Kulcsár István blogja

Hályogkovácsoknak nevezi egyik gazdasági hetilapunk a haszontalan, senkit meg nem gyógyító, mi több, gyakran egészségkárosító „étrendi kiegészítők” készítőit. A szerző úgy látszik, nem ismeri a hályogkovács történetét. Az ugyanis valóban eltávolította a betegek szeméről a hályogot, csak azt nem tudta, hogy milyen veszélyes műtétet hajt végre. A hályogkovács tehát nem csaló, az említett „étrendi kiegészítők” előállítói viszont egyértelműen azok, sőt, még rosszabbak is.

Szerintem ha Budapesten aláereszkedik a Vasmenyasszony és sztriptíz-bemutatót tart az Erzsébet téren, azt is elegendő egy lapszámban egyszer közölni.  Bár kétségtelenül érdekes, de az iméntinél azért kevésbé szenzációs az a hír, hogy Budapesten befejezték a CET kulturális és szórakoztató központ épületének szerelési munkálatait. Ennek ellenére egyik napilapunk ugyanannak a számának a 3., az 5.  és a 23. oldalán is beszámol róla és közöl fényképet az épületről. Olyat már láttam, hogy egy lapszámban ugyanaz a hír tévedésből kétszer jelenik meg. De hogy háromszor – olyat még öregapám sem pipált. Most legalább ezt is megértük.

Igaz, nem kollégánk írta, hanem csak egy levélíró egyik napilapunk hasábjain, de nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem. Tehát: „A mai fiatalok csak a történelemkönyben olvashatnak a tehénszemű Héráról, vagy hogy Zeusz bikává változva rabolta el Európát.” Bezzeg mi, az idősebb generáció tagjai! Mi nap nap után az utcán, az iskolában, vagy a marhaistállóban találkoztunk a tehénszemű Hérával és a bikává változott Zeusszal. (Mellékesen pedig: a mai fiatalok sem a történelemkönyvekben olvashatnak Héráról és Zeuszról, hanem Homérosznál, vagy a legjobb esetben is az irodalom tankönyvben.)

A költemény sorait juttatja eszembe az egyik napilapunkban megjelent írás címe: „Szerencsére közöttünk még nagyon sok csendes hős él”. A cikk a véradókról szól. Valóban, minden elismerést megérdemelnek. De azért szerintem a hős mégiscsak az, aki életét és vérét adja a hazáért (ügyért, eszméért), nem pedig az, aki néhány deciliter vért ad embertársainak, azután felkel az ágyról (székből) és távozik.

„Nobel-díj: több esélyes” címmel számol be egyik napilapunk az idei Nobel-díjak odaítélését megelőző találgatásokról.  A Nobel-díj tehát nem olyan, mint a kommunista választások, ahol csak egy jelöltre lehetett szavazni? Ki hitte volna?!

A lapban közölt hírügynökségi jelentés utolsó bekezdése egyébként így hangzik: „Az orvosi Nobel-díj győztesét október 4-én, a fizikait október 5-én, a kémiait október 6-án jelentik be. Ezek irodalmi és Nobel-békedíjjal, valamint közgazdasági emlékéremmel egészülnek ki.” Ezek, vagyis a győztesek egészülnek ki?

A japán hatóságok őrizetbe vettek egy kínai hajóskapitányt, mert bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A kínai fél szerint ártatlan, és ezért – mint egyik rádiónk déli híradásának műsorvezetőjétől hallhattuk – a kiadatását követelik.  Holott pont fordítva áll a helyzet: valakinek a kiadatását egy másik országtól az követeli, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja és bíróság elé akarja állítani. A kínai hatóságok azt jövetelik a japánoktól, hogy engedjék szabadon a kapitányt.

Egyik rádiónk riportere a környezetvédelmi államtitkárnak azt az elképzelését kommentálva, hogy a hazai nemzeti parkokban rangerek működjenek, a texasi rangerekre hivatkozott. (Nyilván a Walker, Texas Ranger című, a magyar televízióban Walker, a texasi kopó címmel  játszott sorozat motoszkált az agyában.) Nem kellett volna! Az amerikai nemzeti parkokban tudniillik a rangerek valóban felfegyverzett természetőrök (nyilván erre gondolt az államtitkár), Texasban azonban ez a szervezet egészen más. Ott a bűnügyi rendőrség szerepét betöltő testület tagjai a rangerek.

