Kulcsár István blogja

„Fiume/Budapest” keltezéssel jelenti egyik hírügynökségünk, hogy „Andrássy Gyula egykori miniszterelnök és külügyminiszter felújított emléktábláját avatja fel pénteken Németh Zsolt külügyminiszter-helyettes…” Ha nem csalódom, N. Zs. tisztsége: államtitkár. Miniszterhelyettesek csak az átkosban voltak. De ha már a hírügynökség vissza akar térni a régi módihoz, akkor Fiumét nevezze Rijekának, ahogyan a várost akkor nevezték nálunk.

Egy mondás szerint „ha a nagyanyámnak kereke volna, gurulna”. Nos eddig még nem láttam olyan nagyanyát, akinek kereke volna, de ha hiszünk egyik hírügynökségünknek, akkor gépkocsivezető már van olyan. Íme: „Egyik kerekén hiányzó féknyereggel közlekedő kamionost” fülelt le a rendőrség.

Egyik hetilapunkban cikk jelent meg Hegedüs Gézáról születésének 100. évfordulója alkalmából. A szerző szerint H. G. a „Vígszínház (ma Ditrói Mór) utcában” lakott. Nos, a népszerű író, költő, tanár stb. valóban a mai Ditrói Mór utcában lakott, amely a Vígszínház mögött található. Csakhogy azt akkor Báró Aczél, később pedig egyszerűen Aczél utcának hívták. (Ellentétben a rá merőleges, a múltban is, ma is Vígszínház nevű utcával.) A szokástól eltérően megnevezem a hibát ejtő cikk szerzőjét is: a pontatlanságot magam követtem el.

A „leningrádi orvosper”-t említi egyik napilapunk. Csakhogy ilyen nem volt. Kétszeresen nem volt. Tudniillik a per jelentése: bírósági eljárás, és az az ügy, amire a lap céloz (vezető szovjet orvosok – főként zsidó „nemzetiségűek” – 1953. januári letartóztatása koncepciós ügyben) nemhogy a bírósági, de még a vádemelési szakaszig sem jutott el. Tehát nem volt per. Ez eddig szabványhiba a magyar sajtóban, amely rendszeresen emlegeti a szovjet orvospert. Ám az említett ügy – és ez már nem szabványhiba, hanem az adott jelzővel most első ízben találkozom – nem Leningrádban, hanem Moszkvában zajlott. A Kreml-kórház orvosait gyanúsították azzal, hogy meg akartak ölni, sőt meg is öltek szovjet vezetőket. A Kreml-kórház pedig Moszkvában működött, az orvosok moszkvaiak voltak, és Moszkvában tartóztatták le őket. Létezett ugyan egy úgynevezett „Leningrádi ügy” néven ismert koncepciós per is, de nem akkor és nem ott. A kettőnek abszolút semmi köze sincs egymáshoz, hacsak az nem, hogy mindkét ügy koncepciós volt.

Déli hírek egyik rádiónkban: „Délután benyújtotta a kormány a parlamentnek az új adótörvényeket.” Az óra 12 óra 02 percet mutat. Eszerint három lehetőség van: 1. A kormány tegnap délután nyújtotta be a törvényeket (helyesebben. a törvényjavaslatokat). 2. Délelőtt nyújtotta be. 3. Valóban délután nyújtotta be, azaz déli 12 óra után. A rádió azonban olyan operatív, hogy már a néhány másodperccel korábban történt eseményről is be tud számolni.

Annak idején a szovjet kormányban vagy  féltucatnyi közlekedési (vasúti, tengerhajózási, folyamhajózási, repülésügyi, közúti stb.) miniszter ült, ipari miniszterből pedig még több fajta. A korabeli szovjet kormány valóban roppant népes volt. Ha azonban hiszünk egyik napilapunknak, akkor mindez eltörpül az új izraeli kabinethez képest. „A 12o főnyi parlamentben – írja a lap – mostantól 94-en tartoznak a kormányhoz, ez minden idők legnagybb létszámú izraeli kormánya.” Valójában nem a jeruzsálemi kormánynak van 94 tagja, hanem a mögötte álló parlamenti frakcióknak összesen.

