Archive for augusztus 2010
2010. augusztus 16. hétfő, 10:57
Hangrobbanást emleget egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójának riportere, aki egy traktorhúzó versenyről számol be. A zaj a felvételen valóban kiadós, de nem robban. Hangrobbanásról akkor beszélünk, amikor valamely jármű (repülőgép, újabban már esetleg versenyautó is) vagy rakéta átlépi a hanghatárt, amely nagyjából 1200 km/óra. Tartok tőle, hogy a versenyen első helyre került traktor sebessége ettől legalább két nagyságrenddel elmaradt.
2010. augusztus 16. hétfő, 10:51
„Az amúgy száraz Pakisaztánban árvizek tombolnak” – újságolja egyik kereskedelmi televíziónk riportműsorának műsorvezetője. Amúgy talán igen. De emígy esetleg mégsem. A nyári esős évszakban a pusztító árvízek Pakisztánban visszatérő jelenségnek számítanak, ha nem is szednek mindig annyi áldozatot, mint az idén.
2010. augusztus 12. csütörtök, 14:33
Immár sokadjára ütötte meg a fülemet, amint egyik rádiónk riportere arról beszélt, hogy X-et számon kérik valami miatt. Az én nyelvérzékem ugyanis azt mondja, hogy valamely cselekedetét kérik számon X-en vagy X-től. Kissé bizonytalan vagyok benne, hogy valóban vétett-e a riporter a nyelvhelyesség ellen, avagy ez a vonzat immár elfogadhatónak tekinthető.
2010. augusztus 12. csütörtök, 10:11
Városállam – így aposztrofálja egyik hírügynökségünk a néhai Nyugat-Berlint. Ahhoz, hogy egy állam államnak számítson, minimum két dolog kell: 1. hogy maga magát annak tekintse, 2. hogy más államok is annak tekintsék. (Ilyen például a Vatikán vagy Szingapúr: mindkettő városállam.) Ám a Fal idején izolált Nyugat-Berlin, noha kétségtelenül sajátos, önálló entitás volt, nem felelt meg egyik kritériumnak sem.
2010. augusztus 12. csütörtök, 09:27
Egyik napilapunk tudósítója szerint a tűzvész sújtotta orosz vidékek sorában Putyin miniszterelnök Novgorod környékén is járt. Meglepő volna, ha így lenne, hiszen az ország észak-nyugati vidékén fekvő város környékén nem pusztított sem erdő- sem egyéb tűz. Amire a tudósító utal, az Nyizsnyij Novgorod (a volt Gorkij). Igaz, hogy mindkettő Novgorod, de összetévesztésük olyan, mintha valaki például Székesfehérvárt keverné össze Gyulafehérvárral.
Egy másik napilapunk hírügynökségi képaláírásában Orlov megye szerepel, mint tűzvész színhelye. Ilyen néven ismerhetünk egy arisztokrata családot, amely számos katonát, államférfit adott Oroszországnak, létezik Orlov ügetőló is, de Orlov megye nincs a térképen. Ott legfeljebb Orjol (korábbi átírásban Orel) megye található.
2010. augusztus 12. csütörtök, 09:16
„Sokallja az Európa Tanács a kisebbségi nyelvhasználatot Szlovákiában” – állítja egy tudósítás címében egyik kereskedelmi rádiónk honlapja. Jól is néznénk ki, ha igaz lenne! Hiszen a jelenleg hatályos törvény szerint a kisebbségi nyelvet szolgálatban, hivatalosan csak azokon a településeken lehet használni, ahol a kisebbség lélekszáma a teljes lakosság legalább 20 százalékát teszi ki. Erről a szabályozásról igazán nehéz elmondani, hogy különösebben kisebbségbarát lenne. Az Európa Tanács jelentése viszont éppenséggel az ellenkezőjét tartalmazza: rámutat, hogy a megkövetelt 20 százalékos arány túlságosan magas. Más szavakkal: az ET nem a kisebbségi nyelvhasználatot, hanem a kvóta mértékét ( magassságát) sokallja.
