Kulcsár István blogja

„Schröder a Gazprom élén?” Ez a cím jelent meg egyik napilapunkban. Több, mint meglepő, még akkor is, ha kérdőjel áll a cím után.Hiszen a Gazprom többségi állami tulajdonban álló orosz cég, mondhatni, az orosz gazdaság zászlóshajója, amelynek elnökei, vezérigazgatói (vagyis akik az élén álltak-állnak) értelemszerűen mindig orosz állampolgárok voltak és ma is azok. Ezen változtatnának most? Szó se róla! Mint a továbbiakból kiderül, egy orosz lap értesülése szerint a volt német kancellár bekerülhet a Gazprom igazgatótanácsába. Természetesen tagként. Vagyis úgy állhat az élén, ahogyan például Lavrov (külügyminiszter) vagy Kudrin (pénzügyminiszter) áll jelenleg az orosz kormány élén.

Egy képviselő szavait idézte déli híradásában egyik rádiónk riportere: „Az ENSZ és más jótékonysági szervezetek…” Hogy valóban ezt mondta a politikus, avagy csak kollégánk szúrta szavai közé a más-t, az persze kérdéses. Mindenesetre, az ENSZ-ről már hallottam azt, hogy világkormány, és azt is, hogy fecsegők impotens gyülekezete. De hogy jótékonysági szervezet volna, az a reveláció erejével ható megállapítás.

Röviden rovatában egyik napilapunk közöl egy hírt. A címe: „Pénzbírság Mubaraknak”. A hír szövege: „Egy bíróság 540 millió egyiptomi font.” Hát ez tényleg rövid. Talán túlságosan is.

Ernst von Salomon jobboldali német politikus életrajzát ismertetve egyik történelmi folyóiratunk azt állítja, hogy nevezettet „1945-ben az amerikaiaik bebörtönözték s egy évre rá deportálták”. Kérdésem: hova deportálták? Auschwitzba, Szibériába vagy Kansasba? Maradjunk annyiban: internálták. A hazájában, vagyis Németországban.

Riport Kurdisztánról egyik napilapunk hétvégi mellékletében. Ebből a többi között megtudhatjuk, hogy a kurdok muszlimok, emellett „sok keresztény, örmény és más vallású is él közöttük”. A felsorolásban szereplő és-ből egyértelműen az következik, hogy az örmények nem keresztények. Valójában Örményország volt a világon az első ország, amely a kereszténységet államvallásnak fogadta el. Ez Kr. u. 301-ben történt, azaz pontosan 700 évvel Magyarország előtt.

Egyik kereskedelmi televíziónk riportműsorában a műsorvezető egy meglepő jelenséget ezzel konferált fel: „Fogadom, hogy eldobják az agyukat”. Lehet, hogy én vagyok túlságoan konzervatív, mikor úgy vélem, ez nem stílus egy egyébként normális, szolid tv-műsorban, és hajlok arra, hogy amikor ezt mondta, a műsorvezető dobta el az agyát.

A műsorban egyébként az egyik riporter bemutatott egy lakóházat díszítő „életnagyságú Neptun-szoborról” is. Végre valaki tudja, mekkora volt a római isten az életben!

„Már légi csatára is sor került” – közli rövid tudósítása címében egyik napilapunk. Mármint Jemenben. A légi csata az írás szerint abban állt, hogy „az Ali Szaleh elnökkel szembefordult törzsek harcosai pénteken katonai repülőgépek bevetésével támadták az államfőhöz hű köztársasági gárda állásait”. Légi csatának ezzel szemben azt nevezzük, amikor a hadviselő felek harci repülőgépei csapnak össze egymással.