„Az el nem küldött és hiányosan kitöltött adatlapok miatt továbbra is várakozni kell a pácienseknek. Mindezt Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Szövetségének elnöke mondta el lapunknak” – írja egyik napilapunk. Mindezt? Ha B. F. hatféle dolgot mondott volna el, akkor érteném, hogy miért mindezt, de így semmi értelme. Helyesen: ezt, mert hiszen összesen csak egy dolgot mondott el a nyilatkozó.  Ez ugyanolyan elterjedt fontoskodás és szócséplés, akárcsak egy másik, hasonló szabványhiba: az összeadás alján a mindösszesen. Mennyivel több, pontosabb a mindösszesen, mint az összesen?

Több, mint meglepő állítás egyik vasárnaponként megjelenő újságunkban: Deák Ferencet „valószínűleg megütötte volna a guta, ha még élt volna Slachta Margit, az első magyar országgyűlési képviselő megválasztásakor”. Nekem úgy dereng, hogy már Slachta Margit előtt is választottak képviselőket Magyarországon. Slachta Margit csak nőként volt első a képviselőházban.

Ugyanebben a cikkben olvasható az is, hogy „az Eötvös Loránd Tudományegyetemre csak 1895-től vettek fel női hallgatókat”. Az ám, csakhogy 1895-ben még nem volt ilyen nevű egyetem. Az 1950 óta Eötvös Loránd nevét viselő universitas akkoriban még  javában a Pázmány Péter Tudományegyetem névre hallgatott. Egy kis anakronizmusért nem megyünk a szomszédba, ugye?

Száz éve jelent meg a Pravda első száma. Az orosz kommunista pártlap történetét ismertetve egyik hírügynökségünk azt állítja, hogy az újságot 1912 és 1914 között Lenin szerkesztette. Azt hiszem, még az internet korában is bajos volna egy napilapot több száz kilométeres távolságból szerkeszteni. Akkor pedig még bajosabb lett volna. 1912 és 1914 között Lenin külföldi emigrációban élt. Ergo: amit a hírügynökség állít, nem igaz. Oroszul: nyepravda.

Egyik közéleti hetilapunk vezércikkírója azt fejtegeti, hogyan tesz, illetve nem tesz majd az unió „a kölcsönös kompromisszum eredményeként”. Ez tautológia, mi több, értelmetlenség, hiszen a kompromisszum nem más, mint kölcsönös engedményeken alapuló megegyezés, tehát a kölcsönös kompromisszum az köcsönös kölcsönös megegyezés. Vannak persze olyan megegyezések is, amelyeknek eléréséhez csak az egyik fél tett engedményeket. Ezeknek azonban nem kompromisszum, hanem diktátum a nevük.

„Elie Wiesel, a Nobel-díjas írőnő” – hangzik el az egyik magyar nyelvű  tv-csatorna műsorában.  Azt hiszem, nem szorul különösebbl bizonyításra, hogy a nevezett Éliás és nem Ella. Megjegyzem, hasonlót egyszer még a háború alatt láttam egy nyilas lapban. Ott Ilja Ehrenburg szerepelt, mint „bolsevista írónő”. Nem mind papsajt, ami annak látszik!

Gróf Tisza Istvánról közöl cikket  egyik napilapunk kulturális és társadalomkritikai melléklete. Szerzője megemlíti atyját, gróf Tisza Kálmánt is. Csakhogy borosjenői és szegedi Tisza Kálmán, bár császári és királyi kamarás volt, és grófnőt vett feleségül, maga nem volt gróf.  Igaz, István fia már az volt.  Aki nem hiszi, gondoljon arra, hogy volt Budapesten egy (ohne gróf) Tisza Kálmán tér (később: Köztársaság, ma II. János Pál pápa tér) és egy Gróf  Tisza István (ma József Attila) utca. Vajon ez véletlen volt? De ajánlhatom a kérdés eldöntésére a Magyar Nagylexikont vagy az Új Magyar Életrajzi Lexikont is.

