Kulcsár István blogja

„Tarthatatlan a debreceni menekülttábor ügye” – hallom ergyik rádiónk híreiben. Hát ha tarthatatlan, szüntessék meg az ügyet! – mondom erre én. Vagy lehet, hogy a tábornak nem az ügye, hanem a helyzete tarthatatlan? Mert azon változtatni is lehet.

Ugyanebben a híradásban hangzik el az is, hogy „az Alkotmánybíróság nyilvánosságra került döntésében…” Eszerint nagy baj van! Nyilvánosságra került, vagyis kiszivárgott egy titkos döntés. Tartok tőle, hogy a döntés nem nyilvánosságra került, hanem azt nyilvánosságra hozták. Ami már egészen más.

Egy uszodában leszakadt egy lépcső, többen megsérültek. Egyik televíziónk híradója szerint a rendőrség foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indított. A foglalkozás (mert valójában erről van szó) és a foglalkoztatás között nagy a különbség. Foglalkoztatás körében legfeljebb elbocsátással lehet veszélyeztetni másokat.

Dél-Koreában fokozott készültséget rendeltek el a fegyveres erőknél, mert Észak-Korea három, célra vezérelt rakétát lőtt ki – jelentette egyik televíziónk esti híradója. Ez valóban új és nagy veszély. Hiszen az eddigi rakétákat nem célra vezérelték, hanem csak úgy valahova, maguk sem tudták hova lődözték ki, ahova esik, ott puffan.

Vajon mennyire gondoljunk, amikor azt halljuk, hogy „a közeljövőben”?  1 hónapra, 1 évre, 5 évre? Akár. De semmiképpen sem évtizedekre. Merthogy egyik televziónk esti híradójában elhangzott, hogy „a közeljövőben a Holdon létesítendő lakott bázisokon…”

Gobbi Hilda színházban sohasem kapott főszerepet – állítja a színésznő születésének 100 évfordulóján egyik televíziónk híradója. Akkor bizonyára én játszottam a többi között Phaedrát, Nyilas Misit, Ljubov Jarovaját, Karnyónét.

Egyik napilapunk szerint egy angol gyülekezetet „megpróbáltak megszüntetni, kiakolbólintani a helyéről”. Vajon elgondolkoztak-e a szerkesztőségben (a szerző, a szerkesztő, a korrektor) azon, hogy a magyar nyelvben nincs „kiakolbólintani” ige, hogy az akolnak és a bólintásnak semmi köze egymáshoz. Aki eltávolítanak, kitaszítanak valahonnan, azt mintegy kivetik az akolból: kiakolbólítják.

Mikor ünneplik a II. világháború (pontosabban az európai háború) végét? Egyik napilapunk szerint „Európa-szerte szerdán ünnepelték a II. világháború végének 68. évfordulóját, a Győzelem Napját. Oroszországban és a szovjet utódállamokban erről egy nappal késbb emlékeznek meg…” Ebből két dolog következik: 1. Oroszország nem szovjet utódállam (és!), 2. Magyarország viszont szovjet utódállam. Tudniillik Magyarországon is 9-ikén, csütörtökön ünnepelték az évfordulót. Aki nem hiszi, lapozzon vissza ugyanebben az újságban néhány oldalt és még fényképet is láthat ott a Győzelem Napja alkalmából rendezett csütörtöki budapesti fáklyás felvonulásról.

Egyik közéleti hetilapunk egy olyan mozdonyvezetőről ír, aki 1945-ben „három napon át vezetett egy szerelvényt megállás nélkül”. Ehhez 1. egy csodaember kellett, aki három napon át egy pillanatra sem aludt el, mi több, oda tudott figyelni a gépre és a jelzésekre, 2. olyan forgalmi állapotok kellettek, amelyekben egy szerelvény három napon át szünet nélkül közlekedhetett, egyszer sem kapott tilos jelzést, amely előtt mindig szabad volt a pálya, 3. de legfőképpen  egy olyan csodamozdony szükségeltetett, amely három napon át működött szén- és vízfelvétel nélkül.

„Szervsimogatóval is vár a Múzeumok Majálisa” – invtálja a jeles eseményre olvasóit már címével is egyik napilapunk. És tessék mondani: ott mindenki simogathatja mindenkiét?

Egyik napilapunk vezércikkben kifogásolja, hogy a trafikügyben – egyebek között Szekszárdon – történt leleplezések kapcsán mit mond újabban „az Információs Hivatalt is felügyelő álamtitkár”. Hogy mit mond, mit gondol, mit tesz ez ügyben az államtitkár, azon lehet vitatkozni, de mi köze az egészhez az Információs Hivatalnak, illetve az IH felügyeletének? Szekszárd Magyarországon található, a trafikügy Magyarországon zajlik, az Információs Hivatal alkotmányos kötelessége viszont a külföldi hírszerzés.

