Kulcsár István blogja

„A dühöngő skót” címmel közöl cikket egyik hetilapunk a brit miniszterelnökről. Hogy valóban szokott dühöngeni, azt sokan állítják, az, hogy skót, az minden életrajzában elolvasható. Akkor viszont miért nevezi ugyanennek a cikknek a legelső mondata angol kormányfőnek?  Brown (lásd mint fent) brit kormányfő. (Egészen pontosan: Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság kormányának élén áll.) Nemzetiségére nézve történetesen skót. Hát akkor mitől angol?  Sem ő, sem az általa vezetett kormány nem az.

Az USÁ-ból elüldözték Charlie Chaplint, mert a kommunisták iránti szimpátiával gyanúsították, majd miután Svájcban telepedett le, „a svájci állambiztonságiak is figyeltették”. Ezt egy hetilapunk közli olvasóival. Kérdésem: kivel figyeltették a színész-rendezőt az állambiztonságiak? Netán magándetektívekkel? Nem lehet, hogy maguk figyelték?

Egy Koreáról szóló jelentésében egyik hírügynökségünk forrásként az Észak-Koreának sugárzó Open Radio for North Korea–t (ez egy afféle dél-koreai Szabad Európa Rádió) adja meg. Zárójelben még azt is feltünteti, hogy rövidítése: ORNK. Lehet, hogy a koreaiak által koreaiaknak sugárzó rádiónak angol neve van? Egészen nyilvánvaló, hogy koreai nyelvű az elnevezése, ám a magyar hírügynökég angol nyelvű nyersanyagból dolgozott, és nem gondolt arra, hogy ezt a nevet vagy koreaiul vagy magyar fordításban kell megadnia. Hibája kb. olyan, mintha mondjuk egy finn hírügynökség finn nyelvű szövegben a magyar Kereszténydemokrata Néppártot Christian Democratic People’s Party-nak  (rövidítve: CDNP) nevezné. Ugye különös lenne?

Kádár Jánost, amikor az ország vezetője volt, elvtársai „az Öregnek” szólították – ezzel lepi meg olvasóit egyik napilapunk. Biznyos vagyok benne, hogy Kádár nem tolerálta vona az effajta bizalmaskodást.  Elvtársai, beosztottjai természetesen „Kádár elvtársnak” szólították. Más kérdés, hogy a háta mögött „az Öreg”-ként emlegették. Merthogy szólítani valakit csak szemtől-szembe lehet.

Az ukrajnai helyzetet összefoglaló jelentésében egyik hírügynökségünk idézi „az orosz ajkú lakosság nevében politizáló Régiók Pártájnak” helyettes frakcióvezetőjét. Hogy kit képvisel a Régiók Pártja – arról lehet vitatkozni. Nagyrészt, bár koránt sem egészen, valóban az orosz ajkú lakosságot. Viszont éppen azt igyekeznek minden módon tagadni, hogy csak azt. Tehát éppenséggel nem az orosz ajkú, hanem az egész ukrán lakosság nevében lépnek fel.

Füttyös Gyuri ártalmatlan félnótás, „esőember” volt – vélekedik egyik magazinunk publicistája. Csakhogy az „esőember” az amerikai filmben autista volt. Aki legfeljebb annyira hasonlít csak Füttyös Gyurira, mint mondjuk a Foreign Affairs című folyóirat a szóban forgó magazinra.

Mistral típusú harci hajók vásárlása is szóba került az orosz és a francia elnök tárgyalásain – számolt be az eseményről egyik napilapunk. Hát persze így is lehet mondani. Mindamellett miként ritkán beszélünk harci tudósítóról vagy harcügyi miniszterről, itt is tanácsosabb lett volna hadihajót írni.

