Kulcsár István blogja

„Putyin azt mondta: nem tudta, hogy az ellenzék rendszeresen tüntet a Puskin téren, s hogy a teret átépítés miatt lezárták” – idézi az orosz elnök állítólagos szavait egyik hírügynökségünk. Nos, Putyin valóban nem tudhatta, hogy átépítés miatt lezárták a Puskin teret. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy azt nem zárták le. Ahol a tüntetések zajlottak, s amit lezártak, az a moszkvai Triumfalnaja tér.

„Volt tábornok” – így említi egyik napilapunk Moammer el-Kadhafit. Minden rendelkezésre álló forrás szerint a líbiai vezető ezredesi rangban volt, amikor a vezetése alatt álló tiszti csoport megdöntötte a király uralmát. Azóta senki sem léptette elő tábornokká, de senki sem helyezte nyugállományba. Csak a tudósítás szerzője.

„Égett a Margit híd pillére” – olvasható egyik napilapunk hírének címében. Vagyis égett a kő. A magyarázat egyszerű. Mint magában a hírben is olvasható: nem a pillér égett, hanem az állványzat. Amelyet fából ácsolnak.

A hazai etnobizniszről szóló cikkében egyik napilapunk „anyaország nélkülieknek” nevezi a ruszinokat.  Mégis úgy dereng, hogy a ruszinok (ruténok) eredeti hazája (anyaországa) a ma Ukrajnához tartozó Kárpátalja (Ruténföld, Ruszinszko), ahonnan elszármaztak a Kárpátmedence különböző vidékeire: a mai Magyarországra, Szlovákiába, Vajdaságba. Ez akkor is tény, ha a hivatalos ukrán álláspont szerint a ruszinok nem alkotnak önálló nemzet(iség)et, hanem csupán egy etnikai csoport,  s nyelvük is csak az irodalmi ukrán nyelv tájnyelve. Ám ha a hivatalos Kijev nem is  ismeri el őketruszin nemzetiségűeknek  (aminek következményeként – kevesen tudják! – Ukrajnában ma kevesebben vallják magukat ruszinnak, mint Magyarországon), megkockáztatnám: mégiscsak van anyaországuk: Ukrajna. A legrosszabb esetben is a mostohaanyaországuk.

Az ellenséget megtévesztő, a tűzerőt  a tényleges fegyverekről elvonó, felfújható „rakétarendszereket” rendszeresít az orosz hadsereg – írja egyik gazdasági hetilapunk, és hozzáfűzi: „Arról, hogy milyen támadástól tartanak a moszkvai hadvezetők, egyetlen közlemény sem szól.” Valóban nem. De vajon milyen ellenséges támadástól tart mondjuk Dánia, Spanyolország, Panama vagy éppen Magyarország, amikor szintén fejleszti haderejét? A világ minden országa fejleszti haderejét! (Na jó, mondjuk, hogy Izland kivételével, mert annak egyáltalán nincs hadereje.)

Egy lengyel férfit látunk egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójában. A pasast öt évvel ezelőtt egy utcai bulin, ahol tökrészeg volt, fejbe lőtték. Ezt azonban maga is csak most tudta meg, amikor súlyos fejfájással orvoshoz fordult, és a röntgen kimutatta fejbőre alatt a kiskaliberű pisztolylövedéket. „A feledékeny férfi…” – meséli tovább a bemondó. Eszerint annyira feledékeny volt, hogy még azt is elfelejtette, amit nem tudott.

A chilei bánya mélyén rekedt bányászoknak élelmet,vizet, aszpirint és gyógyszereket juttattak le a mélybe – adja elő egyik  televíziónk híradójának műsorvezetője. Aszpirint és gyógyszereket? Eszerint lehetséges, hogy az aszpirin egy cukrászsütemény neve?