„Az árva Buddy az Északi-sarkon nevelkedett” – kezdi egyik heti magazinunk egy film ismertetését. Jobb, ha nem folytatja! Az Északi-sark nevű képzelt pont ugyanis a Jeges-tengerben található. És itt a tenger csaknem állandóan be van fagyva. Lehet, hogy a kis árva egy jégtáblán nevelkedett? Vagy csak valahol a szárazföldön, az Északi-sarkvidéken?

K. Zoltán besurrant egy panelház szárítóhelyiségébe és ellopta, amit ott talált.  Aztán ezt számos alkalommal megismételte. Eddig rendben van, illetve persze, hogy nincs rendben. De az végképp nincs rendben, hogy egy heti képes magazinunk a piti sorozattolvaj ámokfutásáról ír. Hol itt az eszeveszett gyilkolás, sőt, egyáltalán, a futás? Hol itt az ámok?

A Budapesten tartott Zsidó Világkongresszusról szólt egy vitaműsor vezetője egyik rádiónkban. Zsidó Világkongresszust azonban ugyanúgy nem lehet tartani, mint ahogyan például Lutheránus Világszövetséget sem. Mindkettő ugyanis egy-egy nemzetközi szervezet neve és ez a szervezet (a Zsidó Világkongresszus) most a közgyűlését tartotta a magyar fővárosban.

Vilmos Sándor személyében több mint száz éve először, férfi uralkodó irányítja a monarchiát – tájékoztatták (félre) a hallgatókat egyik rádiónk nemzetközi műsorában. Egy alkotmányos monarchiában azonban – és Hollandia ilyen állam – az uralkodó csak reprezentál, de nem irányít, mert az a megválasztott végrehajtó hatalom kompetenciája.

Ugyanebben az adásban említették Adolf Eichmannt katonatisztnek. Holott ő az SS tisztje volt, amely szervezet nem volt a hadsereg része.

Egyik napilapunk tudósítása szerint Orbán Viktor egy Portugáliában elhangzott „előadásában történelmi hibának minősítette, hogy a Szovjetunió szétesése után nem adták meg rögtön a lehetőséget a volt tagállamoknak az Európai Unióhoz való csatlakozásra”.  Ekkora szamárságot még kitalálni is nehéz. Vagyis, hogy 1991-ben például Belarusznak vagy Tadzsikisztánnak meg kellett volna adni a lehetőséget az EU-hoz való csatlakozásra? Na ne! O. V. nem a volt szovjet tagállamokról, hanem a közép-európai államokról beszélt.

Egyik heti hírmagazinunkból arról értesülhet az olvasó, hogy a Szentkoronát „amerikai katonák segítségével menekítették külföldre a második világháború végén”. Ahhoz azonban legalább egy amerikai légideszántra (ejtőernyős egységre) lett volna szükség, hogy a második világháború végén (1945 májusában), a szovjetek megszállta Magyarországról az ereklye számba menő nemzeti kincset külföldre menekítsék.  Valójában a koronát a Pajtás Ernő ezredes parancsnokolta magyar Koronaőrség vitte ki az országból külföldre, Németországba, jóval a háború vége előtt, és természetesen minden amerikai segítség nélkül.

Egyik hetilapunk a most elhunyt egykori Horthy Istvánnéról azt írja, hogy 1940 és 1942 között a kormányzó menye volt. Ilona asszony ugyan 1942-ben valóban megözvegyült, de Horthy Miklósnak és hitvesének attól még azután is a menye maradt.

Egyik közéleti hetilapunk szerzője úgy emlékszik, hogy Rákosi alatt Magyarországon kísérleteztek a gumipitypang és a narancs meghonosításával. Ami a gumipitypangot meg a gyapotot illeti, az stimmel, a magyar narancs hazai meghonosítására azonban nem Rákosi, hanem Bástya elvtárs adott utasítást. A Tanú című filmszatírában. De mint tudjuk, ott is citrom lett belőle.

„Potyomkin miniszter állítólag úgy próbálta meggyőzni II. Katalin cárnőt az Orosz Birodalom jólétéről, hogy pompásnak látszó álfalvakat építtetett fel, amelyeken aztán átgördült az uralkodó hintója”– írja egyik napilapunk publicistája. Majdnem, de azért nem egészen. Grigorij Potyomkin ((más átírásban: Potemkin, Patyomkin) ugyanis sok minden volt (a cárnő szeretője, táborszernagy stb.) de miniszter speciel nem. Továbbá: bár az egész történet csak mese, az oroszok „történelmi mitosznak” nevezik („állítólag” – írja helyesen a szerző), Katalin még a mesében sem lett volna olyan ostoba és vak, hogy valódinak higgye az álfalvakat, amelyeken hintója átgördült. E gazdag falvakat – a kitalált történet szerint – Potyomkin attól az úttól éppen csak, hogy látótávolágban építtette fel, amelyen a cárnő útja vezetett.