Több szempontból is meglepő állításokkal hozakodik elő egyik napilapunk recenzense Montefiore: „Sztálin – A Vörös Cár udvara” című művét méltatva. Azt írja ugyanis, hogy Berija „Sztálin halálát követően pár hónap múlva egy kampóra akasztva várja halálos ítéletét egykori harcostársaitól”. Először is, akik kampón végezték, azok a Hitler elleni 1944-es merénylet szervezői voltak, míg Beriját a Legfelső Bíróság ítélete alapján agyonlőtték. Másodszor, fordított a sorrend.  Az embernek – ha már, akkor is – előbb hirdetik ki a halálos ítéletét és azután akasztják kampóra. Akit ugyanis egyszer felakasztottak egy kampóra, annak ritkán nyílik alkalma arra, hogy valamit is várjon.

Egyik hírügynökségünk arról értesíti a helyi közösségi közlekedésben díjmentesen utazókat, hogy ezentúl regisztrációs jegyet kell váltaniuk. Helyi közösségi közlekedés például a budapesti metró. Ott azonban erre nem lesz szükség. Regisztrációs jegyre az ingyenesen utazóknak például a MÁV szerelvényein lesz szükségük. Vagyis éppenséggel nem a helyi, hanem a helyközi közlekedés résztvevőinek. Ez a 180 fokos félretájékoztatás klasszikus esete.

Erős hiányárzetem támadt, miután elolvastam egyik napilapunkban a következő hírt. Elejétől végéig idézem: „Elfogta a rendőrség azt a négy férfit, aki húszmillió forintot rabolt el egy nőtől a fővárosban. Egy Magyarországon élő ukrán nő egy barátja kérésére 20 millió forintot vett fel tegnap egy XII. kerületi bankból, s megkérte egy barátnőjét és annak élettársát, hogy kocsival hozzák el a pénzintézetből. A nőt zuglói lakásánál tették ki ismerősei, majd elhajtottak, ám az ajtó előtt egy férfi tüzet kért tőle, majd megpróbálta leszakítani a táskát a válláról. Dulakodás alakult ki, az elkövető „bepánikolt”, ütni és rúgni kezdte a nőt, kitépte a a kezéből a táskát, és elmenekült. A telefonja azonban kiesett a zsebéből, így azonosították a rendőrök.” Mi történt? Egy férfi kirabolt egy nőt. A férfit (a rablót) a rendőrök azonosították. Hol a hír elején szereplő másik három férfi?

Könnyű kis droglaboratóriumot létrehozni és akár titokban is működtetni – magyarázta el a nézőknek egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója. Valóban. Akár titokban, akár a nagynyilvánosság tudtával? Pláne, hogy az ilyen laboratórium működtetéséért bizonyos körülmények között akár életfogytiglani szabadságvesztés is jár.

„Ekkoriban (az 1944. októberi debreceni tankcsata idején; K. I.) még senki sem gondolta volna, hogy a harcok elérhetik Budapestet” – állítja egy szerző egyik hetilapunk hasábjain. Természetesen nem gondolta volna senki sem! Hiszen mindenki azt hitte, hogy a Vörös Hadsereget, amely a Volgától eljutott a Dunáig és a Tiszáig, Debrecen és Budapest között megállítja a német csodafegyver, és fejvesztve  menekül vissza egészen a Csendes-óceánig.

A jövőbe látás nem mindennapi példáját mutatja fel egyik napilapunk, illetve, ha pontosan közli egyik hírügynökségünk jelentését, akkor a hírügynökség  dicsekedhet el ezzel a ritka képességgel. „Az EU-tagországok külügyminiszterei éppen jövő hétfőn cseréltek eszmét az elnökválasztás utáni ukrán helyzetről, és megerősítették, hogy az Európai Unó szélesíteni törekszik a kapcsolatot a szomszédos országgal.” Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi mindenről döntött az Európai Unió a 2011-es magyar elnökség idején?

Egy debreceni képviselő családi házának udvarába ismeretlenek másztak be és ott sörösüvegeket törtek össze. A képviselő szerint ez politikai indíttatású atrocitás volt, megfélemlítési célból. Erről számol be egyik napilapunk online kiadása. Alatta a “Kapcsolódó anyagok” sorában az első hír arról szól, hogy rekordszámú vendéglátóhelyen lehetett torkoskodni a torkos csütörtökön.  Most már csak az a kérdés, hogy jön ide ez a link? A torkos csütörtökön fél áron mért sörtől berúgott garázdák jártak a képviselő udvarán, netán maga a torkos csütörtök is kampányesemény volt?