Egy K. Ibolya nevű körözött nő (családi nevének – mint hasonló esetben korábban is annyiszor– csak a kezdőbetűjét adja meg a rendőrségi magazin; értelemszerűen azért, hogy nehezebb legyen kézre keríteni) az önkormányzat alkalmazottjának adva ki magát, hamis ügykezelői és egyéb díjakat követelt „ügyfeleitől”. Ezt magyarul szélhámosnak nevezik. A csalásairól szóló cikk címe: Mata Hari az átjáróházban. A magazin adós maradt annak közlésével, hogy napjaink óbudai Mata Harija az amerikai CIA-nak avagy az orosz SZVR-nek dolgozott.

A magazin szerint az áldozat lányát Anna Hubaneknek hívják. Sohasem találkoztam a hölggyel, nem olvastam, nem hallottam róla, mégis teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nem így hivják. Szlovák nemzetiségű, továbbá szlovák állampolgár, valamint valakinek a lánya lévén, a hölgy neve minden bizonnyal Hubankova.

A közel-keleti országban legutóbb 2009 májusában ért támadás magyar fegyverest – olvasható egyik hetilapunk képaláírásában az afganisztáni magyar kontingens elleni támadás kapcsán. Afganisztán azonban nem a Közel-Keleten, hanem Közép-Ázsiában terül el.

Kritika egyik magazinunkban A tetovált lány című filmről. „Nem a csattanó utáni vágyakozás, és nem a történet az, ami a képernyő elé szegezi a nézőt…” – írja a szerző. Nem tudok róla, hogy már DVD-n is kapható lenne ez a film. A moziban viszont legfeljebb a vetítővászon elé szegezhetik a nézőt.

A címben olvasható megállapítás egyik magazinunkban olvasható: „Két kecskeméti betörő műfajt akart váltani. A nehéz fizikai munkát igénylő lopás helyett a még könnyebben szerzett pénzre fájt a foguk.” Mivel a műfaj szó irodalmi-művészeti fogalom (lírai költemény, táblakép stb.), ebben az esetben, ahol bűnözési „műfajról” van szó, én inkább idézőjelbe tettem volna. Ennek szükségességéről azonban lehet vitatkozni. Arról azonban, hogy a tolvajlás nem nehéz fizikai munka (egyáltalán: munka a tolvajlás?) – elég nehéz. Ha a tolvaj nehéz fizikai munkás, akkor mit mondhatunk az olvasztárról, vagy (ahol még van) a vájárról?

„Nincs az országnak háza” – jegyezte meg keserűen Vörösmarty Mihály” – olvasható egyik magazinunk  A Nemzet Háza című cikkében. Hogy mit jegyzett meg Vörösmarty, netán  a kávéházban, vagy barátainak egy pohár ital mellett, azt persze nem tudom. Lehetséges viszont, hogy a cikk szerzője  tudja, és a költőnek ezt az eddig még nem publikált megjegyzését idézi.  Ha azonban Vörösmarty 1846-ben írt költeményét véli idézni, az úgy szól, hogy „A Hazának nincsen háza”.

Jack Johnsont, a 20. század elején élt nehézsúlyú öklözőt még Karinthy Ferenc is megörökítette egyik tárcájában – írja egyik magazinunk. Fölösleges ismétlés lett volna, ha megteszi. Az amerikai bokszolót ugyanis atyja, Karinthy Frigyes már megörökítette egyik tárcájában.

Egyik magazinunk azt állítja, hogy „a környéket jól ismerő helybeliek kalauzolásával itt is (az osztrák-magyar határ térségéről van szó, K. I. ) történnek határsértések”.  Csakhogy aki egyszer, mondjuk, Le Havre-nál vagy Nagylaknál átlépte a schengeni zóna határát, az bármikor, bárhol átlépheti az osztrák-magyar határt. Ehhez nem kell kalauz, és ez nem is lehet határsértés.

380 000 tojást hívtak vissza az Egyesült Államokban – hallom egyik televíziónkban. A tojásgyárosok nyilván már az expedixálás után rájöttek, hogy a 380 000 tojás meg volt zápulva, ezért  most visszahívták, hogy a helyi baromfi-szervizekben kijavítsák őket.

