Kulcsár István blogja

Egy lengyel taxisról regél egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója. Ez a gépkocsivezető, úgymond, mindig lengyel származású gépkocsikkal dolgozott. Milyen lehet egy lengyel származású taxi? Bizonyára olyan, amelynek apja egy Polski Fiat, anyja egy Warszawa volt.

A Hangya mozgalom több száz tagja – hallom egyik televíziónk délutáni híradásában – a Parlamentben közös ülésen vitatja meg a tennivalókat. A Magyar Rádió hírszerkesztőségében már ötven évvel ezelőtt axióma (felkapott mai kifejezéssel: kőbe vésett alapigazság) volt, hogy nincs közös, csak együttes ülés, pláne felolvasott szövegben.

Képaláírás egyik napilapunkban: „Egy muszlim mecset Delhiben”. Szeretettel várjuk a katolikus, protestáns, zsidó, buddhista és sintoista mecsetekben.

A tanú című film szelleme kísért a magyar igazságszolgáltatásban? (Mint emlékzetes, ebben a filmben történik meg az, hogy vádirat helyett az ítéletet – a tárgyalás nélkül, illetve előtt meghozott ítéletet – nyomják a vádlott kezébe.) Egyik televíziónk esti híradója arról számolt be, hogy vádat emeltek S. A. ellen ittas állapotban elkövetett közlekedési balesete miatt. S.A.-t ezért akár háromévi letöltendő börtönnel is sújthatják, – mondta el a riporter – de információnk szerint felfüggesztettel is megúszhatja. Vagyis: tárgyalás még nem volt, de már van döntés az ítéletről, és erről értesült (szerzett információt) a televízió. Ez még a prejudikálásnál is több volna, ha komolyan gondolnák. De szerencsére  a riporternek és a szerkesztőnek nem is annyira a jogi analfabéltizmusáról, mint inkább csak a fogalmazásképtelenségéről van szó. A riporter bizonyára (legalábbis remélem), azt akarta csupán mondani, hogy egyes feltételezések (vagy jogi szakértők stb.) szerint S. A. akár felfüggesztettel is megúszhatja. Csakhát ez nagy különbség.

Hírügynökségi (alighanem alaposan lerövidített) hír egyik napilapunkban: „Oroszország azt tervezi, hogy 18 hajóval bővíti a fekete-tengeri flottát, amelynek állapota sokat romlott – ezt akarja bővíteni Moszkva.” Most már csak az a kérdés, hogy a kereskedelmi vagy a hadiflottáról van szó. A központi állami akarat (Moszkva) az utóbbi feltételezést látszana erősíteni, viszont akkor hadihajót kellett volna írni és Fekete-tengeri Flottát nagy kezdőbetűvel, mivel ez tulajdonfőnév.

Egy magyar diplomata cikkét közli egyik napilapunk az afgán kibontakozás lehetőségeiről. Itt esik szó „Mohamed Zahir sah” egykori uralmáról.  Helyesen: Mohamed Zahir Sah. Ez nem helyesírási vagy sajtó-, hanem érdemi hiba. Az afgán uralkodónak ugyanis – eltérően például Irán hajdani urától, Mohamed Reza Pahlavitól – nem a címe volt sah (még pontosabban: sahinsah, azaz a császárok császára), hanem a neve. Ő  egyébként „csak” király volt.

„Teljes konszenzus” alakult ki egy kérdésben az Országgyűlésben – állapítja meg egyik napilapunk vezércikkírója. A konszenzusnak azonban az a sajátossága, hogy teljes. Előfordul persze, hogy az egyetértés nem teljes. De akkor nem nevezik konszenzusnak.

Csoportfénykép egyik napilapunkban  a Koreai Munkapárt központi bizotsági tagjairól. Egy-egy tag feje olyan apró, hogy nemigen lehet pontosan megszámolni, hányan vannak, de minden, durván húsz egymás fölötti sorban kb. hatvanan állnak. 20×60=1200. Észak-Koreában ugyan csaknem minden másképp van, mint másutt, de a központi bizottságnak azért ott sincs ennyi tagja. Alighanem a párt kongresszusának küldöttei álltak fel félnyképezkedésre.

