Kulcsár István blogja

Egyik hírügynökségünk beszámolt a pápa és a canterbury érsek találkozójáról, amely „szigorúan magánjellegű” volt. Én úgy gondolom, hogy a római katolikus világegyház és az anglikán világközösség vezetője – már csak tisztségéből kifolyóan – sem tarthat magánjellegű megbeszélést. Kivéve persze, ha gyerekkorukban együtt rúgták a focilabdát, és most azt beszélik meg. Vagy például, ha szabadidejükben mindketten a főzés művészetének áldoznak, és mostani megbeszélésük célja: receptek kicserélése. Amikor azonban az anglikán egyház számos püspöke, lelkésze és laikus híve éppen visszatérőben van  a  Vatikán fennhatósága alá, amelyből egykor VIII. Henrik kiszakította őket, meg merem kockáztatni: nem a fociról cserélt eszmét a két egyházfő. Hogy miért volt akkor a megbeszélés szigorúan magánjellegű? Azért, mert a szóban  forgó hírügynökségnél nem tudják, hogy az angol „private” szó ebben az esetben nem „magánjellegű”-t, hanem a „nyilvánosság kizárásával tartott”-at, „négyszemközötti”-t jelent.

Svájcban megtiltották új minaretek építését – közli egyik hírügynökségünk. Nincs még veszve semmi! Ha ugyanis a hír stimmel, akkor régi minareteket ezután is szabad lesz építeni Svájcban.

Nemigen szoktam minősíteni azokat a – mondjuk így feltételesen – bakikat – amelyeket ebben a blogban tollhegyre tűzök. Most azonban nem tudom megállni, hogy ki ne jelentsem: olyan baromságot olvastam egyik légitársaságunk fedélzeti magazinjában, amely még a mai időkben is párját ritkítja. Az egyik cikk szerzője ugyanis azt állítja, hogy a Magyar Rádió Pollack Mihály téri elnökségi épülete alatti bunkerekben (az „átkosban”) kémközpont működött. (Vagy hogy betűhűen idézzem: ilyeneket működtetek; így, egy t-vel!) Ennek az állításnak az igazságtartalma kb. annyi, mint annak, hogy az utasait ilyen hülyeségekkel etető légitársaság TU-134 és TU-154 mintájú gépei valójában nem is az utasszállítás céljait szolgálták, hanem álcázott távolsági bombázók voltak, magyar atombombával a fedélzetükön. A hírszerzésnek természetesen volt, van és lesz is központja, de mi a fészkes fenének telepítették volna azt Tömpe Istvánnak, a Magyar Rádió és Televízió elnökének a feneke alá? Lehet, hogy hihetetlen, de akkor is úgy van: a szóban forgó bunkereket (helyesebben: bunkert) bunkernek, vagyis légoltalmi óvóhelynek építették, nem is használták más célra, illetve már csak később raktárnak. Magam is jártam benne. Nem érne az egész annyit, amennyit most összeírtam róla, ha nem tartanék attól, hogy egy városi legenda születésének lehettünk a tanúi. Vagy ami még rosszabb: hamarosan már tudományos (vagy inkább: annak álcázott) művekben is találkozhatunk majd a bunkernek álcázott rádiós kémközpont meséjével, amihez – voila! – már egy írott hivatkozási alap is lesz.

Régi arcok az új rádióknál – ez a címe egy tudósításnak, amely egy olyan hírportálon jelent meg, amelyet még megnevezni sem merek.  A rádiókból azonban jobbára csak hangokat ismerünk meg, mert az olyan rádiót, amelyben arcokat is látunk, televíziónak hívják. Én inkább azt mondanám: Régi hangok az új rádióknál.

Kubai szivarokat osztogatott a katonáknak Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó – kommentálta a képernyőkön is látható szivarosztogatást egyik televíziónk híradója. Ha ez igaz, a kormányzó nem kerülheti el a börtönt.  Kuba ellen ugyanis az Egyesült Államokban kereskedelmi embargó van érvényben, amelynek értelmében még harmadik országban vásárolt kubai terméket sem szabad bevinni az Egyesült Államokba. Igaz, ennek ellenére állítólag jelentős mennyiségben csempésznek be az USA-ba kubai szivart, (például a Virgin-szigeteken keresztül, amelyeknek egyik fele brit, a másik amerikai külbirtok),  de ha lebukik a csempész – bíróság elé kerül, amely mese nélkül elítéli. Ergo: a szivarok, amelyeket Schwarzi osztogatott, nem kubaiak voltak. Vagy ha mégis (amit kategorikusan nem hiszek), akkor lecsukják.

