma az iránt az újság iránt, amely még az ikes, illetve nem ikes igék szabályos használatával sincs tisztában?
2011. augusztus 23. kedd, 18:46
Nem találtak drogot Amy Weinhouse szervezetében, akire július 23-án talált rá holtan biztonsági őre – jelentette egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója. Szerintem Weinhouse-nak úgy volt biztonsági őre, ahogyan a bankokra, raktárakra, hipermarketekre testőrök vigyáznak.
2011. augusztus 22. hétfő, 09:35
Egyik napilapunkban jelent meg publicisztika ezzel a címmel: „By, by hitel”. Ha szerzője azt hiszi, hogy a cím első fele angolul van, akkor téved. A „viszlát” angolul: „bye-bye”, egy-egy e-vel és kötőjellel. Aki nem tud ángliusul, ne beszéljen ángliusul!
2011. augusztus 22. hétfő, 08:53
Cím egyik napilapunk online kiadásában: „5,9 százalékkal nőttek júniusban a nettó átlagkeresetek”. Júniusban, tehát VI. hó 1. és VI. hó 30. között. Ha ez igaz volna, akkora keresetenövekedésről beszélhetnénk, amekkora nem jelentékeny infláció esetén szinte példa nélküli. Cakhogy a nettó keresetek – mint magából a cikkből is kitűnik –az idén júniusban tavaly júniushoz képest, azaz egy egész év alatt növekedtek 5,9 százalékkal. Így pedig, lássuk be, nem is olyan nagy szenzáció ez.
2011. augusztus 22. hétfő, 08:47
Egyik napilapunk képén a képaláírás szerint az látható, amint egy spanyol település lakói két római kori istenséget köszöntenek, mégpedig Bacchust és Ariadnét. Baj van! Ariadne ugyanis nem volt istenség, csak királylány, de annak sem római kori, hanem görög.
2011. augusztus 19. péntek, 09:56
Republikánus elnökjelöltnek nevezi egyik napilapunk hasábjain Rick Perryt a ma már inkább csak kávéjáról híres hajdani médiaceleb. Hát ha máris megvan Obama jövő évi kihívója, akkor mi célt szolgálnak a viták, előválasztások a republikánus pártban? Az elnökjelöltet 2012 nyarán választja majd meg a republikánus párt kongresszusa (konvenciója), ezért addig legfeljebb elnökjelölt-aspiránsokról, az elnökjelöltségre pályázó politikusokról beszélhetünk csak.
2011. augusztus 19. péntek, 09:50
Azt már megszoktam (bár nem törődtem vele), hogy leveklet küldenek valaki felé, vagy hogy tartozása van valakinek valaki felé, de azért még számomra is akad olyan új a Nap alatt, amin csodálkozni tudok. Egyik napilapunkban azt olvasom, hogy „…a nyitóeseményeken bárki levelet fogalmazhatott meg a döntéshozók felé a témában”.
2011. augusztus 19. péntek, 09:45
Arab terroristák izraeli autóbuszt, autót, járőrt támadtak Eilat közelében. Egyik napilapunk szerint a merényletsorozatnak öt halottja van, egy másik szerint tizennégy. Na most kinek higyjek?
Az egyik tudósításból egyébként az is kiderül, hogy „egyiptomi területről lőttek ki aknavetőket”. Még jó, hogy nem ágyukat lőttek ki!
2011. augusztus 18. csütörtök, 09:54
Egyik napilapunk azt a mondatot adja Mihail Gorbacsov szájába, hogy „Putyin átverte Medvegyevet”. A Szovjetunió első és utolsó elnökének történelmi szerepe természetesen erősen vitatható, de úgy gondolom, azt senki sem vonja kétségbe, hogy egy sajtóértekezleten nem használ argó kifejezéseket. Ő természetesen azt a szót használta, hogy „Putyin becsapta Medvegyevet”. Az „átverni” ige egyébként értelemszerűen az „átb…ni” alig leplezett eufemizmusa.