„Nem dönt ma az Országgyűlés az ORTT elnökének személyéről. Mindez a házbizottság ülésén derült ki.” Így keződött ma egy hír egyik rádiónk híradásában. Mindez? Ez akkor volna így indokolt, ha négy-öt – de egy fene, csak három-négy – olyan dolgot említene a híradás, amelyről ma nem döntenek. De kérdem én: egy mióta mindez?  Erről jut eszembe, roppant divatba jött a mindösszesen szó használata az  összes helyett. Lehet, hogy valaki azt hiszi, hogy a mindösszesen több mit az összesen? Igaz, sokkal hivatalosabban (szerintem egyszerűen nagyképűbben) hangzik.

Bábeli zűrzavar Odesszában címmel közöl riportot egyik napilapunk. Arról van benne szó, hogy  Odesszában jóformán mindenki oroszul beszél, ugyanakkor ért, beszél ukránul is, illetve  sok családban hol az egyik, hol a másik nyelvet használják, és hogy ebből a kétnyelvűségből semmiféle probléma sem adódik. A Teremtés Könyve szerint azonban a Bábeli torony építőinek nyelvét az Úr összekeverte, hogy  ne értsék meg egymást. Vagyis pontosan fordított volt a helyzet, mint ma az ukrán városban. A Bibliát természetesen nem kötelező ismerni, de annak, aki onnan származó hasonlattal él, annak legalábbis nem árt.

2005-ben sáskatámadás sújtotta Nigert – írja egyik napilapunk. A sáskák akkor valóban megtámadták az afrikai országot, mindamellett ezt magyarul sáskajárásnak nevezik. (De ha valakinek jobban tetszik: járás helyett írhatunk kistérséget is.)

Csongrád 1950 és 1961 között megyeszékhely volt – állítja a magyar városok népességi adatait taglaló cikkében egyik hetilapunk.  A szerzőt nyilván az tévesztette meg, hogy az akkoriban létrejött Csongrád megye székhelye 1950 és 1961 között valóban nem Szeged volt (azzal a nyíltan ki nem mondott indokolással, hogy csak néhány kilométernyire van a jugoszláv határtól és ha „Titóék” támadnak, egy harckocsioszlopuk pillanatok alat elfoglalhatja), hanem Hódmezővásárhely. De akkor sem Csongrád.

Egyik közszolgálati híradónk műsorvezetője felvezeti a hírt: „Texasban egy irodaépületbe vezettek egy kisrepülőgépet, valószínűleg szándékosan.” A részletes ismertetésben az hangzik el, hogy „a szövetségi nyomozók szerint semmi sem utal szándékosságra vagy terrorcselekményre…” Tessék mondani: szerkeszt itt valaki?

Baj van a jelzőkkel. „Értelmetlen vérfürdő” címmel számol be egyik magazinunk arról, hogy egy asszony húsvágó bárddal súlyosan bántalmazta élettársát. Szabad legyen feltennem két kérdést: 1. Milyen bárd van még (a wales-ieket természetesen leszámítva) a húsvágón kívül? 2. A szerző nyilvánvaló rosszallással ír az értelmetlen vérfürdőről. De vajon tud-e említeni egy értelmes vérfürdőt?

Indiai keltezéssel számol be egyik napilapunk az Athén központjában végrehajtott pokolgépes robbantásról. Azt eddig is tudtam, hogy az Egyesült Államokban is van Athén (Athena), de hogy Indiában is, az merőben új számomra.

Egyik közszolgálati televíziónk híradójában hangzott el, hogy a NATO-erők mostani afganisztáni hadművelete a kelleténél több áldozattal járt. A kelleténél? Ugyan tessék már megmondani, hány áldozat szükségeltetik egy ilyen offenzívához?

