Kulcsár István blogja

Balatonfüred közelében lehet harci tankon utazni, de még vezetni is azt. Ezt egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójóban mesélte el a riporter. Megkülönböztetünk szállító és harci helikoptert, de még hátas és harci elefántot is (a harzi - ejtsd: harci - kanáriról nem is szólva), de vajon milyen tank (magyarul: harckocsi) létezik a harcin kívül? Bélyeggyűjtő, virágszedő, színjátszó, netán divattank?

Egy lelkes mesterasztalos nyári tábort szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek, ahol szakmája csínjára-bínjára oktatja őket. Kiket? Egyik rádiónk riportere szerint a „botcsinálta tanoncokat”. Hát persze, hogy botcsinálta tanulók. Előbb nyári táborba kényszerítik szegényeket, aztán természetesen úgy kell odaverni őket a satupad, a fűrész és a gyalu mellé. Aki nem biztos a szavak értelmében, az forduljon bizalommal az értelmező szótárhoz.

Egyik napilapunk hétvégi kulturális magazinjában egy neves filmrendező emlékezik. Például arra, mit mondott Mao Ce-tung egy, a nyolcvanas évek elején odalátogató magyar küldöttségnek. Mao 1976-ban halt meg. Azután arról mesél a rendező, hogy amikor a hatvanas években meghívták a tunéziai filmfesztiválra, a két ország között még nem volt diplomáciai kapcsolat. Ezzel szemben Magyarország és Tunézia 1956-ban vette fel a diplomáciai kapcsolatokat. Nem az idős mesteren kérem számon az időpontbeli tévedéseket, hanem a szerkesztőn. Ő kapja (kapná?) azért a fizetését, hogy ellenőrizze a szövegben előforduló adatokat.

Veszprémben egy férfi durván molesztált nőket az utcán. Erről közöl riportot egy rendőrségi magazin, amely azt is hírül adja, hogy a férfi, akit elfogtak, feltehetőleg más nőket is molesztált. Ezért a rendőrség kéri, hogy aki a mellékelt képen felismeri, az jelentkezzen a Veszprémi Rendőrkapitányságon. A mellékelt kép egy fantomkép, amelyet még elfogása előtt, a sértettek leírása alapján rajzoltak a gyanúsítottról. Semmi kétség: bizonyára azért nem fényképet, hanem csak meglehetősen bizonytalan fantomképet közölnek a férfiről, hogy nehezebb legyen ráismerni. Van még magyar királyi ész és logika!

A médiatörvény értelmében a televíziók esti hírműsoraiban a bűnügyi hírek hosszának aránya nem haladhatja meg a 20 százalékot. Attól tartok, nagyon kell igyekeznie az arány tartásához különösen egyik kereskedelmi televíziónknak, amelynek esti híradója minden nap valóságos Kék fény. Ma este például a következő bűncselekményeket feldolgozó riportok szerepeltek benne: cserbenhagyás, bankrablás, fegyverrejtegetés, fémtolvajlás, nem is egy, hanem mindjárt két, egymástól független gyilkossági eset, prostitúcióra kényszerítés, súlyos testi sértéssel elkövetett rablás, csalás. Ha jól számoltam, ezek a híradó teljes műsoridejének csaknem a háromnegyedét (75 százalék) tették ki. Ennek nem lesz jó vége. Igaz, már az eleje sem az.

Ismerős fényképek: a gyorsan kiszáradó Aral-tó vizétől sok-sok kilométernyire, a szárazföldön búslakodó hajók. Vagy: az ázsiai cunamik nyomán partra dobott hajók. Ilyesfélét vizionálhat magának az olvasó, ha azt a riportot olvassa, amelyet a bécsi túristaúthoz kedvet csinálandó közöl egyik napilapunk. Itt ugyanis az olvasható, hogy „a Duna-csatorna mentén étterem- és bulihajók várják a nagyközönséget”. A csatorna mentén, vagyis a parton. Holott – a szerző nyilván ezt akarta mondani – a csatorna partjai mentén, a csatorna vízén ringva várják a vendégeket.