Úti tanácsokat ad az Albániába készülőknak egyik napilapunk Utazás c. melléklete. Itt szerepel – kétszer is – a keresztény és az ortodox kisebbség. Nem tudom, hogy a szerző ortodox zsidókra gondolt-e (Albániában egy szál sem akad), vagy azt hiszi, hogy a keresztény az kizárólag katolikust jelent? Hogy teljesen világos legyen: Albániában a lakosság többsége muzulmán, ezen kívül élnek ott ortodox keresztények (görögkeletiek – ha így jobban tetszik) és – még kisebb számban – katolikusok.

Milliós nagyvárosok sorában említi egyik gazdasági hetilapunk New York és Seattle mellett Ontariót is. Hm. A földrajzkönyvek kanadai tartományként említik, amelyben olyan nagyvárosok találhatók, mint például Toronto és Ottawa.

Újrakeresztelik a 172 tonna súlyú Lajta hadihajót – olvasható egyik napilapunkban. A Lajtát azonban nem tették mérlegre, senki sem tudja, hogy mennyit nyomna, ennek nincs is jelentősége. A 172 tonna nem a hajó súlya, hanem vízkiszorítása. Óriási különbség!

Elejétől végéig idézem az  egyhasábos hírt: „Nem kíván új helyszínt választani a Ground Zerótól kétutcányira felépítendő mecset számára a projektet irányító ingatlanfejlesztési vállalkozó – adta hírül az NBC televízió. Az ABC csatorna szerint a 10 millió dolláros mecsetprojekt vezetői nem zárják ki, hogy az építkezéshez szaúdi vagy iráni pénzeket is felhasználtak.” A hír – egyik hírügynökségünk szignójával – egyik napilapunkban jelent meg. Feltételezem, hogy az eredeti, némi részleteket is eláruló hírügynökségi  anyagot a napilap szerkesztőségében meghúzta a külpolitikai szerkesztő, aki számára nyilvánvaló (naná, ez a szakmája!), hogy New Yorkról van szó, és hogy a Ground Zero a lerombolt Kereskedelmi Világközpont helyén tátongó puszta hely neve. De vajon a napilap olvasóinak hány százaléka van ezzel tisztában? 30? 50?

Az előző lakó barátja betörte az ajtót, amely „nem lett még megcsinálva¨ – magyarázza el a helyzetet a riporter egyik országos napilapunkban. Kérdésem: és a napilap szerkesztve lett?

Ma, 23-án egyik napilapunk hasábjain az ismert Koreaszakértő egy dél-koreai hírügynökségi jelentést ismertetve és kiegészítve háromhasábos írásban számol be arról, hogy Kínában lezuhant egy észak-koreai vadászgép, amelynek pilótája feltehetően Oroszországba akart menekülni. Öt nappal ezelőtt, 18-án ennek a szerzőnek ugyanez az írása alig bővebb formában (azóta meghúzták?) már megjelent egyszer ugyanebben a napilapban. Mondhatja persze erre valaki, hogy az  ismétlés a tudás anyja, de én azt hiszem: itt inkább a nemtudás anyját kellene megidéznünk.

„Francia tettestársaikhoz képest nyugodtabb lett a finn internetkalózok élete” – írja egyik gazdasági hetilapunk. A finn kalózoknak azonban az égvilágon semmiféle kapcsolatuk sincs a francia kalózokkal. Ergo: nem lehetnek tettestársak. Így azokat nevezzük, akik egy bűntett vagy -sorozat elkövetésében működnek együtt, társak. A cikkben említett francia és finn internetkalózok azonban nem tettes-, hanem, hogy úgy mondjam, csak szaktársak.

