Kulcsár István blogja

Egyik televíziónk esti híradója szerint a csendrendeletről szólt a VII. kerületi önkormányzat ülése. Csakhogy valamiről egy dal, egy regény, esetleg egy tv-riport szólhat. Egy ülésnek témája, napirendje lehet, esetleg valaminek szentelik, (például a csendrendeletnek), de valamiről nem szólhat.

Olli Rehn uniós biztost idézi egyik napilapunk, aki – az újság szerint – azt a népi bölcsességet ajánlotta a görögök figyelmébe, hoy „Segíts magadon, Európa is megsegít”. Vajon a biztos azt hiszi, hogy a népi bölcsességben (közmondásban) Európa szerepel? Vagy csak a cikk szerzője véli annak?

Egymondatos hír egyik napilapunkban: „A Szent Imre Kórház Semmelweis-napi ünnepségén Bedros J. Róbert igazgató főorvos, főtanácsos adta át az Év vezető orvosnője, az Év vezető főorvosa, az Év orvosnője és az Év orvosa díjakat, valamint adjunktusi és főorvosi kinevezéseket.” Hogy ki adta át a díjakat, valljuk be, nem túlságosan érdekes. A hír arról szól(na), hogy kik kapták a díjakat. Ezzel viszont a napilap adós marad. (Egyébként – talán nem tartozik ide, de nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem – miért adnak külön az Év orvosa és az Év orvosnője díjakat? Az természetes, hogy a sportban a férfiak és a nők – fizikai adottságaiknál fogva – külön-külön versenyeznek, de vajon mi a különbség egy férfiorvos és egy orvosnő között? Esetleg a szőke orvosnőknek külön díjat kellene alapítani?)

Némileg talán következetlenül, de általában Alekszandr Lukasenkónak szoktuk átírni magyarul a fehérorosz elnök nevét, pedig ez a név orosz és nem fehérorosz formájának átírása. Mivel viszont maga az elnök soha meg nem szólal fehérorosz nyelven, és csak oroszul beszél, azért van benne némi ráció. De vajon mi a ráció (és a következetesség) abban, hogy egyik napilapunk interjút készít egy fehérorosz íróval, aki éppenséggel anyanyelvük használata mellett száll síkra, és éppen azért bírálja az elnököt, mert az oroszul beszél a nyilvánosság előtt, ám ebben az interjúban az elnök neve a fehérorosz forma átírásaként Aljakszandr Lukasenka néven szrepel, ezzel szemben az anyanyelvükért síkra szálló Uladzimir Njakljajeu nevét az orosz forma szerint, Vlagyimir  Nyekljajevként írják át? Ha már, akkor fordítva kellene…

Tavaly szörnyű bányaszerencsétlenség történt Új-Zélandon. Az áldozatok holttestét most végre sikerült felhozni a tárnából, amely a déli szigeteken található. Ezt közölte egyik rádiónk déli híradása. A baleset a Déli Szigeten történt. Amelyből csak egy van. Ugyanúgy akár Északi Szigetből. A kettő együttesen alkotja Új-Zélandot.

Egykori miniszterelnökként említette Károlyi Mihályt egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójának riportere. Igaz, az őszirózsás forradalom napjaiban József főherceg valóban miniszterelnöknek eskette fel Károlyit. A politikus azonban később köztársasági elnök lett.

A legtöbben a csíkszeredai, a kolozsvári és a szabadkai nagykövetségen igényeltek magyar állampolgárságot – közölte egyik közszolgálati televíziónk esti híradójának műsorvezetője. Nqgykövetségek azonban – egészen ritka kivételektől eltekintve –csak az államok fővárosaiban működnek, az említett három város azonban nem az. Az említertt városokban Magyarország fő-, vagy egyszerűen konzulátusokat működtet. Nem árt tudni, hogy bár minden nagykövetség külképviselet, de nem minden külképviselet nagykövetség.

Nagyszerű, szívet melengeő értesülés: Kesha magyar származású. Egyik napilapunk szerint „Pebe Sebert kutatta fel az énekesnő dédszüleinek származását, így derült ki, hogy Szentesen éltek, egy bárt vezettek, dédnagyapja pedig tábornoki rangú katonatiszt volt.” A bár vezetője (magyarán: kocsmáros) két féldeci pálinka kimérése között ezredeket vezényelt? Kétlem.

