Kulcsár István blogja

Egyik napilapunk nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a gyermekek után a szülőknek szavazati jogot juttató törvényre vonatkozó hazai elképzelés „szembemegy az ENSZ alapokmányával, amely szerint a szavazati jog kizárólag a felnőtt, tehát a 18. életévet betöltött embereket illeti meg”. Csak arra volnék kíváncsi: honnan a csodából veszi ezt a szerző? Az ENSZ alapokmánya ugyanis az ENSZ felépítéséel, működésével foglalkozik, és nem az emberek egyéni jogaival. Amit a lap állít, arra az alapokmányban még csak halvány célzás sem található.

Néhai kollégánkról, a száz esztendeje született kiválóságról, Wesselényi Miklósról írja egyik napilapunk hétvégi mellékletében a jeles publicista, hogy „tagja volt a második világháborút lezáró párizsi békeszerződés előkészítő bizottágának, a megismételt országcsonkításnak…” Namármost: az országcsonkításnak lehetnek ihletői, előkészítői, végrehajtói stb., stb., de hogyan lehet valaki tagja a csonkításnak? Ez azonban még csak a kisebbik baj. A nagyobbik: vajon maga a szerző elhiszi, hogy a párizsi békeszerződést előkészítő bizottságnak a legyőzöttek képviselői is tagjai lehettek? A Magyarországgal kötendő békeszerződést speciel az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió képviselői készítették elő, és a többi győztes állam képviselői rábólintottak. Magyar részről persze próbálkoztak a lehetőségekhez képest elviselhető feltételeket kiharcolni, és ennek érdekében idehaza, illetve Párizsban is működtek magyar szakértők, diplomaták. De nem a békeszerződést előkészítő bizottság tagjaiként!

Senki Alfonz (Rejtőnél) ki volt tiltva a világ valamennyi országából. Nagyjából hasonló (sőt, még nagyobb) nemzetközi-jogi abszurdum az, amit egyik napilapunk állít, hogy tudniillik menekültek rekedtek Líbia és Egyiptom határán „szó szerint a két ország között, a senki földjén”. Két ország között ugyanis nem lehet rekedni, mivel két ország határa az egy képzeletbeli vonal. A Földön az Antarktiszon kívül nincsen egyetken négyzetcentiméternyi szárazföld sem, amely ne tartozna valamely állam szuverenitása alá. Senki földje csak a hozzá nem értők fantáziájában létezik, illetve képletesen (de akkor sem szó szerint) egy állóháborúban, két hadsereg peremvonala között.  Egyiptom és Líbia azonban nem háborúzik egymással.

Ferihegyen „halaszthatatlan volt a keleti blokk és Nyugat-Európa közötti első számú átszállóhely státusához méltó új utasfogadó megépítése.” A mondatot egyik gazdasági hetilapunkból idézem, de nem az 1985-ös évfolyamból, hanem a legutóbbi számból. A szerző, úgy látszik, Csipkerózsika-álmát aludta 1990/91-ben (és azóta is), amikor a Szovjetunióval együtt megszűnt létezni az addig általa uralt keleti blokk (=szovjet tömb=szocialista tábor) is.

„Áruval megrakott kamionosokról” értekezett egyik kereskedelkmi televíziónk esti híradója, majd azt fejtegette, hogy a repülőgépek naftát használnak. A kamionosokat persze meg lehet rakni, de ez főként csak kocsmai verekedések során fordul elő. A repülőgépek üzemanyaga pedig kerozin, esetleg benzin.

„Épp 260 éve annak, hogy Mária Terézia császárnő Gödöllőn járt” – állítja egyik napilapunk. Tévesen állítja. Mária Terézia ugyan valóban járt akkor Gödöllőn, de  – utódaitől és a magyar sajtóban immár szabványhibának számító vélekedéstől eltérően – nem volt császárnő, „csak” magyar királynő.

Bemutatták az újságíróknak a magyar EU-elnökség idején a külföldi vezetőket szállító páncélozott gépkocsikat. Ezek egyike – mint egyik kereskedeklmi televíziónk beszámolt róla – egy 110 millió forintba kerülő erőgép. Készségesen elhiszem, hogy a négytonnás monstrumhoz egy nagyon sok lóerő teljesítményű motor kell, de az erős gépet az erőgéppel összetéveszteni olyan, mint a tejszínt a kocsiszínnel.

Egy külföldi magyar napilap azt írja, hogy Sirhan Sirhant  Robert Kennedy meggyilkolásáért 1967-ben halálra ítélte a kaliforniai legfelsőbb bíróság, amely később életfogytiglanra változtatta az ítéletet. Csupán az nem érthető, hogy ha a palesztin származású merénylőt már 1967-ben elítélték, hogyan követhette el a bűncselekmélnyt 1968-ban?

Egyik napilapunk riportjának hősével „a szpíker arról poénkodott…” Csaknem öt évtizedet töltöttem el a Magyar Rádióban, de egyetlen olyan esetre sem emlékszem, amikor a szpíker poénkodott volna. Illetve a Pagodában előfordult, de a stúdióban, adásban soha. A szpíker ugyanis – legalábbis magyarul, ha ugyan ez az angol szó magyar – bemondó, aki híreket mond be, felkonferál, más által írt szöveget olvas fel. Poénkodni legfeljebb a riporter szokott. A kettő nem ugyanaz!

Egyik közszolgálati televíziónk határon túli magyarokkal foglalkozó adásának műsorvezetője rosszallóan szól arról, hogy az Őrvidéken (Burgenlandban) a magyar kisebbség helyi vezetői osztrákul szólalnak fel a gyűléseken. Valóban felháborító! Ha így megy tovább, hamarosan a New York-i magyarok összejövetelein is csak amerikai nyelven lesznek hajlandók megszólalni a magyar vezetők!