Moszkvában  megbukott a román nagykövetség egyik diplomatája: kémtevékenységen érték. Az illetőről egyik napilapunk azt állítja, hogy „a nagykövetségen első titkári beosztásban” dolgozott. Ilyen beosztás azonban nem létezik.  A diplomáciai szolgálatban az első titkár – rang. Az ilyen rangú diplomata beosztása pedig lehet például kulturális vagy sajtóattasé. Még kevésbé sem stimmel a lapnak az az állítása, hogy a szóban forgó diplomatát az orosz hatóságok letartóztatták. Ha csak őrizetbe vesznek egy külföldi diplomatát (bár hirtelenében még ilyen esetre sem emlékszem a nemzetközi gyakorlatban), már az is a diplomáciai jog egészen durva megsértése. Az pedig, hogy letartóztassák – egyszerűen példátlan volna. A gyakorlat az (és az adott esetben is ezt történt), hogy ha egy ország hatóságai valamilyen okból publikus botránnyal akarnak kiutasítani egy diplomáciai fedéssel tevékenykedő külföldi hírszerzőt, a tettenéréskor (t. i. például amikor átveszi az ügynöktől a kémanyagot), feltartóztatják, igazoltatják, majd amikor az diplomata útlevelével igazolja magát, elengedik, aztán  kiutasítják. De még akkor is csak kiutasítják, és nem kitoloncolják – mint a napilap állítja.

Film készül az ÁVH-ról, amelyben minden pontos és korhű lesz – írja egyik napilapunk. „Egyebek mellett a szervezet által használt, harmincas évekbeli Packard, a Molotov tehergépjárnű köszön majd vissza a moziban.” Ha jól tudom, a Packard nem teherjárműveket, hanem személygépkocsikat gyártott. Ami pedig Molotovot illeti, róla neveztek el várost, gyárakat, egy Ribbentroppal közösen aláírt szégyenteljes paktumot, sőt, még egy meglehetősen sajátságos koktélt is, de gépkocsit speciel nem.

Az új orosz űrtervekről közöl cikket egyik napilapunk. A leadben ez olvasható: „Ha az űreszköz megépül, akár egyemberes holdprogramban is felhasználható lesz.” Magában a szövegben,  három bekezdéssel később: „Az űrhajónak a Föld körüli pályára hat, a Holdhoz pedig négy űrhajóst kell tudnia eljuttatnia.” No comment.

Az egész ország területére (vagy: az Alföldre, a Dunántúlra stb.) narancsriasztást rendeltek el – hallani nap nap után a televíziókban, igaz, nem a meteorológusok szájából. Az utóbbiak ugyanis tudják, hogy az időjárási riasztási fokozatokat színekkel és nem gyümölcsökkel jelzik: a legmagasabb szint a piros, az utána következő a narancs színű (másképpen: a narancssárga). Az, hogy narancsriasztás, józan ésszel és magyarul azt jelenti, hogy a narancsokat riasztják.

Egy oroszországi ünnepség fényét emelte, hogy azon jelen volt az Állami Duma felsőházának elnöke – számol be a jeles eseményről egyik hetilapunk cikkírója. Csakhogy ilyen tisztség nincs, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az említett testület sem létezik. Az orosz parlament, a Szövetségi Gyűlés  két házból (kamarából) áll: az Állami Dumából (alsóház) és a Szövetségi Tanácsból (felsőház). A Duma felsőháza tehát ugyanolyan képtelenség, mint mondjuk a Lordok Házának alsóháza.

Egy címzetes egyetemi tanár cikkét közli egyik napilapunk. Remélhetőleg nem a Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora az illető. Azt fejtegeti ugyanis, hogy „az idősebbeknek emlékezniük kell egy régi filmdalra”, amelyet A tökéletes család című, 1942-ben készült filmben énekelt Fekeki Kamill. („Ember lesz az én  kis unokám”.) Annyira azért nem kell hozzá idősnek lenni. A film ugyanis éppen tíz évvel később, 1952-ben készült, és Állami Áruház volt a címe.

Nem szeretném elcsépelni azt a kifejezést, hogy „itt álmok válnak valóra” – óvatoskodik egyik kereskedelmi televíziónk riportere. Azt hiszem, ha szeretné, ő akkor sem tudná elcsépelni. Ezt a kifejezést ugyanis már régen elcsépelték. Mások.