A köztársasági elnök kitüntetéseket adott át az 1956-os forradalom 64. évfordulójának előestéjén – írja tudósításában egyik napilapunk.  Nem melléütés, egyszerű sajtóhiba, mert az írásban kétszer is előfordul a 64. Ám akárhogyan is számolgatom, 1956 csak  54 esztendővel ezelőtt volt. A figyelmes szerkesztőn és korrektoron az is átment, hogy „a díjazottak között volt Gyarmati Dezső, olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Színésze…” Gyarmatit nem egyszer láttam a Sportuszoda medencéjében, de a Nemzeti Színház színpadán egyszer sem.

Könyvsorozat az MTA hölgy tagjairól címmel közöl ismertetést egy könyves folyóiratunk. Itt bukkantam a következő gyöngyszemre: „Az első magyar akadémikus nőt 1949-ben választották az Akadémia tagjává”.  Vagyis: a hölgy már akkor akadémikus volt, amikor az MTA tagjává választottak.

Ugyanebben a cikkben olvasható ez is: „Jó, ha tudjuk, hogy az ezredforduló óta 2001-ben 50,3%-a a diplomát szerzőknek nő volt.” A szerző feltehetően abból indul ki (hiszen különben nem írná le), hogy az olvasók nem tudják, miszerint 2001 az ezredforduló után volt.

Albinó kenguru született az egyik vidéki állatkertben. Az erről szóló riportot felvezetve egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójának műsorvezetője elmondja, hogy az albinó kenguruk a természetben nem szoktak életben maradni, mert feltűnő színük miatt hamarosan a ragadozók áldozatává válnak. Ezután a riporter elmondja, hogy az albinó kenguruk a természetben nem szoktak életben maradni, mert feltűnő színük miatt hamarosan a ragadozók áldozatává válnak. Ezután a riportban az albinó kenguru gondozója elmondja, hogy az albinó kenguruk a természetben nem  szoktak életben maradni stb. Ez rekord! Azt ugyanis már megszoktuk, hogy a műsorvezetők szó szerint ugyanazt mondják felvezetésként, amit 20 másodperccel később a riporter, vagyis kétszer hangzik el ugyanaz. De most már háromszor is? Lehet, hogy a szerkesztők úgy vélik: annyira ostobák a nézők, hogy már első hallásra nem értik meg?

„Tegnap volt húsz éve, hogy az ipari és kereskedelmi miniszter, Bod Péter Ákos mobiltelefonon felhívta az USA egyik alelnökét…” – emlékezik a nevezetes eseményre egyik napilapunk.  Vajon hogy érti azt, hogy az egyiket? Tudniillik egy cégnek Amerikában valóban lehet akár egy tucat, vagy akár több tucat alelnöke is, de magának az Egyesült Államoknak egyidejűleg csak egy van. Húsz évvel ezelőtt például ez a személy J. Danforth Quayle volt.

Brutális gyilkos bírósági tárgyalás egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójában. A riporter elővezeti, hogy a vádlott megölte a nagymamáját. Még jó, hogy nem a nagyit, vagy a nagyanyukáját! És hogy ki ő?  Azt nem tudjuk meg, mert a riporter a nevét diszkréten elhallgatja, pedig jogerős az ítélet. Igaz, legalább a helységet, ahol az eset történt, a híradó megmutaja, de olyképpen, hogy felvillantja az úgynevezett Nagy-Magyarország térképét, azután ráközelít a a mai Magyarországra,majd a tett színhelyére. Természetesen érteném a Trianon előtti Magyarország térképének bemutatását, ha történelmi eseményről lenne szó. A gyilkosság azonban idestova 90 évvel Magyarország határainak megváltozása után történt. Ilyen alapon ha Strasbourgban, Wroclawban vagy Kalinyingrádban történt volna a gyilkosság, nem Franciaország, Lengyelország vagy Oroszország, hanem az első világháború előtti Németország térképének a bemutatásával kellene kezdeni?

A parlamenter ugyan idegen eredetű szó, mindamellett a magyarban hosszabb ideje használjuk, mégpedig kizárólag hadikövet értelemben. Azaz talán mégsem kizárólag. Egyik napilapunk szerzője, akinek neve alatt a szerkesztőség szükségesnek tartja feltütetni, hogy író, szerkesztő, azt hiszi, hogy a parlamenter az a parlament tagja, vagyis képviselő. Szomorú.