Egyik napilapunk publicistája szóvá teszi, hogy lopás történt, „mint a moszkvai kereskedelmi konzulátus esetében is”. Hogy loptak-e ott, azt a bíróság dolga megállapítani, (bár emlékezetem szerint ilyen vád ott fel sem merült), de hogy Magyarországnak nincs és nem is volt kereskedelmi konzulátusa Moszkvában, az biztos. Van (volt) kereskedelmi kirendeltség, és van a nagykövetségnek konzuli osztálya. A cikk szerzője egyszerüsített: összevonta őket.

A koreai háború egyik híres csatáját (egy partraszállást) játszották el újra Dél-Koreában.  Ebben a múltidézésben – mint egyik napilapunk beszámol róla – a hadihajók, repülőgépek mellett 24 páncélozott harckocsi vett részt. Egészen hihetetlen! Valóban páncélozták a harckocsikat? Nahát! A dél-koreai ünnepségeken egyébként – tudósít még mindig ugyanez a napilap – az 1964-ben elhúnyt Douglas MacArthurt, a „legendás kapitányt” már csak dublőre helyettesíthette. Hogy miért fokozta le MacArthur tábornokot az újság kapitánnyá, az most már örök időkre a szerkesztőség titka marad.

Azok a bűncselekmények már elavultak – nyilatkoztatja ki egy ügy kapcsán egyik rádiónk hírmagyarázója. Vagyis: nem korszerűek többé, idejétmúltak? Az elavulni ugyanis ezt jelentené. A kommentátor nyilvávalóan bajba került egy (illetve két) ige magánhangzóival. A bűncselekmények ugyanis soha sem avulnak el. Legfeljebb elévülnek.

A színházaknak és a moziknak csak alig egyharmada akadálymentesített – hallom a rádióriportertől. Ez szabvány- (típus-)hiba. Kollégánkat az iskolában vagy a  szerkesztőségben arra tanították, hogy az el van utazva fülhasogató nyelvtani hiba. Attól retteg, hogy ha azt mondja, hogy nincs akadálymentesítve, akkor ezt a hibafajtát követi el. Pedig úgy kellene mondania.  Az egyik forma ugyanis egy állapotot fejez ki, a másik pedig egy folyamatban lévő cselekvést. Gondoljunk arra  – elnézést a drasztikus példáért, – hogy még senkinek sem mondták, hogy te leszart vagy! Azt bizony úgy mondják (helyesen!), hogy le vagy szarva!

Egyik rádiónk híradásában hangzott el, hogy Pakisztán x összegű hitelt kap az IMF-től, amelyet x év alatt kell visszatörlesztenie. De miért vissza? Az IMF talán odatörlesztett Pakisztánnak vagy akár egyszerűen törlesztett neki? Hát akkor? Helyesen: Pakisztán x év alatt törleszti, vagy fizeti vissza a hitelt.

Cím egy heti magazinunkban: „Tizennégyszer lőtte meg exbarátnőjét”. No comment.

„Gustav Klimtnek a 150. születésnapjára, 2012-re készül el a bécsi Klimt-villa felújítása” – közli egy hírügynökségi jelentés alapján egyik napilapunk.  A tudósításból az olvasó megtudhatja, hogy a felújítás terveit hétfőn mutatta be Christine Marek családügyi államtitkár, hogy az új tervek alapján a villa emlékhelynek és fogyatékkal élők napközi otthona együtteseként fog újjászületni, hogy olyan élményvilágot alakítanak ki, amely segít újra feleveníteni (apropós, miért újra? egyszer már felevenítették?)  a korszak életérzését.  Az írásból csak az nem derül ki, hogy ki volt Gustav Klimt. Valószínű persze, hogy a szerkesztőség munkatársai tudják (ámbár feltételezem, hogy ők sem valamennyien), de vajon az olvasóknak hány százaléka hallott róla? 10? 20?

