Kulcsár István blogja

A Critical Mass elnevezésű budapesti kerékpáros felvonulásról adta hírül egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója, hogy gyülekezőhelyükön, a Vérmezőn „egyre nőtt az egy négyzetméterre jutó kerékpárosok száma”. A középkorban arról vitatkoztak a teológusok, hogy hány angyal fér el egy tű hegyén. Én  meg azt kérdezem: vajon hány kerékpáros fér el egy négyzetméteren?

A Nemzet című pakisztáni újságot idézi egyik napilapunk. Nem is sejtettem, hogy Pakisztánban van magyar nyelvű újság. Vagy lehetséges, hogy a címét (urduból? angolból?) lefordították magyarra? De hát akkor Kínában a Népi Napilap (Renmin Ribao) jelenik meg, Németországban a Délnémet Újság (Süddeutsche Zeitung) és A Tükör (Der Spiegel), Ausztriában A Szabvány (Der Standard), az Egyesült Királyságban A Független (The Independent) és a Napi Tükör (Daily Mirror), Oroszországban a Kiszes Igazság (Komszomolszkaja Pravda) és a Kereskedő (Kommerszant), Horvátországban a Hírnök (Vjesnik), az Egyesült Államokban A Fal Utcai Folyóirat (The Wall Street Journal) és az Angyali Idők (Los Angeles Times) stb. stb.

„Gyurcsány az ügyészség kérésére lemond a mentelmi jogáról” címmel közöl egyik hírportálunk egy hírügynökségi jelentést. Az állítás valóságtartalmához csak annyit, hogy 1. Az ügyészség nem kérte Gyurcsányt, hogy mondjon le mentelmi jogáról, hanem az Országgyűlést kérte arra, hogy függessze fel Gyurcsány e jogát. 2. Még jóval azelőtt, hogy ez megtörtént volna (t. i., hogy az ügyészség az Országgyűléshez fordult volna ez ügyben), Gyurcsány közölte, hogy ha ez megtörténik, maga fogja kérni mentelmi jogának felfüggesztését.

Egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója tényként közölte, hogy Oroszország és Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvétózta a Szíriát elítélő nyilatkozatot. Megvétózni azonban csak azt a javaslatot lehet, amit hivatalosan a Biztonsági Tanács ülése elé terjesztenek. Miután azonban már a BT tagjainak nem hivatalos tanácskozásán kiderült, hogy az említett két nagyhatalom megvétózná a Szíriát elítélő nyilatkozatot, azt be sem terjesztették.

Nem hívtak meg két volt munkáspárti miniszterelnököt – Tony Blairt és John Majort – Vilmos és Kate Middleton esküvőjére. Ezt  hallottuk az egyik magyar kereskedelmi tv-csatornának az „évszázad esküvőjéről” szóló esti összefoglalójában. Nem hívták meg őket, ez tény. Az azonban, hogy John Major munkáspárti lenne, az már nem az. Tudniillik konzervatív. Ugyanebben az esti összefoglalóban hangzott el az is, hogy Kate Middletonnak immár a „királyi felség” cím dukál. Ez még annyira sem igaz. Az egyetlen hölgy, akit az Egyesült Királyságban ezzel a címmel illethetnek, az maga II. Erzsébet királynő. A cambridge-i hercegnő, Katherin (vagy most már inkább: Katalin) megszólítása „királyi fenség”.

„Fordulat: Cinizmussal vádolja Orbánékat a köztársasági elnök” – hirdeti címében egyik hírmagazinunk. Ez valóban fordulat, annak is szenzációs, hiszen Schmitt Pál eddig sohasem bírálta Orbán Viktort. Igen ám, de aki most bírálja, az nem ő, hanem Sólyom László. Aki, ha nem csalódom, csak volt köztársasági elnök.

A Fővárosi Közgyűlés a hajléktalanok megbírságolásáról kezdett volna tárgyalni, amikor az egyik internetes portál szerint fiatalok megzavarták ebben. „A csoport „Börtön helyett lakhatást!”, „Szegény ember bűnöző”, „A város mindenkié” rigmusokkal akadályozták meg, hogy a testület elkezdje tárgyalni az előterjesztést.” Így a tudósítás. Az eleve szép, hogy a „csoport… megakadályozták” – az alany és az állítmány egyeztetéséhez nincs szükség olvasószerkesztőre. A fenti jelszavakat pedig lehet ugyan skandálni (igaz, némelyiket csak bajosan), de hogy nem rigmusok (tréfás versezetek, rímes mondókák), azt talán nem szükséges külön bizonygatnom. Rigmus, mondjuk, az lett volna, hogy „Mindenkié a főváros – a hajléktalan nem káros”, vagy: „Tarlós Pista, börtön helyett adjál nekik lakóhelyet!”

„A negyvenes évek elejének egyik spanyolorzági lektűríró-sztárja Zilahy Lajos volt. A Halálos tavasz és a Dukay család alkotóját „lahosz”-ként emlegették.” Ezt egyik napilapunk állítja. Elhiszem, hogy Lahosz-ként emlegették Spanyolországban, azt is, hogy már a negyvenes évek elején sztár volt ott, de hogy nem mint a Dukay család alkotója, az bizonyos. Ezt a trilógiát ugyanis a mester jóval később írta.