Továbbra is a norvégiai tömegmészárlás a vezető téma a hazai médiában. Egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójában azt hallhattuk, hogy Breivik hetekre magánzárkába kerül, senkivel sem érintkezhet, „még a családjától érkező leveleket sem adják oda neki, nehogy így üzenhessen”. Aki levelet kap, annak üzennek, de hogy a kapott levelekkel a címzett hogyan üzenhet, azt eddig még a legdörzsöltebb konspirátorok sem fedezték fel.

Ugyanebben a híradóban hangzott el az is, hogy Breivik ügyében „a bíró zárt tárgyalást kért”. Vajon kitől? A vádlottól, ügyvédjétől vagy az ügyésztől kérte ezt? Azt a feltételezést, hogy ezt  maga a bíró rendelte el, meg sem merem kockáztatni.

A sakk-csapatvilágbajnokságon a magyar válogatott legyőzte Egyiptom válogatottját. A részletekről beszámolva egyik hírügynökségünk azt közli, hogy „Polgár Judit sötéttel győzött Afrika nyeretlen képviselője ellen.” Hát Afrika válogatottja szerepel a bajnokságon? Ha nem, akkor az egyiptomi csapat tagja hogyan képviselhette az egész földrészt?

Egyik televíziónk esti híradójában arról hallhattunk, hogy a költségvetés kérdésében hogyan száll szembe Barack Obamával a Kongresszus elnöke. Ki hallott már olyat, hogy egy kétkamarás parlamentnek egy elnöke legyen? A Kongresszus nem azonos a képviselőházzal, mert az utóbbi annak csak az alsóháza. Ennek az elnöke most republikánus, és mint ilyen ágál a demokrata Obama ellen. A szenátus mindenkori elnöke az Egyesült Államok alelnöke, aki viszont mint ilyen, értelemszerűen nem kerülhet szembe az elnökkel.

Ugyancsak egy tv-híradóból származó gyöngyszem. Miután a merénylő lövöldözni kezdett a szigeten lévő ifjúsági táborban, „sokan a vízbe ugrottak, hogy a part túloldalára meneküljenek”.  Vajon milyen a part túloldala? Kivált egy szigeten.

Az Oslo központjában végrehajtott bombamerénylet után „megerősítették a norvég főváros katonai védelmét” – közölte esti híradójában egyik televíziónk. Értsd: újabb hadosztályokat vezényeltek az Oslót körkörösen védő, betonerődökből álló, norvég Maginot-vonalba, és megháromszorozták a fővárost védelmező légvédelmi és rakétaelhárító ütegek számát

Egyik televíziónk esti híradójában azt közölte, hogy a norvégiai merényletekben „magyarok nincsenek sem az áldozatok, sem a sebesültek között”. Örvendetes persze, hogy nincsenek, de akkor sem árt tudni, hogy az áldozat nem feltétlenül halálos; a sebesült is áldozat..

Egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójában volt szerencsém az oslói merényletekről azt hallani, hogy „nem terroristák követték el”. Hát akkor ki a csoda? Szerintem a terrorista az, aki terrorcselekményt hajt végre, még akkor is, ha történetesen nem a Baader-Meinhof csoport, a Hezbollah, vagy az al-Kaida tagja.

„Moszkva engedélyezte a magyar zöldség exportját is” címmel közöl egy hírügynökségi jelentést egyik napilapunk online kiadása. Dehát gondoljunk bele: két évtiteddel a rendszerváltás és a Szovjetunió szétesése után hogyan szólhatna bele Moszkva abba, hogy mit és hogyan exportál Magyarország? Sehogyan, mert a magyar kivitel szabályozása  a magyar kormány kizárólagos hatáskörébe tartozik. Moszkva legfeljebb a magyar zöldségek importját tilthatja meg vagy engedélyezheti, és most éppen az utóbbira szánta el magát.