Vallási kegytárgyakat tulajdonítottak el – közli egyik televíziónk híradójának műsorvezetője. Megint csak fölösleges szószaporítás. Kérdésem: milyen kegytárgy van még a vallásin kívül? Sport-, tanulmányi, netán pornókegytárgy?

Nevek elírása tulajdonképpen nem tartozna ennek a blognak a témái közé, de azért mindennek van határa! Mit szóljon az olvasó, ha egy vezető napilapunknak ugyanazon az oldalán nem tudják hiba nélkül leírni az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának (Ban Ki Mun helyett Ban Ki-Mun) és az Oroszországi Föderáció elnökének (Dmitrij helyett Dimitrij Medvegyev) a nevét?! Az rendben van (illetve dehogy van rendben, csak már megszoktuk), hogy ennél a napilapnál nem tartanak korrektort, de hogy az anyagokat író és szerkesztő külpolitikai újságírók se figyeljenek oda két ilyen prominens személy nevének leírására, az még ma is meglepő.

Van egy nem könnyen megválaszolható találós kérdés: a kis indián fia a nagy indiánnak, de a nagy indián nem apja a kis indiánnak. Hogy lehet ez? (Az anyja.) Ez jutott eszembe, amikor egyik napilapunkban egy Hajós Bence nevű hídmérnökről olvastam, akinek szépapja Clark Ádám volt, míg  ő – mint a továbbiakban olvasható – az ükunokája Clark Ádámnak. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a szerző nem tudja, hogy a szépapa a nagyapám dédapja, míg az ükapa a nagyapám nagyapja. Ennek megfelelően az ükapának ükunokája, a szépapának szépunokája van.

„E. I. suszter 1947-ben tért haza a munkaszolgálatból” – ez a meghökkentő állítás egyik hetilapunkban jelent meg. Budapesten már 1945 februárjában végeztek ki keretlegényeket azért, mert munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedtek. És mégis: 1947-ben is létezett volna még munkaszolgálat? Vagy lehet, hogy a suszter abban az évben a hadifogságból tért haza? Ismerjük el: apró különbség azért van a kettő között.

Amelia Eerhartot „a repülés egyik úttörőjének” nevezi egyik hetilapunk. Amikor a Wright testvérek  1903-ban az utat törték a repülésnek, vagyis amikor a levegőnél nehezebb, motoros gépükkel először a levegőbe emelkedtek, az 1897-ben született  Amelia éppen hatéves volt. Tehát nemhogy úttörő, de még kisdobos sem nagyon lehetett. Ami nem mond ellent annak, hogy jóval később, az 1930-as években (amikor az úttörésen a repülés már annyira túl volt, hogy óceánt is repültek), valóban nagy érdemeket szerzett az aviatika terén.

„Kéthetes demonstrációba kezdenek a tűzoltóparancsnokok, hogy így tiltakozzanak a költségvetésben tervezett, őket érintő másfél milliárdos elvonás miatt” – jelentette egyik hírügynökségünk. Őket érintő? Másfél milliárd forinttal leszállították talán a parancsnokok fizetését?

17 soros, mínuszos hír egyik napilapunkban. Az első mondat: „A műtét komplikációmentes volt, a fiatal jól van…” Az utolsó előtti mondat: „Az operáció gyorsan és komplikációmentesen zajlott le, a lány azóta jól van.” Közhely, hogy az ismétlés a tudás anyja. De ennyire?

Egy képes magazinunk írja: „A kommunista Kazahsztán egészségügyi miniszterének fia, Rahat Alijev a szocialista köztársaság miniszterelnökének lányát, Dariga Nazarbajevát vezette oltár elé. Nurszultan Nazarbajev a Kazah Kommunista Párt elnökévé avanzsált 1989-ben.” 1. Döntsük el: Szovjet Kazahsztán szocialista volt vagy kommunista? 2. A Kazah Kommunista Pártban (akárcsak a többi szövetséges köztársaság vagy akár az egész Szovjetunió Kommunista Pártjában nem voltak elnökök, csak első titkárok, még pontosabban: azok sem a pártnak, hanem csak a párt központi bizottságának az első titkárai. 3. Kissé pikáns szókép: oltár elé vezette a kommunista góré lányát? Kétlem.  A szovjet időkben pártvezetők rokonaival biztosan nem tették ezt. Sőt: muzulmán országokban (amilyen Kazahsztán) jobbára ma sem teszik.

