Archive for december 2009

Több mint hatvan éve

„Több mint hatvan év után Magyarországra érkezik Elie Wiesel” – állítja egyik internetes hírportálunk. Honnan veszik ezt a hatvan évet? Valójában az elmúlt két évtizedben Wiesel többször is járt Magyarországon. Aki nem hiszi, olvassa el azt az interjút, amelyet egy magyar újság készített vele a minap. Ott maga beszél erről.

A költő, aki verset ír

Az újság belsejében közölt anyagot a napilap már az első oldalán is nagy betűs címmel hirdeti. Emígy: „Karafiáth Orsolya verset írt”. Nem operazenét, nem étlapot, nem kórtörénetet, hanem verset. Egy költő! Hát mi a fészkes fenét írjon? Ez a foglalkozása.

Tőkés László, a faluromboló

Meglepő állítással találkoztam egy katonai folyóiratban: „Ez volt az első testületi fellépés a romániai falurombolás ellen, melynek egyik kezdeményezője Tőkés László volt.” Milyen kár, hogy a cikk szerzője nincs tisztában a vonatkozó névmások helyes használatával! Így ugyanis azt állítja, hogy Tőkés László volt a falurombolás egyik kezdeményezője, amivel pedig még legádázabb ellenfelei sem vádolják.

Szerecsenmosdatás?

Egy történelmi portálon olvasom: „Az amerikai szenátus szerecsenmosdatása a legújabb mérföldkő a rabszolgaság történetében: idén júniusban született meg a törvény, amely milliók meghurcolása és nyomorba döntése miatt követi meg az afrikaiakat.” Ha jól értem, az említett törvény éppenséggel nem a szerecseneket, hanem a fehérembereket mosdatja.

Kétszeresen lefokozva

Elhunyt Vjacseszlav Tyihonov orosz színész, aki A tavasz 17 pillanata című tv-sorozatban Stirlitzet alakította. Vagy – mint egyik hírügynökségünk írja – Stirlitz kapitányt. A film szovjet hírszerzője azonban SS-Standartenführer, és ez a rendfokozat az ezredesnek felel meg. Odahaza, a “cégnél” a valójában Makszim Makszimovics Iszajev névre hallgató hírszerző rendfokozata: őrnagy. A kapitány viszont százados. Ily módon a hírügynökség kétszeresen is lefokozta a derék Stirlitzet. Ámbár az is lehet, hogy a népszerű tv-sorozat hősét egy másik népszerű tv-sorozat főhősével tévesztette össze: a Tenkes kapitányával.

Uráncsinálók

Ha hinni lehet egyik közszolgálati televíziónk híradójának, Ahmedinezsád iráni elnök közölte, hogy országa maga fog uránt előállítani. Kétlem azonban, hogy az ayatollahok vállalkoznának erre. Egy elem előállításával eddig ugyanis főként csak a Jóisten foglalkozott. Az irániak nyilván arra vállalkoznak – s erről beszélt elnökük –, hogy maguk dúsítsák az uránt.

Rákóczi téri esték

„Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltással egy időben jelentek meg a lányok az aszfalton. A józsefvárosiaknak persze ez nem volt újdonság. Az egykori, tíz háztömbnyi kocsisoron egy szellős nyári éjszakán félezer lány vadászott a kuncsaftokra.”  Az egyik magazinunkban megjelent fenti állítást kétféleképpen lehet érteni, de egyik sem stimmel. Vagy úgy, hogy a Józsefvárosban ezelőtt nem stricheltek a lányok, ami képtelenség. Amióta a Józsefváros Józsefváros, itt koncentrálódott a budapesti „örömipar”. A rendszerváltás előtti évtizedekben is, jóllehet akkor kissé óvatosabban, mivel a kmk-t (a közveszélyes munkakerülést) a törvény büntette. Vagy pedig úgy érti a szerző, hogy itt hajdanában is volt „kocsisor”, akkor abban téved. Akkoriban ugyanis még gyalogos palikra vadásztak az örömlányok.

Afgán tolmács

Budapesten gyilkosság gyanújával letartóztattak egy afgán menekültet. Kihallgatásához a rendőrség angol és afgán tolmácsot talált.  Erről egyik napilapunk számolt be.  Csakhogy az afgán tolmács olyan, mint a svájci vagy a belga. És akárcsak az utóbbi, nem tudja, hogy hova álljon.

A sasszemű riporter

Az új moszkvai mecset építkezésén járt egyik napilapunk munkatársa. Riportjában leírja, hogy kiket látott ott az udvaron: „Tádzsik lányanyák keverednek láthatóan helyi anyókákkal…” Azt persze nem nagy kunszt kiszúrni, hogy valaki nem apóka, hanem anyóka, pláne, ha mint ez esetben is, ez látható. De vajon hogyan látszik meg valakin egyből, még ha gyermekek veszik is  körül, hogy anyakönyvvezetői (esetleg imámi) áldás nélkül adott nekik életet, vagyis, hogy leányanya? Vagy kollégánk netán leánykorú anyákat akart írni?