Kulcsár István blogja

Gordon Brown brit miniszterelnök vidéki kampánykörútján barátságosan elbeszélgetett egy asszonnyal, kedvesen integetett neki a búcsúzásnál, majd autójába szállva sértő módon nyilatkozott munkatársainak a hölgyről. Pechjére a zakója hajtókájára erősített mikrofont nem kapcsolta ki, és az ezt megelőző beszélgetést megörökítő televízió ezt a megjegyzését is rögzítette, majd később – mint egyik közszolgálati televíziónk híradójának műsorvezetője  mondta – élő adásban sugározta. Hát már egy televízióban sem tudják, hogy mi a különbség az élő adás és a felvételről sugárzott között?

A Sárga-tengeren rejtélyes körülmények között elsüllyedt egy dél-koreai hadihajó. Dél-koreai források szerint Észak-Korea a tettes. Vagy egy észak-koreai aknán robbant fel a fregatt, vagy egy észak-koreai tengeralattjáró torpedózta meg. Ha bebizonyosodik, hogy valóban az északiak süllyesztették el, a II. világháború óta ez a legsúlyosabb észak-koreai provokáció. Ez utóbbi tételt egyik rádiónk külpolitikai kommentátora vezette elő a déli híradásban. Talán még sem egészen így van. Nekem halváyan dereng még egy észak-koreai provokáció, amely három álló évig tartott (1950-53) és mintegy 3 és fél millió életet követelt.

Egy budapesti kerület újságjában arról a – nem egészen új – elgondolásról olvasok, hogy Magyarországnak fel kellene mondania a bordályházak üzemeltetését tiltó New York-i Egyezményt és legalizálnia kellene azokat az intézményeket, amelyekben „a prostituáltak vállalkozói igazolvánnyal, legálisan űzhetnék mesterségüket, s nem mindenki szeme láttára, csak azok számára, akik ezt igénylik”. Legjobb tudomásom szerint az örömlányok még a New York-i Egyezményhez nem csatlakozott országokban sem mások szeme láttára elégítik ki a palikat, és mindenképpen csak azokat, akik ezt igénylik. Legalábbis én még nem hallottam olyanról, hogy valakit akarata ellenére kényszerítettek volna be egy kuplerájba. A lap mentségére szolgáljon, hogy az idézett zsenális mondatot csak idézte: azt egy kerületi képviselő mondta az újságnak adott interjújában.

Kérdezem én: mi az a királyi ajándék? Szerintem az, amivel a király lepi meg alattvalóit, vagy akár másokat. Egyik budapesti kerület újságja azonban odáig ment elfogult lelkesedésében, hogy Királyi ajándék zuglói módra címmel számolt be arról, hogyan ajándékozták meg Frigyes herceg dán trónörököst a Csáktornya parki iskola tanulói. Akik pedig nem királyok. Sőt, egyelőre még a megajándékozott, Frigyes sem az.

Hathasábos tudósításban számolt be egyik napilapunk az orosz-ukrán támaszpont-egyezmény kijevi ratifikálásáról. Az a tény azonban, hogy az ukrán Verhovna Radával egyidőben az orosz Állami Duma is becikkelyezte a szerződést, még két sort sem kapott a lapban. Akárcsak egyik rádiónk előző déli híradásában, amely ugyancsak részletes beszámolót közölt a kijevi eseményről.

„Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt fegyházbüntetést kért S. Sándorra, a meggyilkolt Balla Irma képviselő fiára az ügyészég a szerdai debreceni tárgyaláson elhangzott vádbeszédében” – jelentette egyik hírügynökségünk. Az ügyészég itt csak a kisebbik baj. Ennél nagyobb az, hogy az ügyészség egy testület, amely vajmi ritkán szokott beszédeket mondani. A legnagyobb baj pedig az, hogy a szerkesztőségek a jelek szerint olvasatlanul veszik át a hírügynökségi anyagokat. A fent idézett mondat ugyanis ügyészéggel és általa elmondott vádbeszéddel együtt, ugyanígy jelent meg két (de lehet, hogy még több) napilapunk online kiadásában.