2011. augusztus 17. szerda, 10:56
Humoristaként emlegeti egyik heti magazinunk Rowan Atkinsont. Mr. Bean alakítója kiváló komikus színész, de humoristának nem azt nevezzük, aki humoros figurákat játszik, hanem aki humoros szövegeket ír. Az említett magazin szerkesztőségében ezzel, úgy látszik, nincsenek tisztában. De ez sajnos a legkevésbé sem komikus. Ez szomorú.
2011. augusztus 16. kedd, 10:03
Teherautók platójára heggesztett géppuskákról ír egyik napilapunk. Én ezért, ha a főszerkesztő helyében lennék, heggbe rúgnám a korrektort. Főként persze, ha egyáltalán van ilyen a lapnál.
2011. augusztus 15. hétfő, 09:10
Egy napilapunk képaláírásából egyrészt arról értesülhet az olvasó, hogy van egy oroszországi légibázis „nem messze Kirigizisztán fővárosától”, másrészt arról, hogy az orosz hadiipari cégeknek „a főbb piacait leginkább a volt szovjet utódállamok hadseregei jelentik”. Kirgizisztán fővárosától, Biskektől nem messze nem lehet oroszországi légibázis, mivel Biskektől az orosz határ több száz, ha ugyan nem ezer kilométernyire van. (A képaláírás összekalapálója talán orosz bázisra gondolt, mert az van magában Kirigizisztánban, valóban a főváros közelében.) De vajon milyen lehet egy volt szovjet utódállam? Eleinte utódállam volt, de ma már nem az? Tehát helyesen: vagy volt szovjet állam, vagy szovjet utódállam.
2011. augusztus 13. szombat, 18:59
Önfeledten vidám népmulatságot tartottak a herendi egykori szovjet bázison. Egyik kereskedelmi televíziónk erről tudósító esti híradójából megtudhattam, hogy „kinyitották az atombunkert”, ahonnan valaha katonai hadműveleteket irányítottak. Megint okosodtam egy kevéskét, mivel eddig úgy tudtam, hogy egy hadművelet nem lehet más, csak katonai. Attól hadművelet. Legalábbis én még sem gazdasági, sem kulturális, sem köldöknézési hadgyakorlatról nem hallottam. A riportban egyébként elhangzott az is, hogy ebből a földalatti atombunkerből, (amely, ha jól értem, valójában hírközpont volt, és nem tároltak benne atomfegyvert), irányították a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokat. Dehát akkor mivel foglalkoztak a Déli Hadseregcsoport mátyásföldi parancsnokságán?
2011. augusztus 13. szombat, 15:14
Több mint háromszáz osztrák katolikus reformer pap felhívást tett közzé. Aláírói „valójában a Vatikánnal szemben ásták ki a csatabárdot” – írja egyik gazdasági hetlapunk, majd így folytatja: „A követelések – amelyekből ezúttal kimaradt a cölibátus amúgy mindig sürgetett igénye – újdonságát a katolikus egyház központjával szembeni nyílt kritika jelenti.” De hát miért sürgetné valaki is ma a cölibátust, amely a tridenti zsinat óta, tehát jó négy évszázada kötelező a római katolikus papok számára? Véletlenül nem a cölibátus eltörlésének igényére gondolt a szerző?
2011. augusztus 12. péntek, 09:14
S. F. zenei tábort hozott létre hátrányos helyzetű roma fiatlok számára – írja egyik napilapunk, majd így folytatja: „Az első táborozók már ki is repültek a Liszt-díjas gitárművész vezette táborból.” Vajon mit követhettek el, hogy máris kivágták őket?
2011. augusztus 12. péntek, 09:09
Vajon mi lehet az a karvaj? Nyilván az olyan vaj, amit azért köpülnek, hogy az emberek karjára kenjék. De nem! Mint egyik napilapunkban olvasom, „vörös vércséket, karvajt és fülesbaglyokat engedtek szabadon a Budapest Állatkert munkatársai a Hortobágyon”. Mért nem mindjárt bagjokat? És nem egészen mellékesen: a szóban forgó állatkert neve nem Budapest, de még csak nem is Budapesti, hanem Fővárosi.