Egyik napilapunk fényképén – a képaláírás szerint – a Castel Gondolfo-i pápai rezidenciára ellátogató Schmitt Pál köztársasági elnök kezet csókol XVI. Benedek pápának. Kezet azonban csak hölgyeknek (és nagy ritkán: politikusoknak) szokás csókolni. A pápának a gyűrűjét csókolják meg. Ezt tette a magyar államfő is.

Csaknem hatszáz új templomot építtetne Moszkvában a pravoszláv pátriárka – írja cikke alcímében egyik gazdasági hetilapunk. Valóban a pravoszláv? (Helyesen egyébként: ortodox). És én már azt hittem, hogy a baptista, vagy a buddhista, netán a velencei pátriárka.

Egyik napilapunk 28 soros hírügynökségi tudósításban számol be „az észak-oszétiai Vlagyikavkaz belvárosi piacának bejáratánál” elkövetett merényletről. Vajon az olvasók hány százaléka tudja, hogy Vlagykavkaz, illetve Észak-Oszétia Oroszországban található? Mert a cikkből ez hiányzik.

Egy másik napilapunk hétvégi program-mellékletében a Vakvarjú étterem páratlan vécétábla gyüjteményről közöl kétoldalas riportot. Csak a budapestieknek természetes, (ha ugyan…), hogy az étterem Budapesten található. Ezt  a – nyilván fővárosi – szerző elfelejtette feltüntetni. Neki ugyanis természetes. És másnak?

Újabb merényletet követtek el az orosz fennhatóságú Közép-Ázsiában – ismerteti a déli híradás elején a fő híreket egyik rádiónk műsorvezetője.  A merénylet színhelye az észak-kaukázusi Vlagyikavkaz, Észak-Oszétia fővárosa volt. Államjogilag az Észak-Kaukázus ugyanolyan régiója az Oroszországi Föderációnak, mint például Moszkva városa vagy Leningrád megye. Az Észak-Kaukázus egyébként nem Közép-Ázsiában, hanem Európában található.

Egy rádiónk riportere a déli híradásban pozitív példaként említi, hogy menyi kerékpárút épült a szomszédos Burgerlandban.  Amelynek – mint közismert, ugyebár – királya is van. A neve: Burger King.

„Mohamed népe Budapesten” – ez a címe egy kolumnás riportnak egyik napilapunkban. Az írásból azonban éppen Mohamed maradt ki.  „A három ismert hazai mozlim közösség – amelyek összesen kilenc imahelyen dicsőítik Allahot az ő prófétáját – olykor feszültségben él egymással” – írja a szerző.  Ez feketén-fehéren azt jelenti, hogy a három hazai mozlim közösség prófétája Allah. Mohamed, a tényleges próféta lemaradt, mint a borravaló.

A „Kelet Monte-Carlójának” nevezi egyik gazdasági hetilapunk az Adriai-tenger gyorsan kiépülő és mind inkább divatba jövó montenegrói tengerpartját. Lám, minden relatív. Mert szentigaz: a francia Riviérától Montenegro valóban keletre terül el, de azért még mindig a Földközi-tenger nyugati medencéjében található.

Egy történelmi magazinunk szerzője a magyar kulákok üldözését taglaló cikkében Joseph Goebbelsnek tulajdonítja azt a mondást, hogy„ Ki a zsidó, azt én mondom meg” (más fordításban: „…azt én döntöm el”).  Nos, Hitler propagandaminiszterének aztán végképp semmi köze ehhez a mondáshoz, amelyet valamivel több alappal, de ugyancsak nem egészen korrekt módon Hermann Göringnek szoktak tulajdonítani. Mert ő sem az *ősforrás”. Amikor a Gestapo besúgta neki, hogy Erhard Milch tábornok (később táborszernagy), a Luftwaffe egyik megteremtője zsidó származású, még ő is csak mást idézett (plagizált). A városi legendában kiirthatatlanul neki,  sőt, mint láthatjuk, Goebbelsnek is tulajdonított mondás (Wer Jude ist, bestimme ich) valódi „szülőatyja” Karl Lueger, aki a századforduló idején Bécs polgármestere volt. (Tőle származik az a később Hitler által gyakran idézett, mi több, néha kifejezetten neki tulajdonított „szellemesség” is, amellyel a magyar fővárost Judapestnek nevezte.)

