Várakozás a kampón

Több szempontból is meglepő állításokkal hozakodik elő egyik napilapunk recenzense Montefiore: „Sztálin – A Vörös Cár udvara” című művét méltatva. Azt írja ugyanis, hogy Berija „Sztálin halálát követően pár hónap múlva egy kampóra akasztva várja halálos ítéletét egykori harcostársaitól”. Először is, akik kampón végezték, azok a Hitler elleni 1944-es merénylet szervezői voltak, míg Beriját a Legfelső Bíróság ítélete alapján agyonlőtték. Másodszor, fordított a sorrend.  Az embernek ha már, akkor is – előbb hirdetik ki a halálos ítéletét és azután akasztják kampóra. Akit ugyanis egyszer felakasztottak egy kampóra, annak ritkán nyílik alkalma arra, hogy valamit is várjon.

One Comment

  1. fehér úr szerint:

    Most hogy már nem egy moszkovita tudósító nem is kellene játszania a hülyét a bolsevikok piszkos ügyeivel kapcsolatban! A bolsiknál és ez így volt az egyik legnagyobb blosevik Berija esetébeen is, a halálos ítélet és a jogi eljárás pusztán a kirakat volt – ugye Bástya elvtárs. Az hogy a vén komcsi Beríját gyorsan likvidálták a jó kgb-s kampóraakasztással, az nem jelenti azt hogy ekkor már el volt készítve a halálos ítélete. Bizony lehetséges hogy a bolsi népbíróság, csak utána űlt össze hogy a kampón himbálódzó elvtársuk halálos ítéletét kimondja. Ezek a moszkovita bolsik már csak ilyenek, előbb egymást rakják kampóra, azt más bolsikkal hazudtatják el a saját piszkos ügyeiket.

Leave a Reply