Kulcsár István blogja

Egy személyt – mint az egyik gazdasági>hetilapunkban olvasható – a Központi Nyomozó Főügyészség egy „demonstráción való részvétel miatt hivatalos személy elleni erőszakkal vádol”. Nem tartom az ügyészséget csalhatatlannak; előfordulhat, hogy vádat emel valaki ellen, akit azután a bíróság felment. De hogy mással vádoljon meg valakit (hivatalos személy elleni erőszak), mint amit ténylegesen elkövetett (részt vett egy demonstráción) – nos, ekkora jogi analfabétizmust nem tudok az ügyészségről elképzelni.

A brit trón örökösének nevezi Harry herceget egyik pletykamagazinunk. Ha azonban azt akarja, hogy ez valóra váljon, előbb el kell tennie az útból (láb alól?) a valódi trónörököst, Károly walesi herceget, továbbá bátjyát, Vilmos herceget. Harry ugyanis nem trónörökös, csak a trónörökös örökösének az öccse. A jelek szerint s szerző (és a szerkesztő) abban a tévhitben él, hogy aki elvben, potenciálisan szóba jöhet a trón örököseként (és ilyen személy akad vagy két tucat), az mind trónörökös.

Egy ténylegesen előléptetett, valóban magasabb pozícióba került hivatalnokról írja egyik napilapunk publicistája, hogy felfelé buktatták. Holott a némileg cinikus, minedenképpen gúnyos kifejezés éppenséggel olyan esetet takar, amikor valakit formailag magasabb tisztségbe helyeznek ugyan, érdemben azonban kisebb, esetleg csak formai hatáskörrel.

Olyan ritkaságokat – köztük El Greco és Munkácsy alkotásait – követelnek vissza az Amerikában élő Herzog család leszármazottai a magyar államtól, amelyekre a Louvre vagy a Prado is büszke lenne – hallhattuk egyik közszolgálati televíziónk esti híradójában. Ritkaságokról azonban az adott esetben aligha beszélhetünk. Ritkaságnak minősíthetők például a nevezetes Mauritius (kék és piros) bélyegek, amelyekből mára alig néhány darab maradt fenn. Tehát ritkák. El Greco vagy Munkácsy azonban eleve szigorúan csak egy-egy példányban festette meg szóban forgó remekműveit. Azok nem ritkák, hanem egyedi darabok.

Bory Jenő hajdani székesfehérvári szobrász- és építőművésznek van egy kedves szobra: kisfiú lovagol egy gólya hátán. Az alkotás A huszár születése címet viseli. Egyik napilapunk most megfordította ezt, és a gólyák születéséről ír egy hírügynökségi jelentés címében: „Kevesebb gólya születik”. Ami persze egyrészt nagyon szomorú, hiszen fogy a gólyaállomány,  másrészt viszont örvendetes, mert az következik belőle, hogy a magyar gólya nem a tojásból bújik elő, hanem születik. És aztán az anyagólya bizonyára szoptatja is.

Egy, a párizsi Pompadour-központban bemutatott filmről mesél egyik napilapunk cikkírója. Persze! És Monsieur Pompidou volt XV. Lajos szeretője.

„Miniszterelnök-jelöltként levágatta körszakállát…” – kezdi kérdését egyik napilapunk munkatársa a Mesterházy Attilával készített interjúban. Szereti vagy nem szereti, de a televízióban éveken át mindenki láthatta Mesterházyt, ezért tanúsíthatja: valami kis szőrt valóban hordott az állán meg az ajka alatt, de körszakálla sohasem volt.

Egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójában felvételről meghallgathattuk azokat a rádióüzeneteket, amelyeket a Delaware folyón bekövetkezett uszály-vízibusz összeütközéskor a parti őrség rögzített. Ennek során szólította meg valaki – a magyar fordítás szerint – Roger kapitányt is. Ritka szép félreértés! A roger ugyanis ebben az összefüggésben nem a kapitány neve volt, hanem a rádióforgalmazás során szokásos vétel-t jelenti angolul.

Az orvostanhallgatók csak az utolsó napokban jelentkeznek szakorvosi képzésre – panaszkodik egyik kereskedelmi televíziónk riportere. Én eddig úgy tudtam, hogy szakorvosi képzésre egyetemisták értelemszerűen nem jelentkezhetnek, csak diplomás orvosok. Kollégánk nyilván a rezidenst téveszti össze az orvostanhallgatóval.