Egy politikai elemzőt idéz egyik napilapunk, aki azt nyilatkozza, hogy „a baloldali ellenzék két nagy erejéhez lesznek kénytelenek csatlakozni a kisebb baloldali pártok, például a DK vagy a nemrég megalakult Bokros- vagy Fodor-párt”. Több mint közismert, hogy Bokros pártja konzervatív, Fodoré pedig liberális. Tehát semmiképpen sem baloldali. Vagy az elemzőt idéző újságíró másította meg az elemzett szavait, (akkor az ő sara), vagy pedig valóban az úgynevezett politikai elemző  mondta azt, amit idéznek tőle. Akkor viszont jobban teszi, ha politikai elemzés helyett kecskepásztornak áll.

Megütötte élettársát és maga került kórházba? Különös, de pontosan ezt írja egyik napilapunk. „Súlyos arcsérülésekkel fekszik a kecskeméti kórházban Balogh József fideszes országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármesterének az élettársa.” Pedig csak egy -nek rag kellett volna a képviselő szó végére, hogy az derüljön ki a szövegből, amit szerzője valóban kívánt közölni, hogy t. i. nem a hölgy a polgármester, viszont az fekszik a kórházban.

A Bangladesben összeomlott ötmeletes toronyházra még három emelet húzódott fel. Szó szerint így, ezt mondja egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója. Kérdésem: és mit szóltak a dakkaiak, amikor egyszercsak azt látták, hogy húzódnak felfelé az emeletek?

A Balaton északi partján megnyíltak a strandok, a déli part azonban még téli álmát alussza – közli a kereskedelmi televízió esti híradójának riportere és megmagyarázza: a víz hideg, alig 16 fokos. Nagyszerű! – mondom erre én –, és az északi parton melegebb?

„Dzsohar azt vallotta, hogy az afganisztáni és az amerikai háború motiválta őket.”  Ez egy hetilapunk internetes portálján olvasható. Ami a még mindig nem egészen befejeződött afganisztáni háborút illeti, azt lehetségesnek tartom. Ami viszont az amerikait illeti, nos, bizonyos vagyok benne, hogy a nemrégiben érettségizett Dzsohar Carnajev tudja azt, amit a portál szerkesztői a jelek szerint nem tudnak, nevezetesen, hogy az utolsó amerikai háború – a polgárháború – másfél századdal ezelőtt zajlott le, és aligha motivál iszlám dzsihádistákat bombamerényletek elkövetésére. Nem lehet, hogy nem az amerikai, hanem az iraki háborút említette Carnajev?

Hogy vélekednek a bostoni merényletről Közép-Ázsiában? – teszi fel a kérdést egyik televíziós híradónk szerkesztője és válaszképpen megszólaltat egy dagesztáni férfit. A szomorú a dologban csak az, hogy Dagesztán az Észak-Kaukázusban terül el, tehát vitathatatlanul Európában. Ugyanebben az anyagban hallhattunk az iszlám fekete zászlajáról. Fekete a kalózzászló szokott lenni. Az iszlámé –  zöld.

Mintha kissé túl sokféleképpen írnák nálunk a bostoni robbantó nevét. Carnajev (ez a helyes), továbbá Karnajev, Csarnajev, Dzsohar (helyes), Dzohar, Dzokhar, Dzsohár.

Földrengés színhelye volt a Kuril-szigetek térsége. Egyik rádiónk ennek kapcsán megjegyzi, hogy e szigeteket „Oroszország és Japán magának követeli”. A Kuril-szigetcsoport négy déli tagjáról van szó, ám ezeket csak Japán követeli (vissza) – Oroszország ténylegesen birtokolja őket.

Több rádió és televízió is az Agárdon halálra éheztetett kisfiú édesapjáról beszél. Gusztus dolga…Én a legrosszabb esetben is csak vér szerinti apát említenék, de még inkább egyszerűen apát. Senki sem vonta ugyanis kétségbe, hogy ő a gyermek természetes szülője.

Egyik televíziónk riportere az 1944-es deportálást megelőző gettósítás kapcsán azt találta mondani, hogy „a csendőrök nagyon aktívan asszisztáltak a zsidók összegyűjtésében”. És mégis: kinek asszisztáltak? Sajátmaguknak?

Magyarországon egy autóban utazó külföldi vadász véletlenül meglőtte előtte ülő társát. „A vadász éles fegyverrel ült be a gépkocsiba”˜– részletezte az eseményt egyik kereskedelmi televíziónk híradója. Nem egészen meglepő. Hatástalanított vagy játékpuskával ugyanis vajmi ritkán indulnak vadászni. A fegyver viszont bizonyára nem volt biztosítva.