„Joachim Gauk államfő a múlt héten jelentette be, hogy nem utazik el a május 11-én esedékes kelet-és közép-európai államfők csúcstalálkozójára” – írja első oldalas, vezető anyagában egyik napilapunk. Nahát, én eddig azt hittem, hogy a jaltai csúcstalálkozó esedékes május 11-én.

„Ukrajna az idén írt alá csatlakozási megállapodást az Európai Unióval” – hallhatta a meglepett hallgató egyiki rádiónk déli híradásában egy tudósítótól. A hallgató azért lepődhetett meg, mert Ukrajna még az EU tagjelöltségétől is több fényévnyire van, és a legjobb (a legroszabb?) úton van affelé, hogy ez a csatlakozás még a szükségesnél is több fényév múlva következzék csak be. Magyarország például 1991-ben lett az EU társult tagja, és tizenhárom évnyi belső átalakulások, tárgyalások eredményeképpen írhatott alá az EU-val csatlakozási megállapodást. Ukrajna egyelőre még csak a társulási megállapodásnál tart, de még azt sem írták alá, csak parafálták.

Szíriában elraboltak két magyar állampolgárt. A kormányszóvivő közlése szerint a „rendelkezésre álló adatok szerint feltételezhető, hogy az elraboltak életét pillanatnyilag nem fenyegeti közvetlen veszély”. Egyik kereskedelmi televíziónk híradója ezt úgy „fordítja le”, hogy az elrabolt személyek „jól vannak”. Tehát akiket ki tudja, milyen körülmények között tartanak foglyul, akik joggal tarthatnak attól, hogy mondjuk egy sikertelen túszszabadítási akció, vagy más körülmény miatt néhány nap múlva megölik  őket, azok jól vannak. Sajátos értelmezés.

Egy autószalonból csellel elloptak egy drága BMW gépkocsit. A kerekedelmi televízió, amey beszámol az esetről és arról, hogy a szalon tulajdonosa több százezer forintos díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek (az ismeretlen tetteseket ugyanis még keresi a rendőrség), bemutatja az ipari kamera felvételeit is, amelyeken világosan látható, amint a társtettes birtokba veszi az ellopandó kocsi kulcsát. Csak az arca nem látható. Azt ugyanis a televízió kitakarta. Nyilván sajnálja a nyomravezetőtől a több százezer forinto díjat.

Rákosi Mátyásról értekezik egyik napilapunk. A cikkből a többi között megtudhatjuk, hogy R. M. „miután 1934-ben szabadult, hamarosan ismét lecsukták”. Hamarosan? Ismét? Hülyének nézi a szerző a Horthy-rendszert, amely eszerint hagyta szabadon sétálni az illegális kommunista párt vezérét? Valójában még mielőtt Rákosi első, nyolc és fél éves ítélete lejárt volna, 1919-es szerepéért újra  bíróság elé állították és elítélték, tehát egy pillanatra sem hagyhatta el a börtönt.

De lássuk tovább! „A hazai pártvezér hivatalos tiszteletéhez Sztálin 1949 novemberében ünepelt 70. születésnapjának rituáléja adta a mintát.” Egyes újabb kutatások ugyan kétségbe vonják, hogy Sztálin valóban 1879. december 21-én látta meg a napvilágot, de hogy a 70. születésnapját 1949. december 21-én ünnepelték, az vitathatatkan tény.

Végül. A cikk írója azt is állítja, hogy Rákosi 1952. március 9-i születésnapja előestéjén az Operában „exkluzív pártvezetői ünnepséget” rendeztek. Valójában az ünnepségen több száz meghívott pártonkívüli tudós, művész, író, pedagógus, munkás vett részt. Ha hinnénk a szerzőnek, akkor azt kellene hinnünk, hogy például az ünnepség elnökségében helyet foglaló Dayka Margit és Kodály Zoltán is exkluzív pártvezető, a magyar és a nemzetközi mukásmozgalom kiemelkedő alakja volt.