2010. augusztus 12. csütörtök, 09:05
Két hét kell az önkéntes újonc katonák bezupálásához – írja egy Washington környéki toborzóközpontról szóló riportjában egyik napilapunk tudósítója. A felszerelésükhöz kellhet annyi, de bezupálásra nincs módjuk. Így ugyanis azt nevezték, amikor a sorozott katona (tisztes, netán tiszthelyettes) továbbszolgálatra jelentkezett.
2010. augusztus 11. szerda, 09:12
Két meghökkentő állítással találkoztam egyik magazinunk nyitó publicisztikájában. Szerzője azt állítja, hogy „a Biblia tanulsága szerint, ha már két ember él a földön, akkor az egyik megöli a másikat”. Mindenekelőtt: ebben a jelentésében a „Föld” szót nagy kezdőbetűvel kell írni. Ami pedig a Bibliát illeti, ott csaknem a legelején szerepel két ember, bizonyos Ádám és Éva (hacsak nem valljuk azt, hogy az utóbbi nem ember, hanem asszonyi állat volt), akik nem ölték meg egymást. Ha erre vetemednek, nem született volna meg Káin és Ábel, akikre a cikk bizonyára utal. De lássuk tovább! Szerzőnk szerint „Darwin óta tudjuk, hogy az ember a majomtól származik”. Lehet, hogy ő így tudja, de a többség nem, tehát ne beszéljen többes szám első személyben! Darwin egyetlen pillanatig sem állította azt, amit a szerző neki tulajdonít. Ő arra a következtetésre jutott, hogy az ember és a majom közös őstől származik. A magazin cikkírója bizonyára nem járt hittanra, vagy ha igen, nagyon nem figyelt oda a hitoktatóra. Mint ahogyan a biológiaórákról is nyilván éppen lógott, amikor a tanár az ember származásáról beszélt. A cikk címe egyébként: „Valaki mondja meg!” Én megmondtam.
2010. augusztus 11. szerda, 08:57
„Optimista hangulatban vannak a magyarok” – ezzel a címmel közöl egy hírügynökségi jelentést egyik napilapunk. Ebből kiderül, hogy egy nemzetközi felmérés szerint hazánkban a lakosság 23 százaléka véli úgy, hogy Magyarország a következő tizenkét hónapban kikerül a gazdasági recesszióból. Ez ugyan magasabb arány, mint 47 más országban, és több, mint tavaly idehaza. Ennek ellenére, ha a a lakosságnak nem egészen egynegyede vélekedik csak optimistán, én nem merném állítani, hogy a magyarok optimisták.
2010. augusztus 9. hétfő, 19:10
Az oroszországi tűzvészekről szóló tudósításában egyik napilapunk munkatársa a Rendkívüli Ügyek Minisztériumát említi. Rendkívüli ügy lehetne szerintem például az, ha ufók szállnának le a moszkvai Vörös Téren, ha ellopnák a Kreml toronyóráját, vagy mondjuk, ha menedékjogot kérne Iránban az orosz külügyminiszter. Ám még ha előállnának is e rendkívüli ügyek, akkor sem a katasztrófavédelemnek fájna tőlük a feje. A katasztrófavédelemmel (tűzvész, árvíz, erőmű-katasztrófa, mentés földrengés esetén stb.) kapcsolatos feladatok megoldása ugyanis a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának vállán nyugszik.