A volgai hajószerencsétlenség kapcsán folyami tengerészek internetes bejegyzéseit idézi egyik hírügynökségünk tudósítója. A folyami tengerész azonban legalább akkora abszurdum, mint a lovastengerész, (bár ismerjük el, az utóbbiból egy azért létezett). Maradjunk annyiban, hogy aki folyamon hajózik, annak  (folyami) hajós a neve.

Egyik rádiónk déli híradásában hallhattuk, hogy a vihar egész  Bács-Kiskun megyében tombolt, de elsősorban Kecskemétre és környékére frekventálódott. Frekventál – az értelmező szótár szerint – annyit tesz, mint gyakran jár, vagy eljár valahova. Gondolom, az időjárás-jelentő azt akarta mondani, hogy koncentrálódott. De ha bajban van az idegen szavakkal, legközelebb mondja azt: összpontosult.

Sporttudósítás egyik napilapunkban: „Hatalmas átszállót kapott a magyar női vízilabda-válogatott a sanghaji világbajnokság második csoportkörében: Merész András csapatát 16:7-re mosta le az Egyesült Államok együttese.” Szó, ami szó, nagy ruhát (vagy ahogyan legújabban mondanák: zakót, még stílszerűbben: bikinit) kaptak a vízilabdás lányok. De hogy jön ide az átszálló? Lehet, hogy csak vonaljegyet kaptak, a tudósító azonban kissé feltupírozta?

Medvegyev elnököt Hannoverben „katonai díszszemlével fogadták” – újságolta egyik televíziónk esti híradója. Az államfőket akkor szokták díszszemlével fogadni, amikor a Champs-Élysées-n július 14-én, vagy amikor a Vörös téren május 9-én katonai tiszteletadást végeznek.

Egyik internetes portálunk hírt ad arról, hogy egy Ferihegyről felszállt repülőgép hamarosan visszafordult, és „a gép már sikeresen le is landolt Budapesten”. Akkor már miért nem inkább belandolt? Az még rondább lenne.

„A svájci frank árfolyama…hétfőn újabb történelmi csúcsot döntve 238,56 forinton is járt” – jelenti egyik távirati irodánk. Mégpedig ma, kedden, 13 óra 33 perckor. És ma vajon hogyan áll a frank árfolyama? Erről a hírben nincsen szó. Mintha kissé lassan járnának mifelénk a táviratok.

A katonai ügyészségen folytatódott K. S. perében az ítélet indokoláa – jelentette egyik rádiónk riportere a déli híradásban. Persze! Az ügyészség ítélkezett, sőt, az ítélet már a vádirat előtt elkészült, akárcsak A tanú című filmben.

Azt mondja egyik rádiónk sportszerkesztője egy latin-amerikai labdarúgóról, hogy visszatért hazájába, „hogy közelebb legyen a családjához és a gyermekeihez”. Pedig ugyebár a gyermekek is a család részei. Sőt, egyes, nagyon elterjedt tájszólásokban: család=gyerek. Amikor azt firtatják az embernél, hogy „hány családja van?”, nem bigámiával gyanúsítják, honem arra kíváncsiak, hogy hány csemetével áldotta meg a Teremtő.

Gyöngyöspatai helyzetkép egyik napilapunk helyszíni riportjában: „Rendőrök igazoltattak autósokat Gyöngyöspatán tegnap, mindjárt a falu bevezető szakaszán. Néhány méterrel arrébb öt rendőrautó állt a benzinkútnál, kicsit lejjebb a szolgálat mikrobusza parkolt…” Aztán tessék mondani, melyik szolgálaté? Hiszen szolgálatból jó néhány létezik. Esetleg valamely titkos-, netán szeretetszolgálaté?

Mikola Istánt az OECD nagykövetének nevezi egyik napilapunk. Az EU-nak ugyan az unión kívüli országokban vannak nagykövetei, de a nemzetközi gazdasági együttműködési szervezetnek – legjobb tudomásom szerint – egyáltalán nincsenek. Hát akkor? Mikola Istvánt Magyarország akkreditálta az OECD mellé, vagyis ő Magyarország nagykövete.