Az állami Alkotmányvédelmi Hivatalt említi egyik napilapunk. Nyilván megkülönböztetésül a  maszek alkotmányvédelmi hivataloktól. Ha így folytatjuk, lesz állami miniszterelnökség és lesznek állami minisztériumok is.

Egy politikust faggat egyik televíziónk reggeli műsorában a riporter a Budapest Airport államosítása körüli problémákról. A képernyőre beúszik a felirat: „Nagyító alatt a British Airport”. Lásd mint fent: nem tudja az egyik bal kéz, hogy mit csinál a másik.

„Új negyed New Yorkban: a divatszakma a túlélésért küzd a Nagy Almában. 8. oldal” – olvasható egyik napilapunk címoldalán, a fejléc fölött. A 8. oldalon aztán valóban olvasható a lap „kiküldött tudósítójának” riportja a New York-i Garment Districtről. Amely – mint a képaláírásból kiderül – „a múlt patináját őrzi”, és amelyben – mint ugyancsak a riportban olvasható – százéves műhelyek vannak. Hát ez tényleg új! Avagy: nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a másik bal kéz.

1981-ben I. S. megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend arany fokozatát – állítja egy ingyenes hetilapunk. Aligha. Ezt a kitütetést ugyanis 1991-en alapították. Arról nem szólva, hogy 1981-ben még a Magyar Népköztársaság kitüntetéseit osztogatta az Elnöki Tanács.

Nagy betűs alcím egyik napilapunk 4. oldalán: „Gyengült a forint”. Ugyannak a lapszámnak a 6. oldalán viszont még nagyobb betűből szedve ez a cím olvasható: „Erősödött a forint”. Vajon mi történhetett a két oldal elkészítése közben?

Kit lehet magyar-amerikai származásúnak nevezni? Szerintem azt, akinek például az apja magyar, az anyja amerikai. Vagy azt az Amerikában magyar szülőktől született embert, aki mondjuk holland állampolgár. Ezzel szemben egyik hírügynökségünk Soros Györgyöt nevezi „magyar-amerikai származásúnak”. Ami nyilvánvalóan nem igaz. Soros magyar származású (ha úgy tetszik: születésű) amerikai.

35 éve kapcsolódott össze egy Apollo és egy Szojuz űrhajó. Ez jelentős áttörés volt a szovjet-amerikai viszonyban – hallom egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójában. Ha egyszer áttörés volt, akkor magától értetődően jelentős. Az az esemény ugyanis, amely jelentéktelen, az nem áttörés.

Egyik napilapunk publicistája arról elmélkedik: kell-e, érdemes-e Záhonytól a Dunáig kiépíteni egy orosz nyomtávú vasútvonalat. Emlékeztet rá, hogy a posztszovjet térségben „85 centiméterrel szélesebb a sínek nyomtáva”. Gyakorta használják nálunk helytelen értelemben a  nagyságrend szót. Én viszont hadd tegyem most ezt helyesen. A szerző egy nagyságrenddel téved. Az európai vasúti nyomtáv ugyanis 1435 milliméter, a posztszovjet államokban pedig (sőt, már a forradalom előtti Oroszországban is) 1520 milliméter. Vagyis a különbség valóban 85, csak éppen nem centi-, hanem milliméter.

Egyik napilapunk tudósítója a The Daily Telegraphot idézi, miszerint az IMF és az Európai Unió nem nyújt cukrosbácsiként automatikus segítséget a botladozó gazdaságoknak. Félő, hogy a magyar lap nem ismeri a cukrosbácsi szó jelentését. Az eredeti angol cikkben ugyanis sugar daddy szerepel, ami fiatal nőt kitartó idős férfit jelent. A cukrosbácsi viszont cukorral csalogatja a kisgyerekeket, hogy megrontsa őket. Más szóval: pedofil. Hogy az IMF és az EU meg akarja-e rontani Magyarországot, annak eldöntését a magyar újságra bízom. A Daily Telegraph azonban minden bizonnyal nem erre gondolt.