2010. augusztus 9. hétfő, 18:25
A rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást az alsóörsi gyilkosságok ügyében, de egyik napilapunk online kiadása máris olyan értelmű véleményt közölt, hogy kár a benzinért, a nyomozás hiábavaló, nem hoz ereményt. Egész pontosan ez olvasható a cikkben: „Forrásaink szerint hosszú, sziszifuszi munkát igényló nyomozás várható.” Aki ismeri a görög mitológiát (nem a cikk szerzőjére gondolok), azok tudják: Sziszüphoszt (Sziszifuszt) Zeusz azzal büntette, hogy egy súlyos követ kellett egy hegyre felfelé görgetnia, ám mielőtt a csúcsra ért volna, a kő mindig visszagurult. Vagyis: a sziszifuszi munka nem aprólékos, fáradságos, kemény munkát jelent (amely értelemben az utóbbi időben mind gyakrabban használják e jelzőt) hanem hiábavaló, eredménytelen erőfeszítésket.
2010. augusztus 9. hétfő, 15:15
Az évtize bakija. „A muzeológusok szerint leghamarabb kedden enyhülhet a füstköd” – olvassa a bemondó a moszkvai hírt egyik rádiónk híradásában.Nagyszerű! A meteorológusok meg tárlatot vezetnek a Tretyjakov Képtárban, igaz?
2010. augusztus 9. hétfő, 15:10
Togliattiról egyszer már szó esett egy blogomban. Akkor azt tettem szóvá, hogy egy kollégánk minden bizonnyal orosznak vélte Togliattit, akinek ezért oroszosan írta le a nevét. Most viszont arról regélt egyik kereskedelmi televíziónk riportere, hogy a Zsigulik (Ladák) szülőhelye Togliatti, „az olasz konstruktőrről elnevezett orosz város”. Nos, a Volga menti város névadója, Palmiro Togliatti nagy formátumú olasz politikus volt, a második világháború után rövid ideig miniszterelnök-helyettes, haláláig az Olasz Kommunista Párt főtitkára, de politikai tanulmányokon, cikkeken kívül egyebet biztosan nem konstruált.
2010. augusztus 9. hétfő, 10:41
„Rendkívüli kiálltás megnyitására készülnek a Vatikáni Múzeumban: XX. századi, ráadásul laikus művész, Henri Matisse alkotásait mutatják be a pápai termekben” – jelenti egyik hírügynökségünk. A „laikus” szónak két jelentése van: 1. „hozzá nem értő” (amatőr, de még inkább dilettáns); 2. nem papi személy. Felteszem, Matisse-t valószínűleg senki sem tartja dilettánsnak. Pap, szerzetes ugyan valóban nem volt, de mi ebben a rendkívüli? A Vatikáni Múzeumban talán kizárólag lelkészek, szerzetesek alkotásai láthatók? És végül: vajon a pápai államban minden terem pápai?
2010. augusztus 9. hétfő, 10:31
Egyik napilapunkban olvasom, hogy „a bevásárlóközpontok látogatóit két nagy csoportra lehet osztani: vannak, akik ha tehetik, a plázában lógnak anélkül, hogy költenének, és vannak, akik célirányosan vásárolnak, de közben beülnek egy kávéra vagy a moziba”. Nekem úgy dereng, hogy létezik egy harmadik, nem kisebb csoport is. Azok alkotják, akik a plázában „célirányosan vásárolnak”, de közben nem ülnek be egy kávéra vagy a moziba.
2010. augusztus 6. péntek, 18:06
Bedő István kollégám hívta fel a figyelmemet egyik napilapunk publicistájának vaskos – mondjuk így – bakijára. Azt írja (mármint a publicista), hogy a Belügyminisztériumban „két napig lamentáltak azon, hogy a halott rendőr fenyképét a sajtó rendelkezésére bocsáthatják-e”. Emiatt azonban csak mi lamentálhatunk (panaszkodhatunk), a hivatalban – alighanem erre gondolt a szerző – hezitáltak. Az is idegen szó. De mást jelent.
2010. augusztus 6. péntek, 08:43
Két guyanai férfit terrorakció előkészületével vádolnak New Yorkban. Egyik napilapunk washingtoni tudósítója latin-amerikaianak nevezi országukat. Guyana azonban, bár Dél-Amerikában található, mégsem latin-amerikai ország. Lakói nem spanyolul, portugálul vagy franciául, hanem angolul beszélnek. Latinból (vagy földrajzból?) szekunda!