A katonai kérdésekben oly jártas szerzőtől még azt is megtudhatjuk, hogy „a törzsi harcosok a hadsereg három megerősített állása közül egyet elfoglaltak – ezt később a légierő próbálta visszafoglalni.” Axióma, hogy területet el- (vagy vissza-)foglalni és megtartani csak a gyalogság képes. Elvben természetesen pilótákat is be lehet vetni a (száraz)földön, ezek akkor (bár ilyenről még nem hallottam) – a tengerészgyalogosok mintájára – légigyalogosok. Itt azonban nyilvánvalóan nem erről volt szó.

Mi, idősebbek még emlékezhetünk a Szabad Európa Rádióban 1956 novemberében-decemberében elhangzó, ilyesfajta üzenetekre: „Olivér és Franciska üzenik, hogy megérkeztek szabad földre, mindketten jól vannak.” Egyik rádiónk műsorvezetője a déli híradásban telefonon beszélt az egyik hírcentrumnak a vajdasági Lázárföldre érkezett tudósítójával Ratko Mladics elfogásáról és a községben uralkodó hangulatról. Lekonferálás: „H. L.-t hallották szabad földről”. Vajon mi járhatott a műsorvezető eszében?

Egyik rádiónk londoni tudósítója, az ottani földalatti vasút működéséről beszámolva, azt találta mondani, hogy a „Mind the gap!”(vigyázz a résre!) felszólítás, amely a szerelvényeknek az állomásokra való beérkezésekor hangzik fel, a sín és a szerelvény közti különbségre hívja fel az utazóközönség figyelmét. A szerelvény (a kocsiszekrény alja?) és a sín közötti különbséggel (réssel? hézaggal?) azonban az utasnak igazán nem kell törődnie, ahhoz neki semmi köze. Amire neki vigyáznia kell, hogy bele ne lépjen, botoljon, az a peron és a szerelvény közötti csekélyke rés.

Nagyon nem örülök, amikor egy rádió- vagy tv-reklámban újságíró kollégát, de akár színészt, sportolót látok, hallok, amint egy hitelkonstrukciót, műfog-ragasztót vagy ételkiegélszítőt reklámoz. Jó, hogy megfizetik (nem kicsit, nagyon!), de akkor sem igen méltó hozzájuk. Még inkább megdöbbentem azonban, amikor egyik rádiónk reklámot konferált be, majd a miniszterelnök szólalt meg. Igaz, hogy a konferálás úgy szólt, hogy társadalmi célú reklám, de ez akkor sem stimmel. Tudniillik a reklám mindig profitérdekelt, kereskedelmi jellegű, ezzel szemben a miniszterelnök egy gondolatot igyekezett eladni, nem pedig árut vagy szolgáltatást. Mondjuk úgy: társadalmi célú felhívással fordult a lakossághoz. Ugyanúgy, akárcsak például azok az alapítványok, amelyek jótékonysági tevékenységükhöz kérik a lakosság adójának 1 százalékát. Amit a média szintén társadalmi célú reklámként konferál fel, pedig az is felhívás, esetleg közlemény, de semmiképpen sem reklám.

Orbán Viktor koreai kollégájával tárgyalt – írja tudósítása leadjében egyik napilapunk. Van, aki háromig sem tud számolni. Félő, hogy a szerkesztő kettőig sem. Orbán Viktornak ugyanis két koreai kollégája van: egy észak- és egy dél-koreai.

Egy kedves „olvasóm”, Nagy József hívta fel a figyelmemet egy történelmi portál cikkében található hibára: „A cári uralom alatt a zsidók állandó tartózkodási helye az ún. csertá oszedloszti nevű tartomány volt, amely a mai Litvánia, Lengyelország, Fehéroroszország és Moldova egyes, valamint Oroszország nyugati részeit fedte le.”  Ebben a mondatban azonban nem is egy pontatlanság van, hanem mindjárt három: 1. A szóban forgó kifejezés helyes magyar átírása: cserta oszedlosztyi; 2. ez az övezet nem egyszerűen állandó, hanem kötelező, kényszerlakhelye volt az Orosz Birodalomban élő zsidóknak; 3. A tartomány (már ahol van, mert Oroszországban például nem voltak ilyenek, ott kormányzóságok voltak) közigazgatási egység. A cserta oszedlosztyi (letelepedési sáv) viszont – mint láthatjuk – számos vidékre, kormányzóságra terjedt ki.