Természetes, hogy a jobb hangzás érdekében a tollforgató ember sűrű egymásutánban igyekszik nem használni kétszer ugyanazt a szót.  Például miniszterelnök helyett kormányfőt, sofőr helyett gépkocsivezetőt, újság helyett (napi)lapot ír. Szerintem azonban ez a stilisztikai igényesség csak addig állja meg a helyét, amíg valóban azonos, vagy csaknem azonos értelmű (esetleg csupán hangulatukban eltérő) szavakról van szó. Viszont inkább írjon az ember egymás után kétszer külügyminisztert vagy tábornokot, semmint hogy az oly divatos a diplomácia irányítójával, vagy a főtiszttel variálja. Ez ugyanis már félrevezető. A külügyminiszter ugyanis több mint a diplomácia irányítója, ő az egész külpolitika irányítója, a diplomáciai tevékenység pedig csak egy része a külpolitikai tevékenységnek. A főtiszt (a II. világháború előtti időkben: törzstiszt) az őrnagy, az alezredes és az ezredes, míg a tábornok egy ennél magasabb kategóriába tartozó katonát vagy rendőrt: dandátábornokot, vezérőrnagyot stb. jelent. Ám talán még ennél is roszabb a „szellemes” szinonimák használata. Nem kis részük a sportriporterek lelkén szárad. Talán amikor először használták e szavakat, összetételeket, még szellemes is volt, de állandó ismételgetésük – legalábbis az én nyelvérzékemnek – egyszerűen komikus. Példák: kapus – hálóőr, játékvezető – sípmester, bajnokság – pontvadászat, kenus – lapátforgató, olaszok – azzurik (még jó, hogy nem digók!). De egyre inkább a sportújságíráson kívül is utat törnek maguknak ezek a nevetséges kifejezések: svájci frank – alpesi deviza, matematikus – számtudor, tűzoltó – lánglovag, sőt, ez utóbbi foglalkozás művelőit már úgy is hallottam említeni egyik televíziós kollégánktól, hogy fecskendősök.

„Alig van megtakarításuk a magyaroknak, melyek emiatt nehezen tudják kivédeni például a mostani frankerősödést” – olvasom egyik napilapunkban nem csekély megdöbbenéssel. Magyarok, melyek? De hiszen ezért már az általános iskolában is elégtelent adnak.

Egyiptomi eseményekről számol be egyik napilapunk, majd a cikk így folytatódik: „A szomszédos Tunéziában a megszólalásig hasonló a hlyzet.” Hogy mennyiben hasonló az egyiptomi és a tunéziai helyzet, azt nem tudom. De hogy Egyiptom úgy szomszédos Tunéziával, ahogyan Magyarország például Németországgal, Bulgáriával vagy Oroszországgal, azt igen. Sehogyan sem. Tudniillik köztük van egy ország. Az afrikai esetben Líbia.

Rebekah Brooksról, Murdoch sajtóbirodalmának egyik vezetőjéről állítja egyik napilapunk tudósítója, hogy „szívesen iszogatott kollégáival a kocsmákban, de egy percig nem maradhatott kétséges, hogy ki viseli a nadrágot”. Hogy-hogy? Kollégái talán egyben a férjei is voltak? Tudniillik a „ki viseli a nadrágot?”-kérdés – ha helyesen használják a kifejezést – csak egy házaspár esetében merülhet fel.

Hír egy heti magazinunkban: „Ittassága miatt nem szolgálták ki egy sümegi presszóban azt a férfit, aki ezek után könnyfakasztó permetet szórt a pultosnő szemébe a hétvégén. Az ámokfutót végül elfogták…” Kétségtelenül rosszfiúról szól a hír. De hol a futás, hol az ámok?

Nagyn sajnálom, hogy egy ilyen fájdalmas témát érintő hibát szúrok most ki, de a hiba az mindig hiba. Azt írja egyik rádiónk honlapja, hogy „Bocsánatot kért a lengyel miniszterelnök a zsidók elleni tömegmészárlásért”. Valakik ellen nem lehet mészárolni!