Egyik napilapunkban cikket írt az egyik legjobb magyar ruszista Vlagyimir Vojnovics orosz író új könyvéről. Itt fordul elő a Novaja Izvesztyija című újság. Senki sem csalhatatlan, még a cikk szerzője sem. Azt azonban bármiben lefogadom, hogy még álmában sem követ el olyan durva nyelvtani hibát, hogy egyes számba tegye egy többes számú főnév jelzőjét. A lap neve helyesen Novije izvesztyija. Ezt a hibát csak a szerkesztőségben „javíthatta” bele az anyagba egy nagyokos, aki azt hitte, hogy jobban tud oroszul, mint a cikk szerzője, a kiváló ruszista. Aki most nyilván ég, mert az olvasó  azt hiheti, hogy ő még azt sem tudja, amit a legrosszabb esetben is a tizedik órán tanítanak meg a kezdőknek oroszból.

A téli olimpiai játékok megnyitásáról beszámolva egyik rádiónk úgy említette a színhelyet, Vancouvert, mint az óceán partján fekvő várost. Pedig Vancouver nagyjából úgy Csendes-óceán-parti, ahogyan a következő nyári játékok színhelye, London Atlanti-óceán-parti. Az utóbbi az Atlanti-óceánba vezető La Manche csatornához viszonylag közel terül el, a kanadai város ennél még többre is a nyílt óceántól, a Georgia szoros, a Fraser folyó és a kanadai Parti-hegység között.

Ugyanebben az ismertetésben hallhattuk azt is, hogy a megnyitó ünnepséget négy indián nemzetség képviselői üdvözölték. Csakhogy itt nem nemzetségről van szó, hanem törzsről. Angolul az indián törzset nation-nek nevezik, mindamellett   Winnetou nem az apacs nemzet vagy nemzetség, hanem az apacs törzs főnöke.

A rendkívüli hóhelyzetről beszámolva egyik rádiónk déli híradásában arról beszélt, hány település nem közlekedhető. Az, hogy egy bizonyos rádió mennyire hallgatható, arról már régen folynak viták. De az, hogy településeket lehet közlekedni, az némileg új és mellbevágó.

„Hatszögletű helyi HM” – így nevezi washingtoni riportjában a Pentagont egyik közéleti hetilapunk munkatársa. Én nem így tudom. Igaz, csak látogató körúton jártam a Pentagonban, és nem aludtam benne, így aztán elalvás előtt nem számoltam meg az épület sarkait. Mindamellett úgy gondolom, hogy ha nem öt-, hanem hatszögletű volna, akkor Hexagonnak hívnák.

„A közért szó Budapest életében csaknem száz éve egyet jelent a város élelmiszer-ellátásával.” Így kezdődik egy nosztalgia-cikk egyik napilapunkban.  A Közért vállalatot, mint ismeretes, 1952-ben alapították. Lehet egyébként, hogy ez nem széles körben ismeretes, de aki tovább olvassa a cikket, az a következő bekezdésből értesülhet erről a tényről. Vagyis: a cikk szerzője biztosan tudja. Vitatható persze, hogy hol kezdődik a közel száz: 99-nél, 90-nél, vagy – egye fene! – 80-nál. De 58-ra (annyi éve alapították  a Közértet) azt mondani, hogy közel száz, mindenképpen enyhe túlzás.

Azt írja egy szerző egyik napilapunkban Bokros Lajosról, hogy „ezt az embert akarja felépíteni a baloldal miniszterelnöknek”. Hát Bokros nem a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje?

Húsz éve szabad Nelson Mandela. Egyik napilapunk ebből az alkalomból két oldalt szentelt neki, s ezt négy fényképpel illusztrálta. Az egyik fényképen Winnie Mandela látható. Akiről a két oldalon egy büdös szó sem esik (a képaláírásban sem). Az olvasó pedig, kivált a fiatal, törheti a fejét, hogy ki is ez a hölgy. Aki nem tudná: Mandela egykori felesége, akitől azonban férje elvált, miután kiderült, hogy 1. megcsalta, 2. részese volt egy fiatalember megkínzásának és meggyilkolásának.

A Mikroszkóp Színház új igazgatóját idézi a Népszabadság. A direktor szerint „S. J. nem követett el akkora vétkeket, hogy így megrágalmazzák”. Értsd: ha nagyobb vétkeket követett volna el, akkor joggal lehetne rágalmazni.