Kétségtelenül nagy csetepaté volt 2006 őszén a Magyar Televízió előtt, de a rendőrség akkori tevékenységének értékeléséhez azért bizonyosan nincs szükség harcászati szakértőre.  A harcászat ugyanis – a Katonai Lexikon szerint – „a hadművészet elméletének és gyakorlatának alkotórésze”. Egyik napilapunk mégis egy állítólagos harcászati szakértőt kért fel a kérdés megvilágítására. Az illető vagy nem(csak) harcászati szakértő, vagy nem a saját szakterületébe kontárkodott bele.

„Thilo Sarrazin valóságos méhkasba nyúlt” – vélekedik egyik napilapunk publicistája. Nos, méhkasba nyúlni sem lehet nagy öröm, de a magyar kifejezés szerint – ha már… – akkor inkább darázsfészekbe szoktak nyúlni.

Sorozatlövő fegyvereket és gépkarabélyokat hagytak el a rendőrök a televízió ostromakor – hallom egyik közszolgálati televíziónk esti híradójának műsorvezetőjétől. Hát mi a csuda a gépkarabély, ha nem sorozatlövő fegyver?!

A George Washington repülőgép-hordozó látogatást tesz a Fülöp-szigeteken. Az atommeghajtású amerikai hadihajó fényképe alatt egyik napilapunk ezt jegyzi meg: „Akkora az ütőereje, mint az egész országé, ahová ellátogatott…” Nem becsüli túl egy kissé az újság a Fülöp-szigetek „ütőerejét”? A Washington fedélzetéről felszálló harci gépek ugyanis több száz atomfejjel ellátott levegő-föld rakétát is képesek szállítani, nem is szólva a közvetlenül a hajóról indítható, ugyancsak atomfejjel ellátható robotrepülőgépekről (úgynevezett cirkáló rakétákról). Ennyi atomtöltettel alighanem egész Európát le lehetne mosni a térképről!

Meghalt Talmácsi… – közli egyik közszolgálati televíziónk híradójának műsorvezetője (a nézőkben megáll az ütő), majd folytatja: …japán versenyzőtársa a z.-i motorversenyen bekövetkezett balesetben. A rádiós-televíziós hírszerkesztésnek vannak alapelvei. Ennek a híradónak a hírszerkesztője azonban úgylátszik még az alapelvek alapjait sem sajátította el. (A hírt valahogyan így kellett volna megfogalmazni: „Balesetet szenvedett és meghalt egy japán versenyző azon a z.-i motorversenyen, amelyen Talmácsi is részt vett és hetedik lett.”)

A kérdést egyik kereskedelmi televíziónk híradója azzal válaszolja meg, hogy azért, mert drágul a liszt, a villanyáram, továbbá a benzin. Az utóbbi azonban csak akkor lenne ludas az áremelkedésben, ha a kenyeret (lisztet) személygépkocsival szállítanák. A teherautók üzemanyaga azonban nem benzin, hanem gázolaj.

Egyik gazdasági hetilapunk szerzője említi a budapesti Ferencz József rakpartot. A cz-t azonban csak akkor kell (és szabad) meghagyni régies formájában, ha családi (vezeték- vagy nemesi elő-) névről névről van szó, például: Czuczor, Rákóczi, nagybaczoni. A rakpartnak nevet adó király családi neve viszont Habsburg, és mind a Ferenc, mind a József pedig a keresztneve volt. Valóban létezett ugyan egy olyan Ferencz József is, aki a Ferelnczet családi névként viselte, és ezért cz-vel kell írni, de az nem király volt, hanem unitárius püspök.

A cikkben egyébként, amely Kémeri Nagy Imréről, a szélsőjobboldali párbajhősről szól, úgy írják őt le, mint „a Bocskai-sapkájáról, vitézkötéses bekecséről, kajlabajuszáról, s leginkább elmaradhatatéan fokosáról elhíresült botrányhőst”. A cikket illusztráló fényképen azonban egy gondosan borotvált képű, kajlabajusztalan figura látható.

keresztneve volt. Igaz