2011. augusztus 12. péntek, 09:03
Egyik rádió esti híradásában közölte, hogy „az OTP és a bankok” nem számolnak fel külön költséget a fix svájci frank árfolyamra való áttérést kérő devizahiteleseknek. Az és-ből logikailag következik, hogy az OTP nem bank. Dehát akkor micsoda? Lovarda, árvaház, gyepmesteri telep, papnevelde?
2011. augusztus 8. hétfő, 19:09
Egyik közszolgákati televíziónk esti híradójából arról értesülhettek a kedves nézők, hogy a felhőszakadás után „bokáig érő vízben gázolhattak az autók és a gyalogosok Győrben”. Olyasmiről már hallottam, hogy egy autó gázol, de akkor sem úgy és ott, ahogyan és ahol a víz a bokájáig ér.
2011. augusztus 8. hétfő, 16:46
Egyik heti magazinunk írja: „Perre megy Albert monacói herceg és ifjú neje, mert a francia L’Express szerintük hamis információkat közölt a királyi esküvő előtt.” Beküldendő: hogyan lehet királyi esküvője egy hercegnek?
2011. augusztus 8. hétfő, 16:41
A 70-80-as években az NDK titkosszolgálata éber figyelemmel követte a kelet- és nyugatnémet állampolgárok találkozásait a Balatonnál. A történelmi folyóitratból, amely erről közöl cikket, a többi között megtudhatjuk, hogy „a budapesti ötfős stábhoz 1986 nyarán egy újabb kémelhárító ezredes csatlakozott, míg a Balatonnál továbbra is három főhivatásos őrizte…nyaraló polgártársainak sütkérezését és lubickolását”. A Stasitól, mint tudjuk, nem ment a szomszédba egy kis galádságért. De főhivatásosok ott sem voltak, (másutt sem), legfeljebb hivatásos, illetve főhivatású elhárítók.
2011. augusztus 8. hétfő, 16:25
Egyik történelmi folyóiratunk egy olyan, 18. századi nézetet említ, amelyből „az köszön vissza, hogy a nukleáris család a társadalmi rend alapköve”. Amióta ezt olvastam, azóta is azon töröm a fejemet, hogy milyen lehet egy nukleáris család? Atombiztos? Vagy olyan, amilyen Teller Ede családja volt? Vagy pedig a szerző, akinek cikkét angolból fordították, valamiféle magcsaládra, családmagra gondolt? Merthogy a nucleus, ha nem is feltétlenül atom-, de mindenesetre magot jelent.
2011. augusztus 8. hétfő, 16:13
Egy történelmi folyóiratunkban olvasok egy angolból fordított cikket, amelynek szerzője szerint „hazárdjátékok, machinációk és szupertitkos manőverek vezettek oda, hogy felépült a berlini fal”. Hát én erősen kétlem, hogy Nyikita Hruscsov és Walter Ulbricht huszonegyezés, pókerezés vagy rulettezés közben beszélte volna meg a fal felépítését. Ezek ugyanis hazárdjátékok. Gondolom, hogy a szerző kockázatos, veszélyes játékokról írt. Angolul ez hazardous. Ezt ferdítette a fordító hazárdjátéknak.
2011. augusztus 4. csütörtök, 09:34
Vezetni lehet egy autót, egy pártot, egy szakaszt (szakaszvezető), esetleg még a harcot is („Vörös Csepel, vezesd a harcot!”), de egy javaslatot aligha. Márpedig egy hírügynökségi jelentésben arról olvashatunk, hogy az M 70-es autóút autópályává alakítására irányuló javaslatot Sch. Z. helyettes állatitkár vezeti. Javaslatot lehet tenni, előterjeszteni, támogatni, elvetni, de vezetni legfeljebb azt a bizottságot lehet, amely a javaslatot megtette.
2011. augusztus 3. szerda, 09:25
Cím egyik napilapunkban: „A túl zsíros és cukros élelmiszerek bekerülnek”. Mibe, könyörgök, mibe kerülnek be? (Már természetesen a gyomrunkon kívül.)