A cikkben ezután van még egy pontatlanság. A szerző szerint Vlagyimir Uljanov a Lenin nevet 1901-ben, szibériai száműzetése idején vette fel. Lenin azonban 1901-ben már nem volt száműzetésben. 1900 elején száműzetése lejárt, és még annak az évnek a nyarán Svájcba utazott emigrációba.

Két hosszú mondathoz kérek türelmet, egyik hírügynökségünk anyagából idézem őket. Tehát: „A munkavállalókat védő garancia, hogy nem kell egy időszakon belül többet dolgozniuk, és változatlan a munkabérük. További garanciális elem, hogy nem egyoldalú munkáltatói aktussal történik az eltérítés, hanem a felek megállapodása alapján.” Eddig csak repülőgépeket térítettek el, újabban drogosokat is (gyengébben kedvéért: így nevezik az ő elvonó kúrájukat), most már a munkavállalókat is eltérítik? Mitől? – kérdem tisztelettel.

Felavatták Budapesten Sota Rusztaveli grúz költő szobrát – írja egyik napilapunk, és beszámol arról is, ki avatta fel: Schmitt Pál köztársasági elnök és Miheil Szaakasvili georgiai államfő. Zárójelben a lap megmagyarázza: „A magyar fél azért a Georgia elnevezést használta, mert tiszteletben tartotta, hogy a kaukázusi ország, az orosz eredetű Grúzia helyett, függetlenségét hangsúlyozva, ehhez az elnevezéshez ragaszkodik.” Ez a tiszteletben tartás szöget ütött a fejembe. Csak az államfő georgiai, a költő – mint a tudósítás előző mondatában szerepel – változatlanul grúz? És különben is, tisztelet ide, tisztelet oda, talán mégiscsak mi mondjuk meg, hogy magyarul hogyan nevezünk egy országot! Pláne azt az országot, amely saját nyelvén sem Georgiának nevezi magát, hanem Szakartvelónak.

„Az egykori szocialista táborból utolsóként Kuba maradt hű az államilag szervezett társadalmi igazságosság és egyenlőség eredeti elveihez. Kelet-Európa, miként Kina és Vietnam is – utóbbiak egypárti hatalmi berendezkedéssel – a kapitalista piacgazdaság útjára léptek.” Ez egyik napilapunk publicisztikai írásában olvasható. Kim Dzsong Il elvtárs nevében tiltakozom! Észak-Korea talán nem maradt hű az államilag szervezett társadalmi igazságosság és egyenlőség eredeti elveihez? Vajon a Koreai Népi-Demokratikus Köztársaság is a kapitalista piacgazdaság útjára lépett?

Egyik televíziónk döbbenetes hírt közölt esti híradójában. A most megtalált és dekódolt feketedoboz alapján kiderült, hogy az Atlanti-óceán fölött szerencsétlenül járt Air France gép pilótája a baleset pillanatában nem tartózkodott a pilótafülkében. A gyanútlan tv-néző azt hiheti: a gépet teljesen ebek harmincadjára hagyták, hiszen az pilóta irányítása és ellenőrzése nélkül repült. Az utasszállító gépeken azonban nem egy pilóta van. A feketedoboz tanúsága szerint nem a pilóta, hanem a kapitány volt az, aki nem tartózkodott a helyén, a másodpilóta  (az elsőtiszt), sőt, két másodpilóta ott volt.   A jelek szerint ő  tévedett (ők tévedtek), ez okozhatta a katasztrófát. De azért szögezzük le: egy repülőgép kapitányának (baloldalon ülő elsőpilótájának) joga van néhány percre – vagy ilyen hosszú úton, ahol nem is egy, hanem több társa van, hosszabb időre is – otthagyni a pilótafülkét, és a gép irányítását másodpilótára bízni, akinek szintén van megfelelő képzettsége és jogosítványa az adott géptípus vezetésére.