A thaiföldi hatóságok és a vörösinges forradalmárok (ellenzékiek, lázadók, csőcselék – nem kívánt törlendő) legújabb összecsapásáról szóló tudósítás ezzel a címmel jelent meg egyik napilapunkban: „Bangkokban már lőnek is”. Kár, hogy a szerkesztőség ezt csak most vette észre. A thaiföldi fővárosban ugyanis az elmúlt hetekben már javában lődöztek. Olyannyira, hogy a mostani tudósításban említett összecsapásban életét vesztett katona a zavargások huszonhetedik halottja.

„100 éves a repülés története kiállítás” – hirdeti első oldalán egyik napilapunk. Nekem eddig úgy tűnt, hogy a 100 éves magyar repülésnek emléket állító kiállítás csak a napokban nyílt meg.

Kissé meglepetve olvastam egyik napilapunk fejléce fölött a 20. oldalon közölt riport „beharangozóját”: „Kazinczy Ferenc Svédországban élő unokája mérnök, de az irodalmat is szereti”. Nem is azon lepődtem meg, hogy mérnök létére nem bunkó (erre utal a de), hanem főként azon, hogy az idestova 180 esztendeje meghalt irodalmárnak még él az unokája. Magából a cikkből aztán fény derül az igazságra: a riport alanya Kazinczynak az ükunokája.  Megértem, hogy az adott oldalszélességben az adott méretű betűtípusból az ük már nem fért ki, de akkor adhattak volna valami más címet is. Ilyen alapon – azzal a felkiáltással, hogy nem fér ki – salabakter helyett a címben bakter-t is írhatnának, vagy hogy egy közelebbi példalehetőséget említsek: a Széphalom helyett azt írhatjuk, hogy Halom.

Angela Merkel kancellár kormányzati űrbuszon érkezett vissza az Egyesült Államokból Európába – írja egyik közéleti hetilapunk. Tehát a német kormány tagjai nem holmi Boeingen vagy Airbuson közlekednek, hanem egy űrjárművön. Legközelebb majd bizonyára arról olvasunk, hogy Barack Obama elnök a legújabb Air Force One, egy űrrepülőgép (űrsikló) fedélzetén utazott Európába.

Nemigen szoktam ebben a blogban helyesírási hibákat szóvá tenni, de más a helyzet, ha a hiba értelemzavaró. Például, amikor azt olvasom egyik napilapunkban, hogy Izraelben sem kell nélkülözni a kürtöskalácsot. Sem? Lehet, hogy Izraelben ismernek kürtöskalácsot, nálunk azonban nem. Magyarországon csak kürtőskalács létezik, amelyik nem kürt, hanem kürtő alakú.

Alekszandr Lukasenka – így írta le nevét egyik napilapunk. Ez vitathatatlan következetlenség. Ha ugyanis a fehérorosz elnök nevét fehérorosz névként fogjuk fel, akkor helyes átírása: Aljakszandr Lukasenka. Ha orosznak – Alekszandr Lukasenko. Én hajlamos vagyok az utóbbit használni, mivel a politikus, noha Fehéroroszország (Belarusz, Belorusszia) államfője, nem használja (nem beszéli?) anyanyelvét(?), hanem nyilvános alkalmakkal is oroszul beszél, a nemzeti televízióban  elhangzó interjúiban a neki fehérorosz nyelven feltett kérdésekre is rendszerint oroszul válaszol. De ám jó. Írjuk nevét úgy, ahogyan egy fehérorosz nevet kell: Aljakszandr Lukasenkának. Ezt is el lehet fogadni. Félig így, félig úgy (a keresztnevét oroszosan, a vezetéknevét fehéroroszosan)  azonban több mint faramuci.

Gróf Sigray Antalról azt írja egyik hetilapunk, hogy „a Gestapo ’44-ben az elsők között tartóztatta le, koncentrációs táborba hurcolták, innen az amerikai kormány az Egyesült Államokba menekítette…”  Vajon hogyan menekítette? Roosevelt személyes kérésére Hitler utasítást adott, hogy engedjék el a koncentrációs táborból? Vagy a washingtoni kormány utasítására a US Army ledobott egy deszántot Mauthausenbe, amely kimenekítette onnan? Természetesen nem. Sigray Mauthausenben súlyos betegen érte meg a felszabadulást, tehát onnan értelemszerűen nem menekítették ki. (Igaz, a tábort az amerikai hadsereg szabadíotta fel.)  Sigray innen Svájcba került, majd később az Egyesült Államokba utazott, ott halt meg 1947-ben.