Ha valaki a lottón eltalálja mind az öt kihúzott nyerőszámot, vagy a fociban egy, a bal felső sarokba bombázott labdával gólt lő, az pontos találat. Egyik rádiónk kommentátora viszont a déli híradásban a pontos találgatást találta fel. Azt mondta ugyanis, hogy Oszama bin Laden feleségéinek kiutasításával Pakisztán feltette a pontot azokra a találgatásokra, hogy mit csinálnak a néhai terrorista vezér családtagjaival. Ezzel szemben pontot csak a mondat végére lehet tenni, vagy legfeljebb az i-re (de akkor: fel-), találgatásokra azonban semmiképpen sem.

Egyik vasárnap megjelenő lapunk szerzője szerint Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülőt, aki „a trianoni béke okán” (kacifántos megfogalmazás! K. I. ) 1931-ben Amerikából Magyarországra repült, a Ferihegyi repülőtéren várták, de ők Bicskén szálltak le. A Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) nevű gépüket azonban nem várhatták Ferihegyen, mert azt a repülőtéret csak Endreszék óceánrepülése után nyolc évvel, 1939-ben kezdték tervezni, 1942-ben építeni, és 1950-ben adták át a forgalomnak. Endreszéknek az eredeti terv szerint Mátyásföldön kellett volna leszállniuk.

Egy történelmi folyóiratunk cikke szerint az Egyesült Államok, majd az államok többsége a partvonaltól 370 kilométerre tolta ki felségvizeinek határát. Miután a cikk szerzője a BBC szakértője, azt hiszem, joggal feltételezem, hogy ő ismeri a felségvizek és a tengeri gazdasági övezet közötti, politikai, gazdasági, katonai szempontból egyaránt nem közömbös különbséget, és ezzel csak az írás magyar fordítója és szerkesztője nincs tisztában. Nem vállalkozom pontos jogi meghatározásra, de a lényeg az, hogy a felségvizek (amelyeknek határa egy állam partvonalától kb. 20 kilométerre húzódik, az adott állam kizárólagos szuverenitása alatt állnak, vagyis oda az engedélye nélkül senki be nem hajózhat, be nem repülhet. A partvonaltól számított 370 kilométeres zóna az csak gazdasági övezet, amelyben csak az azt birtokló állam (illetve annak hozzájárulásával természetesen más is) folytathat gazdasági tevékenységet (halászat, bányászat), de a szuverenitás szempontjából nemzetközi vizeknek tekinthető. Mindezt egyébként az ENSZ Tengerjogi Egyezménye is rögzíti.

A nemzetközi bálnahalászatot említi egyik cikkében egy történelmi folyóirat. Ez a tevékenység azonban mind nemzeti, mind nemzetközi viszonylatban ismeretlen. A bálnákat ugyanis – a halaktól eltérően – nem hálóval fogják, nem halásszák, hanem szigonnyal, szigonyágyúval meglövik, vadásszák. Ezért beszélünk bálnavadászatról.

Tulajdonképpen csak a papnéról lesz szó ebben a bejegyzésben. Angela Merkel kancellár édesanyjáról, aki egyik rádiónk tudósítójának állítása szerint mindig a szociál-demokrata párt tagja volt. Vajon hogyan lehetséges ez, hiszen a tisztelendő asszony 1954 után családjával együtt a Német Demokratikus Köztársaságban élt, ahol nem működött szociál-demokrata párt. A válasz egyszerű: nem volt mindig a szociál-demokrata párt tagja.