Az interjúvolandó püspök életrajzát ismertetve a hírmagazin a többi között elmondja, hogy az illető Betlehemben tanult. Majd az interjúkészítők ezzel a kérdéssel fordulnak hozzá: „És hogy került Izraelbe?” Válaszolok helyette: sehogyan sem. Illetve lehet, hogy járt ott, de nem akkor, amikor Betlehemben tartózkodott. Ez a város ugyanis nem Izraelben, hanem Ciszjordániában, a palesztin autonómia területén található.

Az udvari hr-es (személyzetis) behivatja interjúra a jelentkezőket, és e meghallgatás, valamint egyéb tényezők (szakmai felkészültség, gyakorlat stb.) alapján választja ki a pályázók közül azt a személyt, aki elnyeri a királyi állást. Valahogyan így képzelhető el annak, az egyik napilapunkban megjelent tudósításnak az alapján, amelyben ez olvasható: „Károly herceg tisztában van azzal, hogy hetvenéves kora előtt valószínűleg nem kapja meg az áhított állást…” Én úgy gondolom, hogy a király az méltóság, esetleg hivatal, a legrosszabb esetben is tisztség, de semmiképpen sem állás.

„Miszrata város az egyetlen komoly település, amely Tripolitól keletre még a felkelők kezén van” – állítja a líbiai helyzetet elemző írásában egyik napilapunk publicistája. Eszerint három lehetőség van: 1. Bengázit az éj leple alatt Kadhafiék visszafoglalták a felkelőktől. 2. Bengázi az éj leple alatt átköltözött Tripolitól nyugatra. 3. Bengázi a maga 670 000 lakosával nem komoly település.

Egy kiskorú lány (ennek ellenére a hírben teljes névvel szerepel) egy másik kiskorúval együtt szexuálisan zaklatott egy fogyatékos fiút. Erről egyik internetes hírpotálunk számol be. A sztori bővelkedik a részletekben, csak egyetlen dolog nem derül ki belőle: hol, melyik országban történt ez a bűncselekmény, amelyért elkövetője – a portál szerint – akár 50 év szabadságvesztést is kaphat?

Egyik közszolgálati televíziónk híradójában  az hangzott el, hogy Mubarak volt egyiptomi elnököt is felelősség terheli a 846 civil halálát okozó rendőri túlkapásokért. Ha egy tanár intő helyett pofont ad a diáknak, ha a békés oszlatásra parancsot kapó rendőrség gumibottal kergeti szét a tüntetőket, az túlkapás. Amibe 846 civil belehal, annak vérengzés a neve.

Az év, ha ugyan nem az évtized legszebb sajtóhibája olvasható egyik hetilapunk digitális kiadásának promójába: Lapozzon bele bemutató péklányunkba!

Egészen rendkívüli, szenzációs eseményt ígért egyik rádiónk műsorvezetője a déli híradás elején: „Fidel Castro kilépett a Kubai Kommunista Pártból”. A kommunista világmozgalom történetében persze fordult már elő olyasmi, hogy az eszmében, a pártban csalódott ember hátat fordított addigi pártjának. De Fidel Castro? Aztán kiderült, hogy Castro csak azt kérte pártja kongresszusától, hogy életkorára és egészségi állapotára tekintettel ne jelöljék őt a központi bizottságba.

Az, hogy „pontosan mivel készülnek meggyanúsítani Rohácot, ez vélhetően mindaddig titok marad, amíg Rohácot át nem adja Szlovákia a magyar hatóságoknak” – írja egyik napilapunk a keddi számában. Kollégák, ébresztő! Rohácot már vasárnap átadták a magyar hatóságoknak.

„Máig felderítetlen bűncselekmények Budapesten” címmel egyik napilapunk kilenc helyszínt sorol fel. A kilencedik: Dunaszerdahely. Lehetséges, hogy a szlovákiai várost a szerkesztőség összetéveszti Kőbányával, netán Soroksárral?

Értelmezhetetlen állítás egyik napilapunk cikkének leadjében. „Kadhafi 1969-ben puccsal távolította el Idrisz királyt, a koronaherceg nagyapjának bátyját.” A koronaherceg, ugyebár, az a trónörökös, a király fia. Az ő nagyapja tehát a király apja, akinek bátjya ily módon a király nagybátyja. Akit eltávolítottak. Vagyis: a király a saját maga nagybátyja.

A József Attila Színházban olyan személyek mellett ült egyik napilapunk kritikusa, akik „nyilván a közeli káderdűlőből érkeztek”. Káderdűlőnek az átkosban a Rózsadombot és a Sváb- (akkor Szabadság-) hegyet) nevezték, ahol a káderek laktak. A József Attila Színház viszont Angyalföldön található, tisztes távolságban a budai villaövezettől.