2010. augusztus 6. péntek, 08:36
A férfi géppuskával lőtt áldozatára – adja elő egyik televíziónk reggeli műsorának műsorvezetője, majd ebből az alkalomból a fegyverszakértő bemutat egy gépkarabélyt. Valójában két különböző felépítésű és rendeltetésű sorozatlövő fegyverről van szó. A géppuska – csekély túlzással – úgy viszonyul a gépkarabélyhoz, mint a Bentley a Trabanthoz.
2010. augusztus 5. csütörtök, 16:24
Egyik hírportálunk tudósításából: a Skoda Octavia mellett talált férfi „közelről főbe lőtte magát”. Messziről bajos lett volna.
2010. augusztus 5. csütörtök, 14:45
Miután a tűzvész az illetékesek gondatlansága miatt elérte az orosz haditengerészet Moszkva megyei bázisát, „az államfő megrovásban részesítette Vlagyimir Viszockij haditengerészeti főparancsnokot, és leváltotta egyik beosztottját” – jelenti az orosz fővárosból egyik napilapunk tudósítója. Majdnem. A főparancsnokon kívül ugyanolyan megrovásban részesült a flotta vezérkari főnöke is. Ami a továbbiakat illeti: nem egy, hanem négy magas rangú beosztottján csattant még az ostor, de nem leváltották, hanem elbocsátották (leszerelték) őket. Nem mindegy. Főként nekik nem.
2010. augusztus 4. szerda, 14:11
„Oroszország nem válogat. Azeri és ukrán segítséget is elfogad” a tűzvészek oltásához – ezt közli a nézőkkel egyik közszolgálati televíziónk híradójának a műsorvezetője. Hár már miért ne fogadna el segítséget a Független Államok Közösségének két tagjától, akik közül az elsővel jó, a másodikkal baráti kapcsolatokat ápol?!
2010. augusztus 4. szerda, 14:06
Egyik hírügynökségünk jelentése nyomán egyik napilapunk online kiadása arról tudósít, hogy Szocopol bulgáriai fürdőhelyen bezárták a strandot a magas radioaktív sugárzás miatt. Hogy mi sugárzik Szozopol környékén, azt nehéz lenne Budapestről kimutatni. De találgatni azért lehet: bizonyára a szocpol, vagyis a szociálpolitika.
2010. augusztus 2. hétfő, 08:12
Nagy kihívás egy kelet-magyarországi beruházáshoz szakképzett munkatársakat találni – nyilatkozza egyik napilapunknak egy német gyárigazgató. Nem lehet vele nem egyetérteni. Csakhogy az interjúalany a Kecskeméten épülő Mercedes gyárigazgatója, Kecskemét pedig éppenséggel Közép-Magyarországon található. Kevéssé hiszem, hogy az igazgató ne volna ezzel tisztában. Ezért feltételezem, hogy ő kelet-európait mondott. Ám amire megjelent, kelet-magyarországi lett.
2010. augusztus 1. vasárnap, 18:53
Egy vitatható gazdájú, kihúzött ötös lottószelvény hosszú évek óta borzolja P. község életét – közli a nézőkkel egyik kereskedelmi televíziónk riportere. Nem inkább a falu lakosainak idegeit, netán kedélyét?
2010. augusztus 1. vasárnap, 14:40
Cikk egyik napilapunk hétvégi mellékletében az 1944. évi varsói felkelésről. „A felkelők abban reménykedtek, – vélekedik a szerző – hogy még Jalta előtt sikerül fordítani Lengyelország státuszán…” A cikk írója tehát nem kevesebbet állít, mint hogy a felkelők már 1944 nyarán tudták, hogy 1945 februárjában találkozni fognak a szövetségesek vezetői, mégpedig Jaltában, és ott döntenek Lengyelország háború utáni státusáról. Milyen kár, hogy Roosevelt, Churchill és Sztálin akkor még mit sem tudott erről!