Egyik napilapunk publicistája idézi John F. Kennedyt, aki 1963-ban a nyugat-berlini „városháza erkélye előtt” mondta el nevezetes szavait: „Ich bin ein Berliner”. Az erkély előtt? Hol? A levegőben lebegve? Vagy talán mégiscsak az erkélyen magán?

H. Gy.-ről írja egyik hetilapunk, hogy „a pesti kávéházakból indult a Tisza Kálmán térre 1945 februárjában belépni az MDP-be, a magyar kommunista pártba”.  Ha jól emlékszem, 1945 februárjában a szó szoros értelmében éhező, romos, kitört ablakú és kirakatú Budapesten nemigen  működtek még a kávéházak. Biztosan emlékszem viszont arra (ami bármely kézikönyvben megtalálható), hogy a Magyar Dolgozók Pártja 1948. június 12-én alakult meg. H. Gy. legfeljebb csak  (de nagy kezdőbetűvel, mert ez volt a neve) a Magyar Kommunista Pártba léphetett akkor be.

„Az állampolgári, jogi, belügyi és igazságügyi bizottság tagjaként volt hatása követelésének, hogy távolítsák el onnan alelnöki pozíciójából Göncz Kingát mint az ismert atrocitásokat elkövető kormány igazságügyi miniszterét?” Ezt kérdezi egyik napilapunk munkatársa egy magyar EP-képviselővel készült interjúban.  A szerző figyelmébe ajánlanám, hogy Göncz Kinga doktornő az orvostudomány és nem a jogtudomány terén szerzett doktorátust. Ezért nem is volt soha igazságügyi miniszter. Arra egyébként jó néhány magyar és külföldi példa van, hogy orvosi diplomával nem rendelkező személyt bíztak meg az egészségügyi minisztérium vezetésével,  (arra is, hogy orvos álljon más minisztériumok élén), de olyanról, hogy az igazságügyminiszter ne jogász legyen, még nem hallottam.

Azt írja egyik napilapunk a berlini falról, hogy „tízezer-háromszáztizenöt napig osztotta meg Berlint, de több volt, mint az NDK és az NSZK között húzódó „belnémet határ”. Több is volt, de kevesebb is. Mert jóllehet nagy aljasság kettéosztani egy várost, de akkor is tény, hogy a fal nem az NDK és az NSZK között húzódott. Tudniillik Nyugat-Berlin – és ezt az NDK és az NSZK, a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt elismerte – nem volt az NSZK része, hanem önálló entitásnak számított. Ezért a fal az NDK és Nyugat-Berlin között húzódó határ volt.

Muszlim származású – hangzott el egyik televíziónk esti híradójában arról az amerikai orvos-őrnagyról, aki vérfürdőt rendezett egy texasi katonai támaszponton. Kissé furcsának érzem, elvégre sohasem hallottam még például keresztény származásút emlegetni (igaz, zsidó származásút  igen, de nem ilyen kontextusban), ám legyen: a palesztin származású amerikai tiszt (itt már stimmel a származás) felmenői muszlimok voltak. Ami azonban ennél ezerszer fontosabb, az az, hogy ő maga is muszlim. Amiből természetesen a világért sem következik, hogy minden muzulmán terrorista, de ez a fickó történetesen a muzulmán hitre hivatkozva követte el tettét, különben nem kiabálta volna közben, hogy Allah hatalmas.

Egy néhai orosz tudósról olvasom egyik hetilapunkban, hogy „hosszan élvezhette a Gulagot…három évre száműzték.” Nem kétlem, hogy a száműzetés is – stílszerűen, egy orosz kifejezésél élve – a közepesnél kisebb élvezet, de az azért nem maga a Gulag volt. A száműzetés: kényszerlakhely-kijelölés, a Gulag: kényszermunkatábor.