Eddig hat áldozata van az afganisztáni magyar hadműveleteknek – hallhattuk egyik televíziónk esti híradójában. A hadművelet – a Katonai Lexikon szerint – „a haditevékenység egyik formája; hadászati, illetve hadműveleti célok elérésére irányuló, atomcsapásoknak és a seregtestek manőverező tevékenységének (harcának) összessége”. A Baglán tartományban állomásozó magyar zászlóalj azonban szerencsére nemhogy atomcsapásokat nem mér az ellenségre, de egyáltalán nem valósít meg hadműveleti célokat,  hanem a tartomány újjáépítését, fejlesztését segíti. Például iskolákat támogat, kútfúráshoz nyújt segítséget stb. Igaz, a magyar katonák járőröznek is, ám az legfeljebb katonai, de semmiképpen sem hadászati tevékenység. A járőrözést egyébként a többi között az úgynevezett MRAP gépkocsikon végzik, amelyek páncélozottak bár, de szállító, nem pedig harci járművek, amint azt a tv-híradóban szintén hallhattuk.

Attól tartok, hogy egyik hírügynökségünk szerkesztőségében nem tudják, mi az a csempész. Azt írják ugyanis egyik jelentésük címében, hogy „Magyar embercsempészt fogtak el Kanadában”. Ami ugyebár azért furcsa, mert magyar állampolgárnak nem kell vízum a Kanadába való beutazáshoz, ergo nincs szüksége arra, hogy átcsempésszék a zöld(?) határon. Nem is erről van szó. A lebukott személy Kanadába csalogatott magyarokat, hogy ott valósággal rabszolgaként dolgoztasa őket. Ami természetesen szintén bűncselekmény, de semmiképpen sem embercsempészés.

A minap már szóvá tettem a blogban, mi minden kerül a hazai médiában, pontosabban, a bürokratikus-nyakatekert fogalmazást kedvelő kollégáink írásaiban, tudósításaiban. Íme, még néhány példány azok közül, amelyeket azóta hallottam rádiók és  tv-csatornák műsoraiban: kifizetésre, előállításra, kivonásra, elfogyasztásra, kivitelezésre, rögzítésre, módosításra, leváltásra, tisztázásra, lerakásra, kinevezésre. Mindez került. Ahelyett, hogy kifizették, előállították, kivonták stb.

„Munkaszolgálatosok Ukrajnában” aláírással közöl egyik napilapunk egy – a háttérben tartott felirat tanúsága szerint – Szaszovkában készült csoportfényképet. A fénykép azonban egész nyilvánvalóan nem munkaszolgálatosokat, hanem katonákat ábrázol. Valamennyien  a Magyar Királyi Honvédség formaruháját  (zubbony parolival, egyennadrág, derékszíj, föveg sapkarózsával stb.) viselik, kettejük paroliján még az őrvezetői rendfokozatot jelző egy-egy csontcsillag is felismerhető. A munkaszolgálatosoknak azonban a kincstári ruházatból  csak a sapka járt (sapkarózsa nélkül), egyebekben  a hazulról hozott civil ruhájukat koptatták, és ha izraelita vallásúak voltak, még sárga karszalagot is kellett viselniük, ha csak zsidó származásúak, akkor fehéret. A képen látható honvédegyéneknek tehát semmi közük a munkaszolgálathoz. Amúgy is úgy tűik, hogy a fénykép az első világháború idején készült. Akkor viszont még nem létezett munkaszolgálat.