„Az angliai Farborough fölötti légishow egyik vendége volt a Boeing 787 Dreamlinere. A francia cég bejelentette, hogy csak a jövő hét elején tudják szállítani az első megrendeléseket az eddigieknél könnyebb és környezetbarát repülőből.”  Mindez egyik napilapunk képaláírásában olvasható.  Eszerint nem a repülőgépeket, hanem a megrendeléseket szállítják. És vajon ki teszi ezt? A francia cég. Érdekes. Úgy látszik, a hétvégi szünetet kihasználva orvul eladták a Boeingot. Az ugyanis pénteken, a munkanap végén még amerikai volt.

Háborús élményekről mesél egy zenész egyik napilapunk rádió-tv mellékletében. „Kozák lovasok ugrattak át a kerítésünkön, davaj, davaj, kiabálták az egyik, lost, lost, üvöltötték a másik oldalról, attól függően, hogy kinek a kezében volt a falunk.” Vajon  kik lehettek a másik oldalon: amerikaiak, angolok, netán ausztrálok? Merthogy a lost angolul van. A németek legfeljebb azt kiabálhatták, hogy los, los.

A kutyás rendőrségi egységet Amerikában K-9-nek hívják. Az erről beszámoló magazin azt is elárulja olvasóinak, hogy „a K-9 szókép kutyával való párosítását valószínűleg az angolul kiejtett K9 (kéj-nájn) és a latin canin szó hasonlóága magyarázza”. Ez talán valami új biológiai kísérlet. Mert az, mondjuk, természetes, hogy a lovat párosítják a szamárral. Annak eredmélnye az öszvér. De a kutyát egy szóképpel párosítani – ez még Micsurinnak sem jutott volna eszébe.

„Hat láb magas rubinvörös papoucsot lepleztek le a napokban a New York-i 42. utcánál, hogy ezzel ünnepeljék Az Óz, a csodák csodája című film négydimenziós bemutatóját” – olvasható egyik napilapunkban, egy képaláírásban. Tekintettel arra, hogy a magyar olvasók jelentős része nem tudja, mennyi hat láb, én inkább azt írtam volna, hogy „csaknem két méter”. Ez azonban még elcsúszik. Az Oz a csodák csodáját azonban csak az látja nem három- (3D), hanem négydimenziós változatban, aki nemcsak a térhatást keltő szemüveget veszi fel,  hanem kellő mennyiségű drogot is elfogyaszt, magyarán szólva, aki alaposan be van nyomva.

Szó szerint ezzel lepte meg nézőit egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója: „Egy orvos szerint a nagy hőségben több folyadékot kell fogyasztani”. Nagát! Tényleg egy orvos szerint? Egy földrajztudós szerint pedig a Duna a Fekete-tengerbe folyik.

A Philadelphiában szerencsétlenül járt magyar diákokról nyilatkozott egyik kereskedelmi televíziónk esti híradójának egy amerikai úr, akit a tévé háromszor is a parti őrség századosának nevezett. A százados azonban a szárazföldi hadseregben elfogadott rendfokozat. A tengerészetben kapitányok vannak. Igaz, hogy angolul mindkettő captain, de ez magyar televízió. Ha követnénk a televízió félrefordítását, Kidd századosról, Cook századosról, Némó századosról beszélnénk, a Jules Verne-regény címe pedig ez lenne: Grant százados gyermekei.

„A Kínai Népköztársaság csak a buddhizmust, a taoizmust, az iszlámot, a katolikus és a protestáns vallást ismeri el hivatalosan” – olvasható egyik gazdasági hetilapunkban. Tiltakozom. Én ugyanis nem merném ezt ilyen határozottan állítani. Mert bár a hivatalos Kína egyházpolitikáját nem ismerem, azt a tényt viszont, hogy protestáns vallás, mint ilyen, nem létezik, azt igen. A „protestáns” gyüjtőfogalom. Protestáns vallásfelekezet például a református (kálvinista), az evangélikus (luteránus ), a baptista, az anglikán stb.

