Négy férfi, aki egy
Erős hiányárzetem támadt, miután elolvastam egyik napilapunkban a következő hírt. Elejétől végéig idézem: „Elfogta a rendőrség azt a négy férfit, aki húszmillió forintot rabolt el egy nőtől a fővárosban. Egy Magyarországon élő ukrán nő egy barátja kérésére 20 millió forintot vett fel tegnap egy XII. kerületi bankból, s megkérte egy barátnőjét és annak élettársát, hogy kocsival hozzák el a pénzintézetből. A nőt zuglói lakásánál tették ki ismerősei, majd elhajtottak, ám az ajtó előtt egy férfi tüzet kért tőle, majd megpróbálta leszakítani a táskát a válláról. Dulakodás alakult ki, az elkövető „bepánikolt”, ütni és rúgni kezdte a nőt, kitépte a a kezéből a táskát, és elmenekült. A telefonja azonban kiesett a zsebéből, így azonosították a rendőrök.” Mi történt? Egy férfi kirabolt egy nőt. A férfit (a rablót) a rendőrök azonosították. Hol a hír elején szereplő másik három férfi?