Idézet egyik napilapunkból (hírügynökségi anyag): „Timosenkót egyrészt azzal vádolják, hogy hivatai hatalmával visszaélve 2009-ben Oroszországgal előnytelen gázszállítási szerződéseket kötött a 209-2019-es évekre. A hivatali hatalommal való visszaélés miatt akár hét év börtönt is kiszabhatnak az ukrán törvények szerint.” Anyag vége. Az egyrészt után természetesen a másrészt következne. Az eredeti hírügynökségi anyagban nyilván volt is. A napilap szerkesztője azonban bizonyára rövidíteni akarta az anyagot. De így?

„A feszültség gyökere nem az ideológiai hozvatartozásban keresendő, hanem abban…” „Az az elmélet, hogy…azért sem helytálló…” „A nemzetközi együttműködés átpolitizálása már hosszú ideje jellemzője a …nek…” Vaskos vélemények, nem? Egy kemény kommentárba valók. Az írást azonban – akárcsak az iméntit – az azt közlő napilap saját információjának nevezi. Szerkesztője úgy látszik mással volt elfoglalva, amikor az újságíró iskolában a műfajokat tanulták.! Az információ – tényközlés, a véleményeket, állásfoglalásokat kommentárban szokás kifejteni.

Ki a karrierista? Ha jól értem, egy akarnok, gátlástalan, magának a mások kárára két könyökkel utat törő alak, aki karrierje érdekében nem válogat az eszközökben. Vajon ilyennek tartja egyik napilapunk szerzője (pontosabban: „saját információnk”) Ban Ki Munt, az ENSZ főtitkárát, akit „igazi karrierista politikusként” jellemez. Vagy csupán azt hiszi, hogy a karrierista politikus az annyi tesz, mint hivatásos politikus, ugyanúgy, ahogyan a karrierdiplomata sem ejtőernyős, hanem hivatásos?

„Mindkét oldalról kompromisszumokra volt szükség.” Sarkozy és Merkel találkozóján ez megtörtént. Erről számolt be a déli híradásban egyik rádiónk  tudósítója. Meglepő lett volna, ha másként történik. Egyoldalú kompromisszumok ugyanis nem léteznek. Egy kompromisszum éppen attól kompromisszum, hogy mindkét (minden) oldal tesz engedményt. Különben diktátumról beszélünk.

Egyik történelmi folyóiratunk szerint emlékirataiban Bem apó „Moszkva ügynökeinek” bélyegezte ellene korábban merényletet elkövető emigránstársait. Nem olvastam az emlékiratokat, de látatlanban megesküszöm rá, hogy ott az orosz ügynököket Józef Bem nem Moszkva ügynökeiként bélyegezte meg. Különös tekintettel arra, hogy az emlékiratok keletkezésének idején Oroszország fővárosa (a cárok, a hadügyminisztérium, az Ohrana stb. székhelye) már több mint másfél évszázada nem Moszkva, hanem Szentpétervár volt.

Csecsenföldön „az orosz hadseregnek mostanára sikerült visszaszorítania a terroristákat, s kiegyeznie Ramzan Kadirovval” – írja egyik napilapunk. Mégha a néhai Ahmad Kadirovról, Ramzan atyjáról lenne szó, aki Csecsenföld muftijaként fontos gerillavezér volt az első csecsenföldi háborúban, majd valóban átállt az oroszok oldalára, és a második csecsen háborúban, már Csecsenföld (és nem Icskéria) elnökeként harcolt a szeparatisták ellen, akik emiatt később megölték! Ramzannal, az „oroszbarát” Csecsenföld mostani fejével azonban az oroszoknak nem kellett kiegyezniük, ő ugyanis a politikai színtérre lépése óta Moszkva kreatúrája volt.