Egy fiatal katonára terelődött a gyanú egy amerikai gyilkosságért, akit az esküdtszék először halálra ítélt, majd két év múlva felmentett. Ezt írja egyik magazinunk. Csakhogy az esküdtszék nem állapít meg konkrét ítéletet, csak azt mondja ki, hogy bűnös-e a vádlott a terhére rótt bűncselekményben. Ha a válasz (a verdikt) pozitív, a bíró kiszabja a büntetést. Adott esetben a halálbüntetést.

„Másodfokon is elítélik B.-t” – írja címében egyik napilapunk. Honnan tudja? A tény ugyanis jelen pillanatban csak annyi, hogy a bíróság másodfokon is tárgyalja B. ügyét és ítéletet hoz: vagy elítélőt, vagy felmentőt.

Viking cárokról ír egyik napilapunk, már tudniillik, hogy ezek a vikingek alapították a 17. századig uralkodó orosz dinasztiát. Ami a vikingeket (varégokat) illeti, a történészek többsége valóban azon a nézeten van, hogy ők bábáskodtak a 10. században Rusz állam (Novgorod és Kijev központtal)  születésénél. Csakhogy az állam uralkodói 1. nem vikingek, hanem keleti szlávok voltak, 2. címük félezer éven át nem cár (császár), hanem nagyfedejelem volt.  Elsőként IV. (Rettegett) Iván neveztette magát cárnak  a 16. század közepén.

Vigasztalódhatunk. Nemcsak a mi kis vidéki országunk provinciális médiája hajlamos az alapvető tévedésekre, bakikra. Ma reggel például a fölöttébb szolid Sat 1 német televízió közölte nézőivel, hogy Kolontáron megtalálták a vörös iszap nyolcadik áldozatának, egy férfinek a holttestét (helyesen: egy nőnek) és hogy a kormány államosítja (helyesen: ellenőrzése alá vonja, ami óriási különbség) a vétkes vállalatot. Most már csak arra volnék kíváncsi, hogy mennyi marhaságot írunk és beszélünk mi össze külhoni országokról.

„Már jött volna haza az elrabolt magyar katona” – ez a cím olvasható egyik napilapunkban. A cikk szövegéből is kiderül, hogy a Szudánban elrabolt honfitársunk nyugalmazott alezredes, aki egyéni munkavállalóként tartózkodott Afrikában.

Egyik heti magazinunk Bélyegsarok című rovatában olvasható, hogy Dzerzsinszkij „1917-ben került a Cseka, majd a Belügyi Népbiztosság különleges osztályaként megalakult Állami Politikai Hatóság (NKVD) élére”. Valójában az Állami Politikai Hatóság orosz neve Goszudarsztvennoje Polityicseszkoje Upravlenyije, rövidítése értelemszerűen GPU volt. A  „szerv” funkcióját csak jóval később vette át a Belügyi Népbiztosság, az NKVD.

„65 év után lehet újra polgári vezetése Budapestnek” – véli egyik napilapunk interjúkészítője. Ebből az következik, hogy a kisgazda párti Kővágó József polgármestersége idején (1945-1947, majd az 1956-os forradalom napjaiban) nem volt polgári vezetése a fővárosnak, ezzel szemben az 1944-es német megszállás után a polgármesteri széket elfoglaló, gettósító Dorogi Farkas Ákos alatt volt. Talán mégse!

Aknamezőn meneteltünk – meséli el egy közéleti hetilapunk hasábjain   ’56 decemberi disszidálásának, határátlépésének történetét Amerikába szakadt, mjd onnan néhány éve visszaszakadt hazánkfia. Aligha. A határzárként szolgáló aknamezőt ugyanis 1955/56-ban felszedték.

Egyik kereskedelmi televíziónk reggeli hírműsorának műsorvezetője azt mondja: a vörös iszap ügyében már nem a rendőrség, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Kolontár község két részét összekötő ideiglenes hidat nem a Honvédség állította fel, hanem a 37. sz. szentesi műszaki ezred. A Nemzeti Nyomozó Iroda (ki hinné?) ugyanis nem a Nemzetgazdasági, de még csak nem is a Külügyminisztérium, hanem a rendőrség szerve.