„Csak második nekifutásra tudott landolni az Air Force One.” Ez egyik hírügynökségünk anyagának címe. Sejtem én, hogy a nekifutás szót átvitt értelemben (próbálkozás) vélte használni a szerkesztő, de ez akkor is fölöttébb furcsán hat. Tudniillik egy repülőgép éppenséggel nem a leszálláskor, hanem a felszállásnál fut neki. A tudósításban olvasható még az is, hogy „meg kellett ismételni a leszállást az elnök különgépének”. Amiből értelemszerűen az következne, hogy a különgép egyszer már leszállt, de aztán újra felszállt, majd megismételte a leszállást. Holott az történt, hogy a repülőtér körzetében uralkodó rossz időjárási viszonyok miatt a pilóta megszakította a közeledést (nem tudom biztoan, így használják-e a magyar szaknyelvben az angol szaknyelvi approach-t, de a lényeg, gonndolom, érthető), második körre ment, és azután már simán leszállt.

43 metrókocsit kivonnak a forgalomból, mert tűzveszélyesek. Ez nem is csoda, hiszen  több, mint negyven éve szolgálják a budapestieket, noha a gyártó közlése szerint – mint egyik rádiónk déli híradásában hallottam – „30 évre és 3 millió kilométerre vannak kalibrálva”. Igaz ugyan, hogy a kalibrálni ige majdnem olyan divatos manapság, mint a fókuszálni, mégsem árt a helyén használni. A kalibrálás ugyanis – az Akadémiai Kiadónál megjelent idegen szavak szótára szerint – „1. a kaliber megadása/ellenőrzése 2. a mérőműszerek hitelesítése 3. forgácsolással a kívánt keresztmetszetre való alakítás.”

Képalárás egyik napilapunkban: „Kalákában építik a munkások a kelet-indiai Bhubaneswar új bevásárlóközpontjának állványzatát”. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a kaláka „falusi dolgozók önkéntes, segítő szándékú alkalmi összeállása egyes munkák (aratás, házépítés) közös, ingyenes elvégzésére.” A bevásárlóközpontot viszont városban építik, nem segítő szándékkal, hanem megélhetési céllal, nem ingyen és nem alkalmi összeállásban. A többi stimmel.

Tiszteletben tartom, hogy az alábbiakban kipécézendő napilap harcosan republikánus szellemű. De talán még így sem kellene elvennie II. Erzsébettől a fele királyságát, illetve „lefokoznia” az uralkodót. A lap ugyanis „Nagy-Britannia királynőjének” nevezi az uralkodót, aki pedig nemcsak Nagy-Britannia, hanem Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság királynője. Ez azonban még csak szerkesztői slamposság. Kifejezetten tudatlanság viszont az, amikor ugyanez a napilap ugyanebben az egyhasábos hírben ezt adja David Cameron miniszterelnök szájába: „Őméltósága látogatása…” Cameron ugyanis egész biztosan tudja magáról, hogy ő Őfelsége kormányának feje; az uralkodó címe (megszólítása) ugyanis őfelsége. A méltóságos legalább két, ha ugyan nem három grádiccsal van lejjebb a felségesnél. Közte van a főméltóságú (így tisztelték annak idején Horthy kormányzót), a kegyelmes (a nemzetközi protokoll szerint ez dukál például az Egyesült Államok vagy Kuba elnökének, Észak-Korea vagy Magyarország miniszterelnökének, de még az MSZP alelnökének is, mivel az illető történetesen nyugalmazott nagykövet), míg a trónörökös (például II. Erzsébet fia, Károly walesi herceg) fenséges.