Francia kitüntetést kapott egy honfitársunk. Egyik hírügynökségünk beszámolója szerint „a kitüntetést csütörtök este adták át Franciaország EBESZ-nagykövetségén”. Ilyen nagykövetség azonban nem létezik. Nagykövetséget ugyanis állam tart fenn egy másik államban. Nemzetközi szervezetek (ENSZ, EBESZ, Európa Tanács stb.) mellett az államoknak rendszerint képviseletük (missziójuk) van, amely azonban nem nagykövetség, jóllehet rendszerint nagyköveti rangú diplomata áll az élén.

Parlamenti honatyának nevez egy volt országgyűlési képviselőt egyik gazdasági hetilapunk. Ez fából fakarika. Egy honatya ugyanis természetesen parlamenti képviselő. Léteznek ugyan városatyák is, de azok nem egy nemzeti parlament, hanem egy város törvényhatóságának a tagjai.

Ma, június 16-án egyik napilapunkban megjelent a BKV hivatalos közleménye, amelyben a többi között ez olvasható: „Június 16-ától augusztus 19-áig nem jár a 3-as metró a Határ út és Kőbánya-Kispest állomások között.”. Ugyanebben a lapszámban olvasható a szerkesztőség saját híre, amely szerint „…bizonytalan ideig eltolódik a június 16-tól tervezett vágányzár. Így egyelőre a 3-as metró teljes útvonalán, Újpest-Központ és Kőbánya-Kispest között közlekedik.” Kérdésem: kinek higgyek?

Második világháborús óriásbombát találtak a Gellérthegyen – tudatta esti híradójában egyik kereskedelmi televíziónk. A továbbiakból kiderült, hogy a bomba 100 kilogrammos volt. Ami persze szintén okozhat nagy kárt, mindamellett a második világháborús óriásbombák egy nagyságrenddel nagyobbak voltak: egy-, két-, esetleg még több tonnásak.

Elfogtak és gyanúsítottkánt hallgatott ki a rendőrség „kiskorú fiúkat” – értesülhetünk egyik hírügynökségünk tudósításából. Különösen örültem a tényálladákot pontosító kiskorú jelzőnek. Mert hiszen, mint tudjuk, vannak nagykorú fiúk is. Igaz, azokat inkább férfiaknak, vagy fiatalembereknek nevezzük. Vagy éppen öregfiúknak.

Aligha vitatható tény, hogy egy kormány bűnös terveiről, programjairól a tényfeltáró (divatos szóval: oknyomozó) újságíróknak, általában a médiának, illetve az ellenzéknek a dolga lerántani a leplet. De lám, nálunk ezt maga a kormány, az önkritikus illetékes teszi meg. Legalábbis, ha hiszünk egyik napilapunknak, amely azt állítja, hogy „lerántotta a leplet a hónapok óta emlegetett Magyary-programról a közigazgatási és igazságügyi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján”. Nyilvánvaló, hogy a miniszter nem bírálta, nem szedte darabjaira, hanem ismertette a programot. Lerántani a leplet gazságokról szokás, és bizonyosra vehetjük, hogy egy miniszter nem minősíti így saját kormánya terveit. Még akkor sem, ha eddig homály (lepel) borította a programot, és ennek most ő véget vetett.

Egy autótolvaj tetteiről számol be egyik magazinunk. Innen tudhatjuk meg, hogy D. K. főtörzszászlós „hamar leszűkítette az elkövetésben részt vevő gépjárművek körét”. A lopásokat tehát a gépjárművek követték el. Hogy mik vannak, és hogy kell vigyázni!

Egyik magazinunk riportot közöl a dunai vízirendészet munkájáról, ebben idéz egy rendőrtisztet. Itt olvasható a következő: „Ha vihar van, a gyermekeket mindenképpen ki kell vinni a vízből, de mindenkinek a parton a helye – adott aktuális tanácsokat az ezredes.” Ezek tényleg nagyon aktuális tanácsok. Sőt, már száz évvel ezelőtt is aktuálisak voltak, és minden bizonnyal száz esztendő múlva is azok lesznek.