„Elhunyt Whitney Harris, az első nürnbergi per egyik amerikai ügyésze, a vádlók utolsónak életben maradt tagja” – közli egyik hírügynökségünk. Ilyen értelemben azonban csak egy testületnek, szövetségnek, pártnak lehet tagja. Embereknek (és az ügyész is ember) legfeljebb végtagjuk lehet. Netán hímtagjuk.

Egy budapesti templomból a tolvaj ellopta a perselypénzt és két másik kegytárgyat is – közölte nézőivel egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója. Vagyis: a perselypénz is kegytárgy. Szokatlan minősítés.

Egy fiút rendszeresen zsarolt egy osztálytársa. Egy magazinunk számol be a történetről. „Az iskolában osztálytársai bújtatták a zsaroló által kiszemelt fiút” – tudjuk meg a képaláírásból. Derék. Csak az nem érthető, hogyan bújtatták az iskolában, hiszen a megfélemlített gyerek – mint a cikkből kitűnik – „hetekig nem mert iskolába menni”.

„Doktor úr, kérem, teljesen rendbe jön a kezem?” – kérdi a kézműtét előtt a sebésztől a páciens. „Teljesen, még hegedülni is fog tudni vele.” „Az nagyszerű, mert azelőtt nem tudtam.” Ez a vicc jut eszembe, amikor az izlandi hamufelhő csökkenése nyomán egyik napilapunkban arról olvasok, hogy „már Európa valamennyi nagyvárosába indulnak repülőgépek Ferihegyről”. Azokba is, ahova eddig sem jártak?

„Önjáró oktatórobotokról” ír riportjában egyik napilapunk. Hogy kit és hogyan oktatnak a robotok, arról az írásban egyáltalán nem esik szó. Amin azonban ennél is inkább fennakadtam, az önjáró minősítésük. Önjárónak ugyanis azt a járművet, munkagépet nevezik, amelyet saját motorja hajt. Olyan robotot pedig nehezen tudnék elképzelni, amelyet traktor vontat.

„Lehetséges – írja egy szakértőre hivatkozva egyik hírügynökségük –, hogy a Németországban perbe fogott John Demjanjuk karján az SS tagjait megkülönböztető tetoválás volt.” Valójában ez nem lehetséges. A tetoválás ugyanis a haláltáborok foglyainak került a karjukra. Az SS őket őrző tagjainak a hónuk alá tetoválták a vércsoportjelzésüket.

Robothajókról ír egyik napilapunk és megmagyarázza: „a robothajó kifejezés nem azt jelenti, hogy a vízi jármű mindenféle üzemanyag nélkül lenne képes haladni”. Ez rendkívül fontos kiegészítő magyarázat, mert ha jól értem: a mindenféle üzemanyag nélkül haladni képes jármű nem a robotok, hanem a megmagyarázhatatlan isteni csodák kategóriájába tartozna.

A légtérzárlat miatt egy honfitársnőnk repülőgép helyett vonaton jött haza Szófiából. Vagy mint maga mondja el egyik napilapunk hasábjain: kénytelen volt a húsz-egynéhány órás vonatutat választani. A bolgár fővárosból azonban csak tizenhét órát tart az utazás vonaton Budapestig. Vagy lehetséges, hogy az Izlandból származó vulkanikus hamu ezúttal behatolt a mozdony hajtóművébe és csökkentette teljesítményét?

„Nem inog a széke” – állítja XVI. Benedekről egyik napilapunk. Noha a pedofil ügyek valóban nem tettek jót az egyháznak, a pápai trón birtokosát semmiképpen sem fenyegeti a leváltás réme. Igaz, hogy Idi Amint elkergették, Nyikita Hruscsovot leváltották, Richard Nixon pedig kénytelen volt lemondani, különben nagy valószínűséggel vád alá helyezték és elítélték volna, a pápákat azonban nem szokás, de nem is lehet leváltani. Úgyhogy valóban nem inog XVI. Benedek széke, de a lényeg az, hogy nem is inoghat.