Egyik napilapunkban cikk jelent meg, amelynek szerzője „Vladimir Voinovich korábbi szovjet disszidens, orosz regényíró, az Ivan Csonkin magáélete és különös kalandjai című könyv szerzője”. Hát ez nagyon sok sebből vérzik. A szerző keresztneve ugyanis– helyes átírásban és ahogyan nálunk ismerik – nem Vladimir, hanem Vlagyimir, nem Voinovich, hanem Vojnovics. A regény pedig, amely magyarul is megjelent, az Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai címet viseli. Tehát a magáélet nemcsak sajtóhiba, hiszen a fordító nyilván magánéletet akart írni, hanem leiterjakab is. Az orosz író angolból fordított cikkében a regény címében szereplő private (közlegény) szót a fordító privátnak, azaz magánéletnek értette.

Évtizedekkel ezelőtt elhunyt pályatársunktól, Zsombor Jánostól hallottam azt a bölcsességet, miszerint a Szovjetunió a korlátlan lehetetlenségek országa. Ez így is volt, ám most egy irodalmi hetilapunkban olyasmit olvastam, ami még e korlátlan lehetetlenségeken is jócskán túlmutat, de még azon is túltesz, ahogyan Caligula római császár konzullá nevezte ki a lovát. Eszerint egy olyan lágerben, ahol tudósokat foglalkoztattak kényszermunkán (orosz szlengben: saraskában), egy különösen jól tejelő tehén Sztálin-díjat kapott.  Nem a tenyésztője vagy a gondozója, nem is a fejőnő, aki a remek fejésátlagokat elérte, hanem maga a tehén. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy hova tűzték ki, akasztották a Sztálin-díját? A tehén szarvára, a tőgyére, netán a tőgye közé?

„Minszk beadta a derekát” címmel számol be egyik napilapunk arról, hogy Lukasenko fehérorosz elnök végül is beleegyezett az orosz-fehérorosz-kazah vámunió létrehozásába, és a három állam elnöke aláírta az erről szóló megállapodást. A lap fényképet is közöl erről az eseményről, amelyen „középen az örmény és az orosz elnök, közöttük Alekszandr Lukasenko” áll. De vajon hogyan került bele ebbe a társaságba az örmény elnök? Úgy, mint Pilátus a credóba, vagy még úgy sem. Hiszen jelen sem volt az aláíráson, amelyhez országának semmi köze sincs. A szembetűnően ázsiai arcvonásokat viselő férfiú, aki Dmitrij Medvegyev mellett a képen látható, nem Örményország, hanem Kazahsztán elnöke, Nurszultan Nazarbajev.

Hillary Clinton Kaukázuson túli körúton járt a hét végén. Lengyelországból érkezett vasárnap Azerbajdzsánba, ottani néhány órás tárgyalásai után még aznap tovább utazott Örményországba, majd hétfőn már a grúz vezetőkkel tárgyalt Tbilisziben. Bakuban is, Jerevánban is kifejtette: szükségesnek látja, hogy a két ország békésen zárja le a karabahi vitát. Egyik rádiónk déli híradásában viszont mind a műsorvezető, mind a külpolitikai kommentátor arról beszélt, hogy az amerikai külügyminiszter közvetített és ingázott az azerbajdzsáni és az örmény fél között. Az A pontból a B pontba való elmozdulás azonban még semmiképpen ingázás. Ehhez minimum egyszer, de inkább többször kellett volna oda-vissza közlekednie a két pont (főváros) között.

Egyik napilapunk beszámolója szerint „Raúl Castro államfő fogadta Havanna bíborosát”. Ha már a szerző megnevezte az államfőt, illett volna megneveznie a vendégét is.  Ez azonban még csak „protokolláris” hiba. A nagyobbik baj az, hogy Havannának nincs bíborosa. Bíborosa ugyanis csak az egyháznak, egészen pontosan: a Római Szent Egyháznak van (Sanctae Romae Ecclesiae Cardinalis). Jaime Ortega, akiről szó van, történetesen tagja a bíborosi testületnek, mi több, Havanna érseke (ezt a tisztet tölti be) rendszerint bíboros, ugyanúgy, ahogyan az esztergomi (újabban: esztergomi-budapesti) érsek is. Rendszerint. De nem szükségszerűen. Helyesen tehát: J. O. bíboros, havannai érsek, vagy akár: havannai bíboros érsek. De semmiképpen sem Havanna bíborosa. Ugyanúgy, ahogyan például a budapesti rendőr főkapitány, noha ezt a posztot természetesen tábornoki rendfokozatú személy tölti be, mégsem  a fővárosi rendőr főkapitányság tábornoka.