Egy magyar – mondjuk feltételesen – politikust idéz egyik folyóiratunk, aki egy újság hasábjain elpanaszolta, milyen méltatlanul bánt el vele 1989-ben Havasi Béla külügyminiszter. Kétlem, hogy a hivatkozott szövegben ez így szerepelt volna, de kizárni persze nem tudom. A történelmi folyóirat (mert az!) szerkesztőjének azonban illett volna tudnia, hogy ilyen nevű külügyminisztere sem 1989-ben, sem máskor nem volt Magyarországnak.

Az algériai háborúról írja egyik történelmi folyóiratunk: „A nyolc évig tartó fegyveres konfliktust nem csupán Franciaország, de a többi szuperhatalom is a franciák belügyének tekintette.” Ez feketén-fehéren azt jelenti, hogy nemcsak az Egyesült Államok és a Szovjetunió, hanem Franciaország is szuperhatalom volt. Pedig nem volt az. Sőt, nyilvánvalóan a szerző sem ezt akarta mondani. De ezt mondta.

A bírósági tárgyaláson „Breivik nyugodt volt, és professzionálisan viselkedett” – írja egyik napilapunk. Mit jelenthet itt a professzionálisan?  Szakmájához méltóan? A rasszista indíttatású tömeggyilkosságok elkövetése  – kopogjuk le! – nem szakma. Legalábbis egyelőre még biztosan nem az.

A cikkből egyébként megtudhatjuk,  hogy „a bíró engedett kérésének, aki így 30 percet kapott, hogy kezdésként felszólaljon”. Kicsoda? A bíró? Mert a rosszul alkalmazott személyes névmás ezt sugallja.

Egyik kereskedelmi televíziónk esti híradója adott hírt „tálib zsoldosok” összehangolt támadásáról Afganisztán több városában. A tálibok természetesen a „rossz fiúk” kategóriájába tartoznak, de azért tisztelettel megkérdem, hogyan lehet egy zsoldost rávenni öngyilkos merényletre?

Egy riportalanyáról írja egyik napilapunk szerzője: „Kései gyermekként, Budapesten született 1948-ban. Édesanyja 35, édesapja 44 éves volt ekkor. Mindketten túlélték a vészkorszakot.” Úgy hiszem, bajos lett volna hősünknek 1948-ban a világra jönnie, ha akárcsak egyik szülője is nem élte volna túl a vészkorszakot. Mennyivel szerencsésebb lett vona, ha a riporter azt írja,  hogy „mindkét szülője a vészkorszak túlélője volt”!

Ha valakitől, hát egy bélyeggyűjtőtől, pláne egy bélyegrovat vezetőjétől elvárná az ember, hogy járatos legyen a földrajzban. Egyik képes magazinunk „Bélyegsarkában” viszont egy olyan bélyegblokkról tájékoztat a szerző, amelyet  szerinte „a Guineai-öbölben található két szigetországban – Sao Tome és Principe – adtak ki”. Ez a két sziget azonban együttesen alkot egy országot, ugyanúgy, mint például Trinidad és Tobago, vagy Nagy-Britannia és Észak-Írország.

Szűrös Mátyás – állítja egyik napilapunk online kiadása – tizenegy éven át volt az MSZMP központi bizottságának tagja, 1983-tól 1989-ig pedig annak elnöke. Ne tessék mondani! Eszerint ő volt Kádár János főtitkár főnöke?

Terroristák akartak behatolni egy dániai újság szerkesztőségébe azzal a céllal, hogy ott túszokat ejtsenek. A rendőrség még időben elfogta őket. Kötelet is találtak náluk, azzal akarták gúzsba kötni áldozataikat. Ezt állítja egyik rádiónk tudósítója. Aki feletehetőleg csak arra gondolt, hogy a terroristák meg akarták kötözni túszul ejtett áldozataikat. Gúzsba kötni valakit ugyanis annyit tesz, mint a jobb karját a bal lábaszárához kötözni, ami rettendő fájdalmas. Nincs kétségem a terroristák elvetemültsége felől, de nyilvánvaló, hogy nem kínzási, hanem  valamiféle zsarolási céllal akartak túszokat ejteni.