Hírügynökségtől származó, de nyilván a napilap szerkesztősége által meghúzott rövidhír egyik újságunkban: „Üzenet a járőrözőknek. A cigánykérdés szociális, társadalompolitikai kérdés, és nem egyenlő a cigánybűnözéssel – mondta Aba-Horváth István vasárnap a hajdúhadházi roma evangélizációs napon.” Nagyon szép gondolat. Felteszem, hogy az olvasók jelentős hányada egyetért vele. Abban viszont biztos vagyok, hogy az olvasók legalább 99 százaléka velem együtt nem tudja, hogy ki az az Aba-Horváth István. Ez tudniillik a hírből hiányzik.

Cím egyik napilapunkban: „Rács mögött a szabadsághős”. Azután erről a szabadsághősről egy másik cikkből, de még ugyanazon az oldalon megtudjuk, hogy „sötét bűnügyekbe keveredett, elítélték rablásért és zsarolásért”, hogy ő „a horvát nacionalizmus hullámain ügyesen szörfölő exzsoldos”, és hogy „luxust kedvelő, playboyokat utánzó” életmódot folytatott. Ante Gotovina tábornokról van szó, akit a horvátok bizonyára jelentős része valóban szabadsághősnek tart, ám a magyar újságnak, amely a fenti jellemzést is adta róla, mi több, akit a második cikke címében banditának nevez, talán  nem ártott volna a szabadsághős szót idézőjelbe tennie.

Egyik rádiónk vallási félórájának műsorvezetője elmondja hallgatóinak: a törvények lehetővé teszik, hogy az emberek a jövedelmük 1 százalékát valamely felekezetnek adják. Ha nem csalódom, a törvények azt sem tiltják, hogy az állampolgár a jövedelmének  akár a 100 százalékát adja egyházának. Ehhez nem kell törvény. Amihez kell: az az adója 1 százalékának a felajánlása.

BAZ megyében találtak egy hullát. Mint egyik heti magazinunk beszámol róla: „a bankkártyáján, a karikagyűrűjén és némi készpénzen kívül nem volt nála más azonosító tárgy”. Tartok tőle, hogy némi készpénz alapján fölöttébb bajos valakit azonosítani.

„Az önkormányzat befektetőt keres a Teleki téri piac területére, hgy a mostaninál kulturáltabb körülmények között vásárolhassanak a jövőben az erzsébetvárosiak.” Ez az információ egyik napilapunkban jelent meg. A Teleki térre valóban référnének némileg kulturáltabb körülmények, mindamellett az ottani piacot elsősorban a saját kerületüknek, a Józsefvárosnak a lakói látogatják.

Több gazdasági ágban óriási a munkanélküliség, és ott több tízezer munkavállalóra lenne szükség – ez a fantasztikus állítás egyik rádiónk déli híradásában hangzott el.  A rejtély megoldáa: a riporter munkaerőhiány helyett mondott munkanélküliséget.

Vannak, akik írni tudnak, de olvasni nem. Idesorolom egyik hetilapunk szerkesztőit is. Én ugyanis az utóbbi időben a legkülönfélébb forrásokban már legalább tízszer olvastam, hogy az Afrika-kutató Almásy (az „angol beteg”) nem a család grófi ágából származott. Ennek ellenére a hetilap azt állítja, hogy a Szépművészeti Múzeum múmiái Almásy gróf közreműködésével kerültek Kairóból Budapestre.

„Jurij Gagarint a Szovjetunió hősévé kiáltották ki” – meséli az első embervezette űrhajó felbocsátásának 50. évfordulója alkalmából egyik kereskedelmi televíziónk riportere. Megmondjam, hogy ki kiáltotta ki? A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége. Amely nem annyira kiáltott, mint amennyire törvényerejű rendeletben adományozta ezt a címet Gagarinnak.

„A lábán és a csuklóján is megsérült Szilvia svéd királynő” – számol be a sajnálatos eseményről egyik napilapunk. Őszinte együttérzésem. Mindamellett tény: Svédországnak  csak akkor lesz királynője, amikor a mostani trónörökös, Viktoria hercegnő a trónra lép. Ezen a trónon ugyanis jelenleg XVI. Károly Gusztáv király ül.

Egyik napilapunk szakírója szerint a Tu–154-es repülőgépet „a kujbisevi (ma Szamarkand) Aviakor vállalat gyártotta”. Ez az állítás csak kétharmad részben, vagy ha úgy tetszik: két szótag erejéig igaz. Az Aviakornak helyet adó Volga-menti város hajdani és mai neve ugyanis Szamara. Amelyből még a Tu–154-es repülőgéppel is legalább három-négy órát kell repülnünk, ha el akarunk jutni az ősi, nem is orosz, hanem üzbég városba, Szamarkandba.

Sík Sándorról írja egyik napilapunk, hogy „annak idején ő tartotta Radnótit a keresztvíz alá”. Aligha. Sík Sándor ugyanis költő volt és piarista szerzetes, nem pedig erőművész. Radnóti Miklósnak valóban ő volt a keresztapja, de Radnóti már javában felnőtt volt, amikor megkeresztelkedett. Tartani tehát valószínűleg nem kellett, de nem is igen lehetett.