Leonyid Brezsnyev lánya első férjének első felesége vérfertőzésben halt meg – hallom egyik kereskedelmi televíziónk – egyébként nagyon érdekes és kitünően szerkesztett – műsorában. Ha túltesszük magunkat a bonyolult rokonsági fokon, akkor is el kell gondolkodnunk azon, hogyan vethet véget egy ember életének a vérfertőzés. A vérfertőzés ugyanis nagyjából annyira különbözik a vérmérgezéstől (amire a műsor szerzője nyilvánvalóan gondolt), mint a vérnyomás a Vérmezőtől. (Gyengébbek kedvéért: a vérmérgezés az egy mérgezés, amely valóban lehet halálos kimenetelű, míg a vérfertőzés a közeli vérrokonok – szülő és gyermeke, testvérek – közötti nemi kapcsolat. Amit ugyan a törvény büntet, de legalábbis nálunk, nem fenyeget halálos ítélettel.)

Az illetékesek elégedettek a 2012-es ukrán-lengyel rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság előkészületeivel – számol be az örömteljes megállapításról egyik rádiónk sportriportere, s felsorolja a leendő EB helyszíneit, köztük Lvivet, Harkivot, Kijevet és Varsót.  Szerintem ez következetlenség. Mert vagy elfogadjuk, hogy a városoknak (pontosabban: sok városnak) van magyar neve, de akkor Lemberget és Harkovot kell írnunk és mondanunk, vagy tartjuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy úgy írjuk és ejtjük őket, ahogyan az adott ország nyelvén teszik, de akkor nem Kijev, hanem Kijiv, nem Varsó, hanem Warszawa (ejtsd: varsava), továbbá például Beograd, sőt  Szankt-Petyerburg (Szentpétervár) és Wien (Vin).

Nyolc nappal később:  egy Dnyipropetrovszk megyei közlekedési balesetről számol be egyik napilapunk. Eszerint Ukrajna fő folyója ezentúl nem a Dnyeper, hanem a Dnyipro? Ukránul valóban az utóbbi a helyes. De akkor magyarul sem Temze, hanem Thames, és az Állami Operaházban a Rhein kincsét adják?

Megbocsátható, ha a német közeghez szokott magyar szerző Jelzin-nek írja le a néhai orosz elnök nevét. Kevésbé megbocsátható. hogy a magyar napilap hétvégi mellékletének szerkesztője nem veszi ezt észre és nem javtja ki a z-t c-re. Vagy ha nem tűnik fel neki, hogy a moszkvai metrót, amelyet a háború éveiben közismeten óvóhelynek használtak, Sztálin parancsára 1951-ben (helyesen: 1931-ben) kezdtek építeni. A számokkal a Moszkvában járt szerző amúgy is bajban van.  28 négyzetkilométeresnek véli a Kremlt, holott félóra alatt körbejárhatta, mert – bár így sem kevés, de mégis – csupán 28 hektár a területe. Említést tesz a szerző arról is, hogy milyen ünnepségeket rendeztek Moszkvában az idén, a második világháború 60. évfordulója tiszteletére. Egy háborúnak persze két évfordulója van: a kezdetének és a befejezésének az évfordulója, de itt egyik sem stimmel. A második világháborúnak ugyanis, amelynek befejezését az idén nagy pompával, díszszemlével ünnepelték Oroszországban, 1945-ben, vagyis 65 esztendeje volt vége.

„176 nap után tért haza egy orosz és egy amerikai űrhajó a Nemzetközi Űrállomásról” – számol be a jeles eseményről egyik napilapunk. Sőt, ha igaz lenne, nemcsak jeles, hanem szenzációs is volna a hír, hiszen eddig még soha sem fordult elő, hogy egy napon  térjen vissza a Földre egy űrállomásról egy orosz és egy amerikai űrhajó. Csakhogy nem ezt történt. Csupán egy űrhajó tért vissza,  a Szojuz TMA-18, fedélzetén két orosz és egy amerikai űrhajóssal. Micsoda különbség!