„Csak hét menetrend szerinti járat szállt fel Ferihegyről, valamint néhány magángép” – vázolja a részleges légtérzár következtében kialakult előző napi helyzetet egyik napilapunk. Az erről szóló cikk fölött négyhasábos kép látható, amelynek aláírása szerint „A Travel Service chartere szállt fel tegnap délután két óra körül első utasszállítóként”. Tisztelettel kérdezem: melyik menetrendben találom a charter, illetve a magángépeket?

Vajon egy magyar napilap olvasóinak hány százaléka tudja azt, hogy mi az a Szovnarkom? Úgy gondolom, kettő, esetleg három, de lehet, hogy annyi sem.  Valószínűleg az újság hétvégi mellékletének az a cikkírója sem tudja, hogy mi az, aki egy amerikai szerző könyve alapján említette a Szovnarkom egy ünnepélyes gyűlését. Különben bizonyára megmagyarázta volna olvasóinak (annak a 97-98 százaléknak), hogy mi fán is terem az. Mellékesen (vagy nem mellékesen) szólva a Szovnarkom nem tartott ünnepélyes gyűléseket, sőt, semmiféle gyűlést sem tartott, legfeljebb üléseket. Merthogy a Szovnarkom (a Szovjet narodnih komisszarov – a Népbiztosak Tanácsa – rövidítése) a szovjet kormány elnevezése volt 1946-ig.

Egyik napilapunk magyar fordításban közli egy amerikai újság cikkét a pakisztáni szesztilalomról, amelynek természetesen megszegői is vannak. Itt olvasható a következő mondat: „Kormányhivatalnokok és feudális földesurak szívesen fizetnek borsos árat kedvelt márkájukért, a Johnnie Walker Black Labelért, s ez pakisztáni mércével tetemes, évi 4000 dolláros  hasznot hajt.” Teljesen érthetetlen, hogy kinek hajt évi 4000 dolláros hasznot. A feudális földesuraknak? Egy-egy illegális szeszkereskedőnek? A Johnnie Walkert gyártó cégnek? Palackonként?  Összpakisztáni méretekben? Erre szokás azt mondani, hogy teljességgel értelmezhetetlen.

Nemet változtatott az orosz belügyminiszter. Méghozzá nem maga szánta el magát arra, hogy a sebészkés alá feküdjön, hanem egyik hetilapunk tette meg vele ezt a csúfságot. Rasid Nurgalijev ugyanis Rasida Nurgalijeva néven szerepel e lap hasábjain. Ami félreérthetetlenül női „kereszt”-, illetve családnév.

A Le Monde csillagászati hiteleket vett fel – írja egyik napilapunk tudósítója. A csillagászati hitel – szerény értelmezésem, de alighanem a magyar nyelv logikája szerint is – a csillagászati célokra, netán a csillagászoktól felvett, esetleg a csillagászok számára nyújtott hitel. A szerző bizonyára azt akarta mondani, hogy a hitel összegét csak csillagászati számokban lehet kifejezni. De akkor ezt is kellett volna írnia.

Az utóbbi idők talán legszebb leiterjakabjával (fordítási félreértésből származó hibával) találkoztam egyik napilapunk hasábjain. A szerző idézi „Filip Igumen”-t, Kirill pátriárka képviselőjét. Az említett férfiúnak azonban nem a neve Igumen, hanem a foglalkozása (a rangja), lévén, hogy ez a görög eredetű szó oroszul apát-ot jelent.

Egyik magazinunkban arról olvashatunk, hogy egy rendőr százados, amikor meglátta, hogy akadály van a vasúti síneken, „a vasútállomásra rohant, hogy állítsa le a masiniszta mindkét irányban a forgalmat”. Pedig már zsenge gyermekkorunkban is megtanulhattuk, hogy a masiniszta az a bácsi, aki elöl ül (a mozdonyon, a szerelvény elején), aki pedig az állomáson a forgalmat leállíthatja, az vagy az állomásfőnök vagy– ha jól tudom – a forgalmi szolgálattevő.

„Az áldozat még élt – írja le az autóbalesetet követő perceket egyik magazinunk –, amikor barátai angolosan távozva magára hagyták a baleset színhelyén.” Angolosan az távozik, aki a házigazdától nem búcsúzva lép le a helyszínről. Vagyis a baleset részesei anélkül hagyták cserben haldokló társukat, hogy a szíves kocsikáztatást megköszönve istenhozzádot mondtak volna neki. Jól nevelt ember nem tesz ilyet!