Nem kell katonai szakértőnek lenni ahhoz, hogy valaki (újságíró, vagy kivált szerkesztő) tisztában legyen alapvető katonai fogalmakkal. Például, hogy tudja, mi a különbség a közkatona és a sorkatona között. (Pedig aki nem tudja, az nem képes értelmezni a költőt: „Tiszteljétek a közkatonákat!”) Aki ugyanis tisztában van ezzel – ellentétben egyik lapunk munkatársaival – az nem írja le (adja nyomdába) ezt a mondatot: „Először 1990-ben vezényeltek közkatonákat a (osztrák) határ védelmére”. Ez ugyanis vagy azt jelenti, hogy 1990 előtt csak közkatonák (rendfokozat nélküli katonák) teljesítettek szolgálatot a magyar-osztrák határ túloldalán (tisztek, tiszthelyettesek nem), vagy hogy ma nincsenek ott tisztek és tiszthelyettesek, és még a parancsnokok is közkatonák.

 És mit szóljunk ahhoz, ha ugyanennek a napilapnak egy olyan újságírója, aki ha nem is feltétlenül katonai szakértő, de legalábbis katonai szakíró (abból ítélve, hogy egyetlen oldalon két, névvel aláírt, katonai tárgyú cikke is jelenik meg), nem tudja, hogy a tüzérek és a páncélosok nem haderő-, hanem fegyvernemek?

A harvardi egyetemről beszélt egyik rádiónk riportere a déli híradásban. Nem tudom, van-e  Harvard nevű település az Egyesült Államokban. Ám ha van is, a szóban forgó egyetem a Massachusetts állambeli Cambridge-ben működik, és az elnevezése Harvard Egyetem. Névadója John Harvard puritán lelkész volt, aki vagyona egy részét és könyvtárát hagyta erre a felsőoktatási intézményre. Ilyen alapon legközelebb például az eötvöslorándi vagy a semmelweisi egyetemről is hallhatunk.

A Mohács előtti oklevelek digitalizálása új lépcső – mondta a levéltárak anyaga digitalizálásának szentelt riportjában egyik kereskedelmi rádiónk riportere. Hogy-hogy lépcső? Fel lehet menni ezen a digitalizáláson? Vagy esetleg csak új lépcsőfok?

Minden idők egyik legcsodálatosabb bűvészének, Rodolfónak felavatták a szobrát a Fővárosi Nagycirkusz előcsarnokában. Erről beszámolva egyik napilapunk természetesen közli a portrészoborról készült fényképet, de – nem természetesen! – nem említi meg a mű alkotójának nevét. Itt pótolom: Kocsis András Sándor. De miért kellett ezt bizalmasan kezelni?

Ezt a bakit egyik napilapunk követte el, amely képaláírásában Bakinak nevezi az azerbajdzsáni fővárost. Nem kétlem, hogy maguk az azeriek így nevezik, de sajnálom, ennek a városnak megvan az évszázadok óta nálunk használatos, „magyar” neve, az pedig Baku. Persze elfogadhatjuk azt az elvet, hogy minden várost úgy nevezünk, mint annak lakói, de akkor jöhet a Wien, a Paris, a Zagreb, a Beograd, a Warszawa, a Bratislava…folytassam?

„Azonnal vezető hír lett világszerte” – e szavakkal kezdte egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója a Dominique Strauss-Kahn letartóztatásáról szóló hírt. Joggal, hiszen a vád szerint nem más, mint ő, a Nemzetközi Valautaalap vezérigazgatója próbált meg egy New York-i szállodában meztelenül lerohanni egy szobalányt. De vajon ez a televízió nincs abban a világban, amelyben szerte…? Merthogy a saját híradójában a fent idézett hírt nem vezető, csak a tizenvalahányadik helyen közölte, teljes húsz perccel a híradó kezdete után.

Egy másik kereskedelmi televíziónk mumnkatársa pedig „a világ egyik legismertebb diplomatájának” nevezte Strauss-Kahnt. Aki gazdasági vezető, szakértő, politikus (volt képviselő és miniszter), kétségtelenül fölöttébb ismert ember, de a világ egyetlen országa, vagy nemzetközi szervezete diplomáciai szolgálatának sem a tagja. Amit egyébként mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy ha diplomata volna, diplomáciai mentességet élvezne, és nem lehetett volna letartóztatni.