Egy hazai vasútállomáson egy fiú felmászott egy tartálykocsira és a felsővezetéktől áramütést szenvedett. Erről két televíziónk esti híradójában is hallottam. Az egyiknek a műsorvezetője megmondta becsületesen: nem tudják, hogy miért mászott fel. A másik híradóban viszont azt hallottam, hogy a buli kedvéért. Még ha azt mondták volna, hogy a hecc kedvéért, vagy azt, hogy brahiból, talán érteném. De a buli az valami egészen más. Az egy sajátos társas esemény, összejövetel. Amit természetesen nem tartottak a vagon tetején.

Tanulságos történetet vezet elő egyik internetes újságunk. Amerikában kirúgtak egy kritikust, mert „nem nézte végig a koncertet”, amelyről pedig beszámolót közölt. Az utolsó szám előtt hagyta ott a hangversenyt, ez az utolsó szám azonban, amelyet ugyancsak méltatott, elmaradt. Vagyis a kritikus lebukott, pontosan úgy, mint az a szakmában idehaza gyakran emlegetett valamikori kollégánk, aki a kivilágos kivirradtig tartó, ihaj-csuhaj, vidám megyebálról számolt be, csupán azt az apróságot nem említette meg a tudósításban, hogy éjfél után (ő ugyanis már korábban lelépett onnan), a bálteremben leszakadt a csillár, és két embert agyonütött. Mindez intő példa lehet mindnyájunk számára, csak egy baj van. Nézni egy színi- vagy cirkuszi előadást lehet. A kritikusnak viszont a koncertet nem néznie, hanem hallgatnia kellett volna, és természetesen végig.

Egyik kereskedelmi televíziónk riportere, Dzsudzsák sajtótájékoztatójáról beszámolva, elmondta, hogy a Mahacskalába szerződött magyar focista mezére „cirill betűkkel írták a számát és a nevét”.  Cirill számokról, vagy pláne cirill betűkkel írt számokról még öreganyám sem hallott!

Egyik rádiónk pünkösdvasárnapi déli híradásában beszámolt a pápa, majd az esztergom-budapesti érsek ünnepi miséjéről, a református zsinat lelkészi elnökének igehirdetéséről és a Deák téri evangélikus templomban tartott miséről. Amúgy sem ártani tudni, aki pedig ezzel foglalkozik, annak különösen nem, hogy a protestáns egyházak templomaiban nem misét, hanem istentiszteletet tartanak.

„Kiszáll az állam a Budapest Airportból” – e szavakkal kezdődik egy tudósítás egyik napilapunkban. Formailag persze elfogadható. De azért ismerjük el: némileg bizarr kiszállni egy repülőtérből.

„Az Algír és Líbia által közrezárt köztársaságként” említi egyik napilapunk heti televízió műsorának szerzője Tunéziát. Egy város azonban nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy egy országot – akár csak egyik oldalról is – közrezárjon. Akkor különben is biztosan Algír és Tripoli lenne, a közrezárt ország pedig Tunisz. A szerző  azonban értelemszerűen a Tunéziátnyugatról határoló Algériára gndol. Az ugyanis ország, ellentétben Algírral, amely a fővárosa.

És ha már fővárosoknál tartunk. Egyik napilapunknak a helyszínen járt riportere szerint Örményországnak Isztambullal még hivatalos diplomáciai kapcsolatai sincsenek. Ilyen értelemben persze helyettesítheti az ország nevét a fővárosa. Törökország esetében például Ankara.

„Bíra lehet Pokol és Balsai” – tudatja egy hírügynökségi anyag címében egyik napilapunk. Mi az, hogy bíra? Ilyen magyar szó nincsen. Bolgárul sört jelent (бира), de nem hiszem, hogy a két jeles jogászból bárki is seritalt akarna csinálni. Olyan persze nagyon is van, hogy bírák, de annak az egyes száma bíró.

Németországban az illetékesek megtalálták azt az alsó-szászországi gazdálkodást – hallhattuk egyik rádiónk berlini tudósítójától a déli híradásban (méghozzá az ominózus szót kétszer is ismételve; tehát nem véletlen baki ) – , amelyből útukra indultak a véres hasmenés-járványt okozó e-coli baktériumok. Vajon mit szólnak ehhez az európai országok mezőgazdálkodási miniszterei?