Valaha az ántivilágban, amikor a futballpályák lelátóin még csak szidalmazták a játékvezetőt, de nem dobáltak petárdákat, a felhevült szurkolók azt kiabálták, hogy „szemüveget a bírónak”. Nyilván azért, mert rosszul lát, netán félig vak. Egyik napilapunk  azonban ezen is túltéve őrülteknek bélyegzi a bírákat.  Egy öthasábos cikknek ugyanis az a címe, hogy „Pszichiátert a bírónak!”. Pedig a pszichiáter (elmeorvos) jobbára elmebetegek gyógyításával foglalkozik. A cikkíró valójában arról számol be, hogy a fenyegetések stb. következtében a bírák (nem a pályán, hanem a bíróságokon) gyakran olyan feszültek, hogy pszichológusra lenne szükségük. Kollégáink makacsul nem akarják tudomásul venni, hogy ez a kettő nem ugyanaz, hanem – a legjobb esetben is – csak  rokonszakma. Egyébként éppen tegnap hallottam egy televízió híradónkban, hogy a texasi támaszponton lövöldöző orvos-őrnagy pszichológus olt. Pedig  pszichiáter volt. Más kérdés, hogy neki magának is  minden bizonnyal pszichiáterre (elmeorvosra) lett volna szüksége, hogy kigyógyítsa elmebajából.

A berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából Gorbacsovot mutatta egyik televíziónk. A kép alatt, az inzerten ez volt olvasható: „A Szovjetunió elnöke 1985–1991”. Sajnos az évszám nem stimmel. Igaz ugyan, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkáraként Gorbacsov valóban a fenti években volt a Szovjetunió ténylegesen első számú vezetője, államelnök viszont csak 1990-ben lett.

A kettős állampolgársági törvényjavaslat visszavonását magyarázza és példaként a kárpátaljai Attilát mutatja egyik televíziónk híradója, aki naponta kétszer jön át Magyarországra gépkocsival, de – panaszolja a riporter – csak útlevéllel lépheti át a határt. Nem kívánok belemenni a határon túli magyaroknak adható kettős állampolgárság kérdésébe (mellékesen szólva, Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot), de azt azért tényként szögezhetjük le, hogy ha Attila magyar állampolgár volna, akkor is csak útlevéllel léphetné át Záhonynál vagy Csengersimánál a magyar-ukrán határt, lévén ez a schengeni övezet külső határa. Más kérdés, hogy nem lenne szüksége vízumra.

1956. november 4-ikén a szovjet csapatok bevonultak Magyarországra – hangzott el egy rádióműsorban kétszer is. Valójában 1944 végétől, 1945 elejétől folyamatosan itt voltak Magyarországon, mi több, e csapatokhoz éppen az 1956. november 4-ikét megelőző napokban érkeztek Magyarországra jelentős erősítések.

A siptár szóban (így nevezik a délszláv nyelveken a koszovói albánokat) „több a lenézés, mint az „oláh”, „tót”, „román” vagy a „bozgor” kifejezésben” – állítja egyik hetilapunk. Aki megmagyarázza nekem, hogy a román szó miért lenéző, annak egy teljes évre előfizetem a szóban forgó hetilapot.

„Hamisított benzinárulókat lepleztek le a Törökországban” – ezzel a mondattal indít egy mínuszos hírt egyik napilapunk. Az országnév előtt fölösleges névelőre most ki sem térek.  Annak viszont, hogy árulókat lepleztek le, annak már a Rajk-per idején is nagy ázsiója volt a hazai sajtóban. Igaz, Rajk Lászlót és társait a Szabad Nép valódi, mondhatnám, hamisítatlan árulónak bélyegezte, nem pedig hamisítottnak. De hát persze itt nem árulókról, hanem benzinárusokról (benzinkutasokról) van szó. És persze nem őket hamisították, hanem ők a benzint. Hát nem csodálatos?

A főleg magyarok lakta Kárpátaljáról sokan jönnek át Magyarországra, hogy a gyógyszertárakban maszkot és az emberi szervezetet erősítő szereket vásároljanak az influenza elleni védekezésül – vezették elő egyik televíziónk esti híradójában. A dologgal csak az a problémám, hogy Kárpátalját nem főleg lakják magyarok, mert arányuk a teljes lakosságon belül mindössze 12 százalék. (Már 1910-ben is csak a lakosság egyharmadát tették ki a magyar anyanyelvűek.) Először  azt hittem, hogy a tudósítás szerzője „főleg magyarok lakta kárpátaljai járásokat” akart mondani, de úgy sem stimmel. Amennyire ugyanis tudom, Kárpátalján csak egy ilyen járás van: a beregszászi. Most már nem tudom, mit higgyek.